A 41. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 42. héten (október 14-20.) délután A három nővér minden nap nagy arányban legyőzte a Keresztanyu ismétlését. Az RTL Híradó 18-49-ben hatszor is nyert, de a teljes lakosság körében egyszer sem tudott. A Tények a fiataloknál mindössze egy alkalommal, összlakosságban azonban hatszor is győzött, egy napon pedig a két nagy hírműsor döntetlent ért el. Este a Tények Plusz hétfőn és pénteken közepes, kedden nagyon gyenge, szerdán és csütörtökön pedig gyenge eredményeket hozott. A Fókusz hétfőn és szerdán közepesen futott, kedden tarolt, csütörtökön és pénteken pedig jól ment. A közös idősávjukban az RTL magazinja minden nap nyert, a legtöbb nap ráadásul nagy arányban. Heti összesítésben 4,5 százalékponttal a Fókusz volt a jobb, ilyen nagy különbség a két bulváros produkció között idén még nem volt.

hirdetés

A Nyerő Páros hétfőn azonnal tarolt, kedden szintén, szerdán és csütörtökön pedig kiemelkedő számokat ért el. Minden nap meglepően simán legyőzte a TV2 szintén ezen a héten induló gasztro realityjét. A sztárpár show a heti toplistán több hétvégi, nagy produkciót is beelőzve, a harmadik helyet zsákolta be és három hétköznap este is a legnézettebb műsor volt 18-49-ben. A Séfek séfe közepesen indított, majd kedden és csütörtökön szintén közepes, szerdán jó eredményeket szállított, a Nyerő Párős nélküli pénteken viszont tarolni tudott. A heti átlaga jó volt (17,9%), de messze elmarad az előbb elemzett konkurens műsorétól (21,8%). A közös sávjukban az RTL gazdás realityjével szemben kétszer tudott csak győzni, kétszer pedig döntetlent hozott vele szemben. A heti toplistán a hetedik lett és a pénteki napon a legnézettebb esti műsor. Pénteken a Fort Boyard – Az erőd gyengén muzsikált és simán kikapott a TV2 főzős produkciójától. Istenes Bence műsora a heti top 10 közelébe sem került (16. helyen végzett).

A Házasodna a gazda hétfőn nagyon gyengén ment, utána azonban megtáltosodott. Kedden tarolt és a 7. évad eddigi messze legjobb közönségarányát szállította (20,8%), majd szerdán jó, csütörtökön pedig közepes számokat ért el. A vidéki reality a negyedik hetén több mint 15 százalékkal jobb átlagos közönségarányt nyújtott (16,4%), mint az előző hetekben (13,9%). Ez valószínüleg részben annak köszönhető, hogy a Nyerő Páros nézői könnyebben ott maradnak és kevésbé térnek el, mint az Árulók követői, illetve már nem A Kísértés megy vele szemben. Nádai Anikó műsora azonban így is kiesett a top 10-ből (13. lett). A Kőgazda fiatalok minden nap gyengén muzsikált és keddtől csütörtökig ki is kapott az RTL vidéki realityjétől, sőt pénteken Balázs talkshowjától is. Több, mint 25 százalékkal rosszabb közönségarányt hozott most (11,4%), mint az 1. szezonja során (15,5%) a heti toplistán pedig csak tizenhetedik lett.

Pénteken a Gyertek át! gyenge számokat ért el, azonban alig hozott alacsonyabb közönségarányt (13,8%), mint a Fort Boyard (13,9%). Továbbá hétfőn a Nemzetek Ligája: Bosznia-Hercegovina – Magyarország focimeccs hatalmasat tarolt az M4 Sporton, az első harmadában legyőzte a TV2 programjait, egy idő után pedig már az RTL produkcióit is. A közvetítés a heti toplistán az ötödik helyet húzta be és a hétfői este legnézettebb műsora volt 18-49-ben.

Szombaton délután kábeles szinten tarolt a Halálos iramban: Hobbs és Shaw a Mozi+-on. Este az extra rövid Tények Plusz gyengén futott. A Sztárban sztár All Stars döntője jó eredményeket szállított és erősebb volt, mint az előző hetekben. Azonban ismét csak az RTL magazinját és késő esti dokusorozatát tudta legyőzni, a vele szemben menő tehetségkutatótól megint nagyon kikapott. A heti toplistán ezúttal a negyedik helyet szerezte meg. A nagyszabású showműsor azonban a kereskedelmileg kevésbé fontos teljes lakosság körében majdnem 1 millió nézőt ültetett a TV2 elé és a hét legnézettebb műsora lett. A Sztárban sztár 10. szezonja összességében közepesen teljesített és a 20 százalékos átlagos közönségarányát sem érte el (19,3%). Ezzel alulmúlta a tavalyi Dancing with the Stars évadát (20,7%), a tavalyi sima Sztárban sztárt (25,1%) és a leszek változatot (22,1%), úgy, hogy vasárnap nehezebb magasabb közönségarányt elérni, mivel sokkal többen néznek tévét, mint szombaton. Ezeken kívül minden egyes adása kikapott az ellenfelétől (X-Faktor, Sztárbox). Így a Sztárban sztár All Stars nem lett sikeres és nagy kérdés, hogy a formátum bármelyik évadát elkészíti-e jövőre a TV2. A Fókusz Plusz gyenge adatokat ért el. Most is nagyot tarolt az X-Faktor, mely ugyan a szokottnál kevésbé kimagasló közönségarányt hozott, de a 30 százalék feletti eredménnyel nem lehet szomorú az RTL. Sőt most is hatalmas fölénnyel a hét legnézettebb műsora lett 18-49-ben. Késő este a Koko ismét közepesen ment, de némileg emelkedtek a számai. Ahhoz képest, hogy a premierje nem az RTL-en, hanem az RTL+-on van és a Sztárban fináléja ellen futott, ez nem rossz teljesítmény. Továbbá a Forma-1: Amerikai Nagydíj – sprintfutam közepes eredményeket szállított az M4 Sportnak.

Vasárnap délután kábeles szinten tarolt a Angol bajnokság: Liverpool – Chelsea a Spíler1-en. Este a Tények Plusz jól, a Házon kívül pedig közepesen muzsikált. A Megasztár jó eredményeket ért el és legyőzte az RTL vasárnapi nagyszabású showműsorát, csak a saját reklámszünetei és a konkurens produkció harmadik meccse alatt nem vezetett. A TV2 tehetségkutatója ugyan most nem tarolt, mint az előző héten, de ez valószínűleg annak köszönhető, hogy erős F1-kőzvetítés ment vele szemben. Az Ördög Nóra és Tilla által vezetett utolsó válogató mindkét korosztályban a heti toplista második helyét zsákolta be. Az említett Sztárbox ugyan jól teljesített, de megint évadminimumot (18,7%) hozott. A csökkenés ugyan minimális és valószínűleg itt is a száguldó cirkusz lehet a fő oka, de az, hogy a Megával ennyire nem bír, jól mutatja, hogy a tavalyi évvel ellentétben messze nem legyőzhetetlen. A heti toplistán vasárnap, fő RTL-es program ellenére csak a hatodik lett. A Forma-1: Amerikai Nagydíj jól futott a közmédia sportcsatornáján és nagyjából olyan nézőszámot produkált (158 ezer), mint amikor délután komolyabb konkurencia nélkül látható (elmúlt futamok: 181 ezer, 151 ezer, 156 ezer). A heti toplistán a tizedik lett.

A heti összesítésben az RTL 1,3 százalékponttal előzte az TV2-t, így az előző heti kvázi holtverseny után ismét az RTL lett a legnézettebb. A harmadik, most is nagy fölénnyel a Mozi+ lett, a negyedik ezúttal az M4 Sport, a Film+ pedig most csak az ötödik helyen végzett. Ezeken kívül 3 százalék felett egyedül a Sorozat+ tudott lenni, mely közepes kábelcsatorna lévén kimagasló eredmény. A közepes tévéadók közül a legjobbak közé került még a Prime és az AMC. Az RTL Kettő és a VIASAT3 most is olyan rosszul ment, hogy a nem fértek a legjobbak közé. További részletek a grafikonunkon. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: A három nővér: 436 ezer (23,7%), 18-49: 79 ezer (18,5%)
RTL: Keresztanyu:
57 ezer (3,2%), 18-49: 7 ezer (1,7%)

TV2: Tények: 729 ezer (28,7%), 18-49: 139 ezer (23,1%)
RTL: Híradó: 608 ezer (24%), 18-49: 110 ezer (18,2%)
TV2: Tények Plusz:
562 ezer (19%), 18-49: 122 ezer (16,2%)
RTL: Fókusz: 446 ezer (14,8%), 18-49: 128 ezer (16,8%)

M4: Nemzetek Ligája: Bosznia-Hercegovina – Magyarország (foci): 633 ezer (20,3%), 18-49: 228 ezer (22,8%)
TV2: Séfek séfe:
484 ezer (14,7%), 18-49: 169 ezer (16,8%)
TV2: Kőgazdag fiatalok: 266 ezer (10,6%), 18-49: 106 ezer (12,5%)
RTL: Nyerő Páros:
601 ezer (17,7%), 18-49: 216 ezer (21,6%)
RTL: Házasodna a gazda:
337 ezer (11,6%), 18-49: 98 ezer (10,2%)

Kedd:
TV2: A három nővér: 465 ezer (25,4%), 18-49: 74 ezer (19%)
RTL: Keresztanyu:
75 ezer (4,2%), 18-49: 10 ezer (2,9%)

TV2: Tények: 684 ezer (26,8%), 18-49: 101 ezer (16,5%)
RTL: Híradó: 688 ezer (26,9%), 18-49: 162 ezer (26,7%)
TV2: Tények Plusz:
569 ezer (19,4%), 18-49: 85 ezer (11,2%)
RTL: Fókusz: 524 ezer (17,4%), 18-49: 173 ezer (22,2%)

TV2: Séfek séfe: 502 ezer (16,4%), 18-49: 145 ezer (16,4%)
TV2: Kőgazdag fiatalok: 245 ezer (11,5%), 18-49: 83 ezer (12,6%)
RTL: Nyerő Páros:
635 ezer (19,5%), 18-49: 231 ezer (24,7%)
RTL: Házasodna a gazda:
423 ezer (18,1%), 18-49: 148 ezer (20,8%)

Szerda:
TV2: A három nővér:
421 ezer (23,2%), 18-49: 66 ezer (17,5%)
RTL: Keresztanyu:
69 ezer (3,9%), 18-49: 12 ezer (3,5%)

TV2: Tények: 683 ezer (27,1%), 18-49: 114 ezer (19,6%)
RTL: Híradó: 604 ezer (23,9%), 18-49: 128 ezer (21,9%)
TV2: Tények Plusz:
553 ezer (18,5%), 18-49: 99 ezer (13,4%)
RTL: Fókusz: 436 ezer (14,3%), 18-49: 126 ezer (16,4%)

TV2: Séfek séfe: 520 ezer (17,1%), 18-49: 161 ezer (17,5%)
TV2: Kőgazdag fiatalok: 232 ezer (11,6%), 18-49: 70 ezer (11%)
RTL: Nyerő Páros:
547 ezer (17%), 18-49: 194 ezer (20%)
RTL: Házasodna a gazda:
391 ezer (17,3%), 18-49: 126 ezer (17,5%)

Csütörtök:
TV2: A három nővér: 413 ezer (22,2%), 18-49: 72 ezer (16,1%)
RTL: Keresztanyu:
85 ezer (4,7%), 18-49: 22 ezer (5,3%)

TV2: Tények: 669 ezer (25,5%), 18-49: 118 ezer (17,6%)
RTL: Híradó: 654 ezer (25%), 18-49: 154 ezer (22,9%)
TV2: Tények Plusz:
556 ezer (18,4%), 18-49: 103 ezer (12,8%)
RTL: Fókusz: 424 ezer (13,9%), 18-49: 141 ezer (17,2%)

TV2: Séfek séfe: 526 ezer (17,3%), 18-49: 150 ezer (16,7%)
TV2: Kőgazdag fiatalok: 197 ezer (10,5%), 18-49: 68 ezer (10,9%)
RTL: Nyerő Páros:
550 ezer (16,9%), 18-49: 198 ezer (20,9%)
RTL: Házasodna a gazda:
387 ezer (17,3%), 18-49: 120 ezer (16,9%)

Péntek:
TV2: A három nővér: 411 ezer (22,8%), 18-49: 67 ezer (19,1%)
RTL: Keresztanyu:
86 ezer (4,9%), 18-49: 23 ezer (6,8%)

TV2: Tények: 674 ezer (27,6%), 18-49: 122 ezer (21%)
RTL: Híradó: 619 ezer (25,3%), 18-49: 135 ezer (23,3%)
TV2: Tények Plusz:
534 ezer (19%), 18-49: 103 ezer (15%)
RTL: Fókusz: 417 ezer (17,6%), 18-49: 129 ezer (18,1%)

TV2: Séfek séfe: 605 ezer (20,3%), 18-49: 186 ezer (22,3%)
TV2: Kőgazdag fiatalok: 188 ezer (10,3%), 18-49: 58 ezer (10,2%)
RTL: Fort Boyard – Az erőd:
368 ezer (11,6%), 18-49: 121 ezer (13,9%)
RTL: Gyertek át! 7×04:
246 ezer (10,7%), 18-49: 94 ezer (13,8%)

Szombat:
Mozi+: Halálos iramban: Hobbs és Shaw (film): teljes l: -, 18-49: 64 ezer (8%)
TV2: Tények: 625 ezer (24,1%), 18-49: 95 ezer (15,2%)
RTL: Híradó: 516 ezer (19,6%), 18-49: 125 ezer (19,7%)

M4: Forma-1: Amerikai Nagydíj – sprintfutam: 182 ezer (5,1%), 18-49: 82 ezer (7,5%)
TV2: Tények Plusz: 575 ezer (20%), 18-49: 102 ezer (14,3%)
TV2: Sztárban sztár – döntő: 997 ezer (31,1%), 18-49: 228 ezer (22,9%)
RTL: Fókusz Plusz: 348 ezer (11,1%), 18-49: 102 ezer (12,6%)
RTL: X-Faktor – 7. válogató: 747 ezer (20,9%), 18-49: 349 ezer (30,8%)
RTL: Koko – 2. rész: 275 ezer (10,1%), 18-49: 140 ezer (15,6%)

Vasárnap:
Spíler1: Angol bajnokság: Liverpool – Chelsea (foci): teljes l: -, 18-49: 60 ezer (7,7%)
TV2: Tények: 714 ezer (24,1%), 18-49: 150 ezer (19,3%)
TV2: Tények Plusz: 660 ezer (20%), 18-49: 151 ezer (16,7%)
RTL: Híradó: 579 ezer (19,4%), 18-49: 122 ezer (15,6%)
RTL: Házon kívül: 521 ezer (15,7%), 18-49: 124 ezer (13,7%)

M4: Forma-1: Amerikai Nagydíj: 354 ezer (11,9%), 18-49: 158 ezer (15,6%)
TV2: Megasztár – 5. válogató: 847 ezer (24,4%), 18-49: 236 ezer (21,1%)
TV2: Gyilkos memória (film): 181 ezer (11,9%), 18-49: 63 ezer (11,3%)
RTL: Sztárbox – 8. adás: 449 ezer (14,4%), 18-49: 195 ezer (19%)

hirdetés

Kiderült, hogy mikor érkezik az X-Faktor első élő show-ja az RTL-re

Katona Andor lett a TV2 Csoport kreatív vezetője

Újabb streaming szolgáltató applikációja lett elérhető Samsung TV-ken

Műsorváltozás lesz szombat és vasárnap este az RTL-en

Új, magyar feliratos előzetest kapott a Cobra Kai utolsó évadának folytatása

Az RTL leleplezte az Álarcos énekes negyedik nyomozóját