A 42. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 43. héten (október 25-31.) délután a Szerelem van a levegőben minden nap katasztrofálisan teljesített az RTL Klubon, míg a A bosszú csapdájában hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken kiemelkedő számokat produkált, míg szerdán egyenesen tarolt a TV2-n. Az RTL Híradó 18-49-ben négyszer tudott nyerni, míg a Tények három alkalommal. A teljes lakosság körében azonban a TV2 hírműsora négyszer is győzött, az RTL-é csak kétszer, egy alkalommal pedig közel azonos számú embert ültettek le a tévéképernyők elé. Este a Tények Plusz minden nap gyengén hozott. A Fókusz hétfőn és kedden jó, szerdától péntekig azonban csak közepes számokat szállított. Az RTL magazinja azonban így is minden hétköznap legyőzte a TV2 bulváros hírműsorát.

hirdetés

A Ninja Warrior Hungary hétfőn jól nyitott, de kedden, szerdán és csütörtökön már csak közepes adatokat produkált, míg pénteken már gyengét. A nagyszabású sportvetélkedő napról napra rosszabb közönségarányt hozott, mely riasztó tény lehet a jövőre nézve. A produkció az RTL napi sorozatával ennek ellenére fel tudta venni a versenyt, ugyanis minden nap a közelében volt. Hétfőn, kedden és csütörtökön épphogy kikapott tőle, szerdán és pénteken pedig holtversenyben voltak. Az RTL realityjével szemben azonban már elhasalt és minden nap hatalmas arányban kapott ki. A műsor a heti toplista hetedik helyén végzett.

A Keresztanyu hétfőn, kedden és csütörtökön jól, szerdán és pénteken azonban csak közepesen ment. A sorozat egy kisebb mélypontra került, ugyanis a történetében most hozta a legrosszabb heti közönségarányt, mely persze önmagában még mindig jónak számít. A szokottnál rosszabb eredménynek két oka lehet. Egyrészt az előtte lévő Fókusz saját magához képest jóval gyengébben teljesített. Másrészt pedig a TV2 idei produkciói közül úgy néz ki, először a Ninja az a műsor, mely el tud venni nézőket az anyutól. A napi sorozat így is a heti toplista ötödik helyét szerezte meg. A Nyerő Páros most is minden nap brutálisan tarolt és egészen elképesztő módon még mindig nem volt olyan adása, ami 20 százalék alatti közönségarányt hozott volna. A heti toplista harmadik helyét húzta be és minden hétköznap messze a legnézettebb műsor lett. Késő este minden nap remekelt az RTL Híradó késő esti kiadása, míg a Mintaapák most is katasztrofális számokat produkált és minden alkalommal simán kikapott az RTL hírműsorától.

Szombaton a Tények Plusz gyengén, a Fókusz Plusz kiemelkedően teljesített. Később az X-Faktor megint nagyot tarolt. 18-49-ben ismét komoly fölénnyel a hét legnézettebb műsora lett, de összlakosságban ezúttal épphogy lemaradva, csak a második. A Dancing with the Stars az előző heti felvillanása után ismét bedőlt. A fiataloknál alig hozott többet 10 százaléknál és a heti toplistába a top 10-be se tudott bekerülni. Mindkét eredmény nagyon kellemetlen egy nagyszabású showműsortól. Éjjel az Életünk története egy filmismétlés ellen a talkshow története folyamán először jól hozott.

Vasárnap a Tények Plusz közepes, a Fókusz – Ki van a maszk mögött? jó adatokat szállított. Később megint nagyot tarolt a Sztárban sztár leszek! élő show-ja. A tehetségkutató 18-49-ben a heti toplista második helyén végzett, a teljes lakosságnál viszont a hét legnézettebb műsora lett, mely az X idején komoly teljesítménynek számít. Az Álarcos énekes most is csak közepes adatokat produkált. Az RTL maszkos műsora még a TV2 nagyszabású showműsorának reklámszüneteiben sem tudta beérni a konkurenciát és a heti toplistán a negyedik lett. Később az Utazás a rejtélyes szigetre című film az RTL Klubon teljesen bedőlt.

A heti összesítésben az RTL Klub főműsoridőben (19-23 óra) most is pont 5,1 százalékponttal győzte le a TV2-t. Így az előbbi csatorna továbbra is komoly fölényben van. Több hét után a Film+ legyőzte a Mozi+-ot, így előbbi harmadik, utóbbi pedig negyedik lett. 2 százalék felett hozott még a Cool, a Comedy Central és a VIASAT3. A SuperTV2 most is szörnyen gyengén hozott, de legalább bejutott a top 10-be, komoly eredmény viszont a Moziverzumtól, hogy a 10. legnézettebb csatorna volt az előző héten, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben a 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: A bosszú csapdájában: 422 ezer (16,7%), 18-49: 100 ezer (13,8%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 112 ezer (4,6%), 18-49: 25 ezer (3,6%)
TV2: Tények: 720 ezer (21,1%), 18-49: 151 ezer (15%)
RTL: Híradó: 733 ezer (21,5%), 18-49: 185 ezer (18,3%)

TV2: Tények Plusz:  574 ezer (14,9%), 18-49: 142 ezer (11,6%)
RTL: Fókusz:  574 ezer (14,9%), 18-49: 189 ezer (15,3%)

TV2: Ninja Warrior Hungary:
 510 ezer (12,9%), 18-49: 199 ezer (14,1%)
TV2: Mintaapák: 189 ezer (8%), 18-49: 64 ezer (6,9%)
RTL: Keresztanyu: 719 ezer (16,7%), 18-49: 228 ezer (15,7%)
RTL: Nyerő páros: 718 ezer (20,4%), 18-49: 295 ezer (22,4%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 245 ezer (11,4%), 18-49: 108 ezer (12,8%)

Kedd:
TV2: A bosszú csapdájában: 423 ezer (16,7%), 18-49: 97 ezer (13,3%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 116 ezer (4,7%), 18-49: 29 ezer (4,2%)
TV2: Tények: 708 ezer (20,7%), 18-49: 154 ezer (15,1%)
RTL: Híradó: 740 ezer (21,7%), 18-49: 184 ezer (18,1%)

TV2: Tények Plusz: 511 ezer (13,6%), 18-49: 131 ezer (11,6%)
RTL: Fókusz: 538 ezer (14,3%), 18-49: 166 ezer (14,7%)

TV2: Ninja Warrior Hungary: 442 ezer (11,2%), 18-49: 172 ezer (12,2%)
RTL: Keresztanyu: 707 ezer (16,8%), 18-49: 222 ezer (15,8%)
RTL: Nyerő páros: 744 ezer (20,6%), 18-49: 319 ezer (23,4%)

TV2: Mintaapák: 187 ezer (8%), 18-49: 56 ezer (6,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 238 ezer (10,7%), 18-49: 107 ezer (12,4%)

Szerda:
TV2: A bosszú csapdájában: 434 ezer (17,7%), 18-49: 110 ezer (15,9%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 118 ezer (4,9%), 18-49: 29 ezer (4,3%)
TV2: Tények: 689 ezer (21,4%), 18-49: 136 ezer (14,9%)
RTL: Híradó: 674 ezer (20,9%), 18-49: 169 ezer (18,5%)

TV2: Tények Plusz: 548 ezer (14,2%), 18-49: 135 ezer (11,7%)
RTL: Fókusz: 494 ezer (12,8%), 18-49: 158 ezer (13,6%)

TV2: Ninja Warrior Hungary:
 456 ezer (11,3%), 18-49: 173 ezer (12,1%)
TV2: Mintaapák: 187 ezer (7,5%), 18-49: 61 ezer (5,9%)
RTL: Keresztanyu: 694 ezer (16,2%), 18-49: 192 ezer (13,5%)
RTL: Nyerő páros: 732 ezer (20,5%), 18-49: 309 ezer (22,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 261 ezer (11,9%), 18-49: 106 ezer (11,5%)

Csütörtök:
TV2: A bosszú csapdájában: 419 ezer (17,1%), 18-49: 87 ezer (13,1%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 120 ezer (5%), 18-49: 29 ezer (4,6%)
TV2: Tények: 697 ezer (20,9%), 18-49: 142 ezer (15,2%)
RTL: Híradó: 691 ezer (20,8%), 18-49: 159 ezer (17%)

TV2: Tények Plusz: 479 ezer (12,5%), 18-49: 115 ezer (9,9%)
RTL: Fókusz: 525 ezer (13,7%), 18-49: 159 ezer (13,6%)

TV2: Ninja Warrior Hungary: 416 ezer (10,6%), 18-49: 172 ezer (12%)
TV2: Mintaapák: 159 ezer (6,6%), 18-49: 55 ezer (5,4%)
RTL: Keresztanyu: 669 ezer (15,8%), 18-49: 205 ezer (14,4%)
RTL: Nyerő páros: 742 ezer (21%), 18-49: 312 ezer (22,5%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 244 ezer (10,8%), 18-49: 116 ezer (12,3%)

Péntek:
TV2: A bosszú csapdájában: 406 ezer (16,5%), 18-49: 86 ezer (11,9%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 122 ezer (5%), 18-49: 32 ezer (4,6%)
TV2: Tények: 661 ezer (20,6%), 18-49: 132 ezer (14%)
RTL: Híradó: 629 ezer (19,6%), 18-49: 125 ezer (13,4%)

TV2: Tények Plusz: 493 ezer (13,7%), 18-49: 129 ezer (11,8%)
RTL: Fókusz: 478 ezer (13,3%), 18-49: 133 ezer (12,1%)

TV2: Ninja Warrior Hungary: 416 ezer (10,8%), 18-49: 157 ezer (11,4%)
TV2: Mintaapák: 170 ezer (6,7%), 18-49: 53 ezer (5,1%)
RTL: Keresztanyu: 614 ezer (15,2%), 18-49: 174 ezer (12,9%)
RTL: Nyerő páros: 708 ezer (20,2%), 18-49: 290 ezer (21,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 254 ezer (11,1%), 18-49: 114 ezer (12%)

Szombat:
TV2: Tények: 656 ezer (19,1%), 18-49: 151 ezer (14,1%)
RTL: Híradó: 648 ezer (18,7%), 18-49: 134 ezer (12,3%)
TV2: Tények Plusz: 487 ezer (12,1%), 18-49: 121 ezer (9,3%)
RTL: Fókusz Plusz: 589 ezer (14,6%), 18-49: 192 ezer (14,7%)

TV2: Dancing with the Stars: 629 ezer (15,5%), 18-49: 157 ezer (10,7%)
RTL: X-Faktor: 1,039 millió (25,3%), 18-49: 480 ezer (32,1%)
TV2: Die Hard 5.0 – Drágább mint az életed (film): 180 ezer (9%), 18-49: 59 ezer (6,9%)
RTL: Életünk története 3×04: 355 ezer (14,1%), 18-49: 139 ezer (13,3%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 756 ezer (19,4%), 18-49: 194 ezer (15%)
RTL: Híradó: 726 ezer (18,4%), 18-49: 159 ezer (12,2%)
TV2: Tények Plusz: 667 ezer (15,7%), 18-49: 182 ezer (12,7%)
RTL: Fókusz – Ki van a maszk mögött?: 701 ezer (16,4%), 18-49: 212 ezer (14,7%)

TV2: Sztárban sztár leszek!: 1,063 millió (25,7%), 18-49: 395 ezer (26,4%)
RTL: Álarcos énekes: 686 ezer (15,5%), 18-49: 249 ezer (15,7%)
RTL: Utazás a rejtélyes szigetre (film): 184 ezer (6,3%), 18-49: 80 ezer (6,5%)

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része