A 41. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 42. héten (október 18-24.) délután most is katasztrofális számokat hozott a Szerelem van a levegőben, míg A bosszú csapdájában továbbra is hatalmas siker. Remekelt a Tények, mely mindkét korosztályban négyszer győzte le az RTL Híradót, utóbbi csak kétszer tudott nyerni, egy napon pedig közel hasonló számokat értek el. Este a Tények Plusz hétfőn és kedden közepesen, szerdán és csütörtökön gyengén, míg pénteken jól futott. A Fókusz hétfőtől csütörtökig jól, pénteken pedig kiemelkedően teljesített. Az RTL magazinja minden nap megverte a TV2 bulváros hírműsorát.

hirdetés

A Séfek séfe utolsó hete hétfőn, kedden és pénteken jó, szerdán közepes, míg csütörtökön kiemelkedő adatokat produkált. Heti átlaga szinte pont ugyanazt a jó eredményt érte el, mint az előző héten. A gasztro reality az RTL napi sorozatától háromszor kikapott, csütörtökön legyőzte, pénteken pedig holtverseny lett köztük. Ez utóbbi kettő pedig nagy dolognak számít. Az RTL páros realityjétől azonban minden nap hatalmas arányban kikapott. A főzős műsor évadszinten 14,4 százalékot hozott, mely sikernek számít, évadszinten pedig majdnem 2 százalékponttal jobb eredmény, mint az előző szezonja. Nagyon meglepődnénk, ha most is két évet várna a TV2 Csoport a folytatással. A Keresztanyu az előző heti kisebb gyengülése után visszaerősödött és az évad második legjobb átlagos heti közönségarányát hozta. Hétfőn és pénteken tarolt, kedden és csütörtökön kiemelkedő számokat nyújtott, pénteken pedig jól ment. A heti toplista negyedik helyét zsebelte be.

Egészen elképesztő mértékben tarolt a Nyerő Páros első hete, minden nap 20 százalék feletti közönségarányt szállított, csütörtökön pedig 25,9-el ment. Ilyen eredmények a mai televíziózásban egy akármilyen hétköznapi műsortól is elképzelhetetlennek tűntek, nemhogy egy 21 óra után kezdődő produkció esetén. Évek óta semmilyen napi program nem ért el ilyen számokat, 21 óra után pedig a Celeb vagyok, ments ki innen! 2014-es évadai óta nem emlékszünk ilyen példára. A reality a heti toplista harmadik helyét húzta be és minden hétköznap messze a legnézettebb műsor lett. A Mintaapák minden nap katasztrofális nézettséget hozott és Sebestyén Balázsék ellen minden negatív rekordját megdöntötte. Egyik nap sem tudta elérni a 6 százalékos közönségarányt, mely hatalmas mélységnek számít.

Szombaton a Tények Plusz gyengén, míg a Fókusz Plusz jól teljesített. Később megint hatalmasat tarolt az X-Faktor. A harmadik válogató ugyan nem érte el az előző elképesztő számait, de így is 30 százalék feletti közönségarányt ért el. A tehetségkutató most is mindkét korosztályban a hét legnézettebb műsora lett, 18-49-ben ráadásul hatalmas fölénnyel. A produkció a szokásosnál hosszabb adással jelentkezett, mely csak részben jött be, ugyanis 22 óra után már minimálisan veszített a nézőiből, így nem mindenki követte a legvégéig. A Dancing with the Stars most nem dőlt be annyira, mint az előző két X-Faktoros szombaton, de így is rosszul hozott. Végig messze elmaradt az RTL-es konkurensétől, de nagyszabású showműsor létére legalább bekerült a heti top 10-be. Nagy kérdés, hogy a táncos produkció nézettsége tovább nő, vagy ez az adás csak kivétel volt és visszaesik a következő élő show-ra. Az Életünk története az elmúlt hetekhez képest jóval később ment és ugyan közönségarányban veszített, de 23 óra után a teljesítménye inkább közepes eredménynek számít.

Vasárnap a Tények Plusz közepesen, míg a Fókusz – Ki van a maszk mögött? jól futott, így az utóbbi nyert. A magazinok után azonban most is azonnal megfordult az állás és a Sztárban sztár leszek! megint nagyot tarolt. Mindkét korosztályban a hét második legnézettebb műsora lett, sőt összlakosságban kis híján még az X-Faktort is beérte. Az Álarcos énekes megdöntötte a saját negatív csúcsát és most először rossz eredményeket szállított. A szokásosnál is gyengébb eredmény oka a Forma-1: Amerikai Nagydíja lehetett, mely most este volt látható. Az M4 közvetítését a szokásosnál kevesebben követték, de felvezetéssel együtt is 10 százalék feletti közönségarányt produkált. Az pedig egészen döbbenetes, hogy a TV2 tehetségkutatója annyira erős, hogy olyan, mintha a száguldó cirkusz meg se ártott volna neki.

A heti összesítésben az RTL Klub főműsoridőben (19-23 óra) 5,1 százalékponttal győzte le a TV2-t. Így több hét szorosabb verseny után az előbbi csatorna eléggé elhúzott, mely főleg a Nyerő Páros elképesztő számainak köszönhető. A harmadik most is a Mozi+ lett, a Film+ pedig csak a negyedik. Az ötödik az M4 Sport, a hatodik pedig a továbbra is remeklő Comedy Central. Általában 2 százalék alatti közönségaránnyal nem lehet bejutni a Top 10-be, de most három tévéadónak is sikerült, ugyanis az RTL olyan jól ment, hogy szinte minden kábelcsatornától elvehetett nézőket, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben a 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: A bosszú csapdájában: 450 ezer (18,4%), 18-49: 94 ezer (13,1%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 113 ezer (4,8%), 18-49: 25 ezer (3,7%)
TV2: Tények: 765 ezer (23,2%), 18-49: 170 ezer (17,4%)
RTL: Híradó: 723 ezer (22%), 18-49: 156 ezer (16%)

TV2: Tények Plusz: 583 ezer (15,1%), 18-49: 166 ezer (13,5%)
RTL: Fókusz: 571  ezer (14,7%), 18-49: 192 ezer (15,5%)

TV2: Séfek séfe: 517 ezer (13,1%), 18-49: 207 ezer (14,8%)
TV2: Mintaapák: 180 ezer (7%), 18-49: 56 ezer (5,6%)
RTL: Keresztanyu: 743 ezer (17,5%), 18-49: 254 ezer (17,7%)
RTL: Nyerő páros: 659 ezer (19,9%), 18-49: 294 ezer (23,7%)

Kedd:
TV2: A bosszú csapdájában: 425 ezer (17,5%), 18-49: 89 ezer (12,6%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 120 ezer (5%), 18-49: 26 ezer (3,7%)
TV2: Tények: 679 ezer (21%), 18-49: 134 ezer (14,8%)
RTL: Híradó: 712 ezer (22%), 18-49: 136 ezer (15,1%)

TV2: Tények Plusz: 577 ezer (15,2%), 18-49: 140 ezer (12,5%)
RTL: Fókusz: 572 ezer (14,9%), 18-49: 177 ezer (15,5%)

TV2: Séfek séfe: 508 ezer (12,9%), 18-49: 199 ezer (14,9%)
TV2: Mintaapák: 191 ezer (7,3%), 18-49: 61 ezer (5,9%)
RTL: Keresztanyu: 758 ezer (18,1%), 18-49: 225 ezer (16,6%)
RTL: Nyerő páros: 626 ezer (19%), 18-49: 258 ezer (21,3%)

Szerda:
TV2: A bosszú csapdájában: 435 ezer (19,3%), 18-49: 96 ezer (15,2%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 85 ezer (3,9%), 18-49: 12 ezer (2%)
TV2: Tények: 711 ezer (22,6%), 18-49: 160 ezer (17,8%)
RTL: Híradó: 655 ezer (20,8%), 18-49: 122 ezer (13,5%)

TV2: Tények Plusz: 513 ezer (13,9%), 18-49: 121 ezer (10,5%)
RTL: Fókusz: 522 ezer (14,2%), 18-49: 172 ezer (14,9%)

TV2: Séfek séfe: 507 ezer (12,8%), 18-49: 194 ezer (13,9%)
TV2: Mintaapák: 191 ezer (7,3%), 18-49: 50 ezer (4,9%)
RTL: Keresztanyu: 689 ezer (16,6%), 18-49: 210 ezer (15,3%)
RTL: Nyerő páros: 644 ezer (18,2%), 18-49: 284 ezer (21,3%)

Csütörtök:
TV2: A bosszú csapdájában: 443 ezer (18%), 18-49: 90 ezer (13,9%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 97 ezer (4,1%), 18-49: 17 ezer (2,8%)
TV2: Tények: 703 ezer (20,8%), 18-49: 133 ezer (13,9%)
RTL: Híradó: 689 ezer (20,4%), 18-49: 153 ezer (15,9%)

TV2: Tények Plusz: 495 ezer (13,1%), 18-49: 109 ezer (9,6%)
RTL: Fókusz: 542 ezer (14,3%), 18-49: 175 ezer (15,3%)

TV2: Séfek séfe: 530 ezer (13,9%), 18-49: 220 ezer (16,6%)
TV2: Mintaapák: 191 ezer (7,6%), 18-49: 56 ezer (5,6%)
RTL: Keresztanyu: 721 ezer (17,7%), 18-49: 222 ezer (16,8%)
RTL: Nyerő páros: 710 ezer (21,3%), 18-49: 324 ezer (25,9%)

Péntek:
TV2: A bosszú csapdájában: 412 ezer (16,7%), 18-49: 90 ezer (13%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 102 ezer (4,2%), 18-49: 21 ezer (3,1%)
TV2: Tények: 662 ezer (21,2%), 18-49: 147 ezer (17,2%)
RTL: Híradó: 628 ezer (20,1%), 18-49: 140 ezer (16,4%)

TV2: Tények Plusz: 564 ezer (15,6%), 18-49: 152 ezer (14,6%)
RTL: Fókusz: 527 ezer (14,6%), 18-49: 174 ezer (16,8%)

TV2: Séfek séfe:
 551 ezer (13,7%), 18-49: 217 ezer (15,8%)
TV2: Mintaapák: 189 ezer (6,3%), 18-49: 65 ezer (5,5%)
RTL: Keresztanyu: 729 ezer (17,8%), 18-49: 233 ezer (17,8%)
RTL: Nyerő páros: 702 ezer (19,5%), 18-49: 304 ezer (22,8%)

Szombat:
TV2: Tények: 655 ezer (17,8%), 18-49: 172 ezer (14,7%)
RTL: Híradó: 704 ezer (19%), 18-49: 156 ezer (13,2%)
TV2: Tények Plusz: 447 ezer (10,7%), 18-49: 117 ezer (8,4%)
RTL: Fókusz Plusz: 518 ezer (12,5%), 18-49: 176 ezer (12,8%)

TV2: Dancing with the Stars: 738 ezer (17,6%), 18-49: 215 ezer (13,3%)
RTL: X-Faktor: 1,062 millió (25,2%), 18-49: 518 ezer (31,8%)
TV2: Die Hard 4 – Legdrágább az életed (film): 168 ezer (10,6%), 18-49: 66 ezer (9,1%)
RTL: Életünk története 3×03: 269 ezer (11,9%), 18-49: 112 ezer (11,2%)

Vasárnap:

TV2: Tények: 669 ezer (17,6%), 18-49: 157 ezer (12,6%)
RTL: Híradó: 699 ezer (18,2%), 18-49: 166 ezer (13,2%)

TV2: Tények Plusz: 596 ezer (14%), 18-49: 152 ezer (10,6%)

M4: Forma-1: Amerikai Nagydíj
: 364 ezer (9,6%), 18-49: 157 ezer (10,7%)
TV2: Sztárban sztár leszek!: 1 millió (24,3%), 18-49: 379 ezer (24,3%)
TV2: Red 2 (film): 182 ezer (13,8%), 18-49: 78 ezer (14,5%)
RTL: Álarcos énekes: 636 ezer (14,1%), 18-49: 224 ezer (13,7%)
RTL: Túl szexi lány (film): 133 ezer (5%), 18-49: 62 ezer (5,8%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban