A TV2 őszi sorozatairól, valamint a Jóban Rosszban augusztus 22-i visszatéréséről pára napja már beszámoltunk, így azt most nem ismételném meg. Amit még hozzátennénk, az annyi, hogy augusztus 28-án újra jön a Frizbi Hajdú Péterrel, illetve a Tények és Aktív is hosszabb műsoridővel jelentkezik majd. Június végén arról is írtunk, hogy a 2 nagy kereskedelmi csatorna az eddigi 4:3-as képarányról hamarosan 16:9-esre vált. Az RTL Klub esetében már akkor tudtuk a pontos dátumot, mely augusztus 29-re esik. A TV2 azonban csak most hozta nyilvánosságra az átállás időpontját, ami náluk szeptember 1-jén várható, méghozzá A katedrális című legújabb sorozatuk premierjének keretében. Ezen kívül szélessávban nézheti majd a közönség az ÖsszeEsküvők című valóságshowt is, mely az ősz legnagyobb durranásának ígérkezik a csatorna szerint. A TV2 Csoport mindhárom tagja, vagyis a TV2 mellett a FEM3 és a PRO4 is átáll a 16:9-es formátumra.