A 40. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 41. héten (október 6-13.) délután A három nővér most is minden nap többszörös különbséggel legyőzte a Keresztanyu ismétlését. Az RTL Híradó 18-49-ben ötször is nyert, egyszer pedig döntetlent hozott ellenfelével, a teljes lakosság körében azonban egyszer sem ment jobban. A Tények a fiataloknál mindössze egyszer tudott győzni, azonban összlakosságban az összes napot behúzta. Este a Tények Plusz szerdán jól, a többi négy hétköznap pedig közepesen futott. A Fókusz hétfőn gyenge, kedden kiemelkedő, szerdán és csütörtökön jó, pénteken pedig közepes eredményeket szállított. A közös idősávjukban az RTL magazinja háromszor, a TV2 bulváros hírműsora pedig kétszer tudott nyerni. Heti összesítésben a Fókusz 1,2 százalékponttal hozott jobban.

hirdetés

Az Ázsia Expressz hétfőn, kedden és szerdán kiemelkedő adatokat ért el, csütörtökön tarolt, a pénteki fináléja pedig szintén kiemelkedő számokat nyújtott. Ördög Nóra műsora most is minden nap kikapott Árpa Attila realityjétől, de pénteken Istenes Bence vetélkedőjét most is nagy arányban le tudta győzni. Az utazós reality egyik hétköznap sem tudott a legnézettebb esti műsor lenni 18-49-ben, azonban a heti toplistán az előkelő ötödik helyen végzett. Az Ázsia Expressz 5. évada összességében nagy siker volt, 15 százalékkal hozott jobban (22,4%), mint az előző szezonja (19,4%) és mindössze 0,1 százalékponttal marad el a produkció eddigi legsikeresebb, 3. etapjának átlagos közönségarányától (22,5%). Ördög Nóra műsora ugyan Az Árulókkal nem bírt, de másik két ellenfelét le tudta verni (Kalandra Fal, Fort Boyard), így nem véletlen, hogy még az évad előtt bejelentették, hogy jövőre is képernyőn lesz.

Az Árulók hétfőtől csütörtökig brutálisan tarolt, de meglepő módon pont a csütörtöki finálé hozta a legkevésbé kiemelkedő közönségarányát. Minden adásnapján az este legnézettebb műsora volt és a heti toplistán döbbenetes módon egy kivételével a hétvégi műsorokat is megelőzve a második helyen végzett 18-49-ben. Az Árulók 2. szezonja brutális siker volt és hétről-hétre emelkedtek az eredményei (22,2%, 24,4%, 26%). A hatalmas sikerű előző szezont (21,7%) is felülmúlta, nagyjából 12 százalékkal (24,2%), amire nagyon kevesen számítottak. Árpa Attila realityje az idei hétköznapi műsorok közül eddig a második legsikeresebb a Házasság első látásra után (25,2%). Pénteken a Fort Boyard – Az erőd nagyon gyenge eredményeket ért el és nem csak az Ázsiától, hanem az M4 Sport brutálisan nézett focimeccsétől is kikapott. A heti toplistán a legjobb 10 közelébe sem került (18. lett).

A Házasodna a gazda hétfőn jól, keddtől csütörtökig pedig gyengén muzsikált. A vidéki reality minden nap kikapott a TV2 párelválasztó produkciójától. A heti toplistán nem jutott be a legjobb 10-be (13. lett). A Kísértés hétfőn jó adatokat szállított, kedden tarolt, szerdán kiemelkedő számokat produkált, a csütörtöki fináléja pedig évadrekord nézettséggel (25,2%) tarolt. A heti toplistán a késő esti vetítése ellenére a hetedik helyet húzta be. Kasza Tibor műsorának 2. évada (korábban az RTL-en már ment) összességében hatalmas siker lett. Végig egyenletes, remek eredményeket hozott a TV2-nek (20,4%, 19,9%, 20,2%, 21,2%, 20,6%), majd az utolsó héten még rápakolt egyet (22,%). Ezekkel az eredményekkel a 20 órás sávban is elégedett lenne egy tévétárság, nemhogy 21:30 után. Így itt sem meglepő, hogy a TV2 Csoport már a szezon közben bejelentette a jövő évi folytatását. Továbbá pénteken a Gyertek át! katasztrofálisan futott, de a vérszegény felvezetés és ellenfélnek részben az Ázsia finálét és nagyon erős meccset megkapva, ezen nem lehet csodálkozni. Az Ázsia Expressz – Kibeszélő nagyon gyenge számokkal zárta az évadát. Továbbá az említett Nemzetek Ligája: Magyarország – Hollandia focimeccs hatalmasat tarolt az M4 Sporton és a heti toplista negyedik helyén végzett.

Szombaton remekelt az ultrarövid Tények Plusz. Utána a Sztárban Sztár All Stars szintén csak közepes adatokat szállított. Az RTL magazinját és késő esti dokuszériáját le tudta győzni, de a tehetségkutatója ellen most is teljesen elvérzett. A zenés produkció a heti top 10-be éppenhogy csak bejutott (9. lett), mely elég kellemetlen egy hétvégi nagyszabású showműsorra nézve. Az említett Fókusz Plusz közepesen ment. Az X-Faktor megint hatalmasat tarolt és messze a hét legnézettebb műsora lett 18-49-ben. A tehetségkutató évadátlag (34,5%) körüli közönségarányt produkált (33,7%). A Koko dokumentumfilm-sorozat RTL+ utáni RTL-es vetítése közepesen kezedett és a heti toplistán csak a tizenhatodik lett. Továbbá a Halálos iramban 8 kábeles szinten tarolt a Mozi+-on.

Vasárnap a Tények Plusz közepesen, a Házon kívül pedig kiemelkedően futott. Utóbbi magazin be is jutott a top 10-be (a 10. helyen). A Megasztár egy hét kihagyás után ismét tarolt és ezúttal le is tudta győzni az RTL-es nagy ellenfelét. A heti toplistán a harmadik lett. A Sztárbox jól teljesített, de most évadminimumot hozott (19,2%) és csak a TV2 tehetségkutatójának befejezése után tudott nyerni. A heti toplistán pedig csak a hatodik lett. Ezeken kívül a Top Gun: Maverick kábeles szinten tarolt a Mozi+-on.

A heti összesítésben a TV2 ezúttal 0,1 százalékponttal nyert az RTL előtt, így kvázi döntetlen lett. A harmadik nagy fölénnyel most is a Mozi+ lett, a negyedik a Film+, ezeken kívül pedig 3 százalék felett csak a Cool volt. A közepes méretű kábelcsatornák közül a legjobbak közé került a Prime és az RTL Három. Olyan rosszul teljesített az RTL Kettő és a VIASAT3, hogy a legjobbak közé már nem fért be. További részletek a grafikonunkon. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Zafír – Egy rejtett szerelmi történet: 280 ezer (21,8%), 18-49: 62 ezer (23,1%)
TV2: A három nővér:
399 ezer (23,6%), 18-49: 66 ezer (18,6%)
RTL: Keresztanyu:
71 ezer (4,2%), 18-49: 5 ezer (1,5%)

Mozi+: Halálos iramban 7 (film): teljes l: -, 18-49: 76 ezer (9,3%)
TV2: Tények: 648 ezer (27,9%), 18-49: 120 ezer (22,6%)
TV2: Tények Plusz: 582 ezer (20,6%), 18-49: 121 ezer (16,9%)
TV2: Ázsia Expressz: 815 ezer (24,2%), 18-49: 219 ezer (21,3%)
TV2: A Kísértés: 319 ezer (14,9%), 18-49: 138 ezer (19,2%)
RTL: Híradó: 584 ezer (25,2%), 18-49: 105 ezer (19,9%)
RTL: Fókusz:
 388 ezer (13,3%), 18-49: 102 ezer (13,6%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 551 ezer (16,2%), 18-49: 265 ezer (25,5%)
RTL: Házasodna a gazda: 400 ezer (17%), 18-49: 137 ezer (17,9%)

Kedd:
TV2: Zafír – Egy rejtett szerelmi történet: 325 ezer (25%), 18-49: 65 ezer (23,5%)
TV2: A három nővér:
414 ezer (23,7%), 18-49: 62 ezer (16,6%)
RTL: Keresztanyu:
61 ezer (3,6%), 18-49: 12 ezer (3,5%)

TV2: Tények: 660 ezer (27,1%), 18-49: 107 ezer (18,7%)
RTL: Híradó: 604 ezer (24,8%), 18-49: 120 ezer (21%)
TV2: Tények Plusz:
584 ezer (20,2%), 18-49: 105 ezer (14,9%)
RTL: Fókusz: 416 ezer (14%), 18-49: 149 ezer (20%)

TV2: Ázsia Expressz: 799 ezer (23,6%), 18-49: 217 ezer (20,8%)
TV2: A Kísértés: 325 ezer (16,7%), 18-49: 151 ezer (22,5%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban:
593 ezer (17,5%), 18-49: 289 ezer (27,6%)
RTL: Házasodna a gazda:
297 ezer (14,8%), 18-49: 87 ezer (12,6%)

Szerda:
TV2: Zafír – Egy rejtett szerelmi történet:
348 ezer (24,4%), 18-49: 77 ezer (26,3%)
TV2: A három nővér:
445 ezer (23,9%), 18-49: 73 ezer (18,7%)
RTL: Keresztanyu:
75 ezer (4,2%), 18-49: 22 ezer (6%)

TV2: Tények: 670 ezer (26,7%), 18-49: 125 ezer (21,2%)
RTL: Híradó: 652 ezer (26%), 18-49: 134 ezer (22,9%)
TV2: Tények Plusz:
598 ezer (20,1%), 18-49: 134 ezer (17,4%)
RTL: Fókusz: 417 ezer (13,7%), 18-49: 136 ezer (17%)

TV2: Ázsia Expressz: 795 ezer (23,8%), 18-49: 212 ezer (21,3%)
TV2: A Kísértés: 358 ezer (16,2%), 18-49: 153 ezer (21,2%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban:
555 ezer (16,5%), 18-49: 263 ezer (26%)
RTL: Házasodna a gazda:
363 ezer (15,3%), 18-49: 106 ezer (13,8%)

Csütörtök:
TV2: Zafír – Egy rejtett szerelmi történet: 316 ezer (23,3%), 18-49: 66 ezer (23,4%)
TV2: A három nővér:
417 ezer (23,4%), 18-49: 72 ezer (17,7%)
RTL: Keresztanyu:
80 ezer (4,7%), 18-49: 20 ezer (5,1%)

TV2: Tények: 649 ezer (26,1%), 18-49: 115 ezer (19%)
RTL: Híradó: 585 ezer (23,5%), 18-49: 119 ezer (19,7%)
TV2: Tények Plusz:
651 ezer (21,8%), 18-49: 113 ezer (14,9%)
RTL: Fókusz: 380 ezer (12,4%), 18-49: 145 ezer (18,5%)

TV2: Ázsia Expressz: 825 ezer (24,7%), 18-49: 220 ezer (22,4%)
TV2: A Kísértés: 418 ezer (19,3%), 18-49: 175 ezer (25,2%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 508 ezer (15,1%), 18-49: 247 ezer (24,9%)
RTL: Házasodna a gazda: 347 ezer (14,5%), 18-49: 108 ezer (14,4%)

Péntek:
TV2: Zafír – Egy rejtett szerelmi történet: 311 ezer (22,6%), 18-49: 51 ezer (15%)
TV2: A három nővér:
403 ezer (22,5%), 18-49: 61 ezer (14,3%)
RTL: Keresztanyu:
74 ezer (4,3%), 18-49: 21 ezer (5,1%)

TV2: Tények: 666 ezer (27,3%), 18-49: 115 ezer (19,1%)
RTL: Híradó: 609 ezer (25%), 18-49: 140 ezer (23,3%)
TV2: Tények Plusz:
584 ezer (20,5%), 18-49: 104 ezer (14,4%)
RTL: Fókusz: 364 ezer (12,5%), 18-49: 116 ezer (15,6%)

M4: Nemzetek Ligája: Magyarország – Hollandia (foci): 632 ezer (20,1%), 18-49: 249 ezer (24,7%)
TV2: Ázsia Expressz:
814 ezer (24,6%), 18-49: 211 ezer (21%)
TV2: Ázsia Expressz – Kibeszélő: 391 ezer (14,5%), 18-49: 110 ezer (11,9%)
RTL: Fort Boyard – Az erőd:
265 ezer (7,9%), 18-49: 107 ezer (10,6%)
RTL: Gyertek át! 7×03:
168 ezer (6,2%), 18-49: 71 ezer (7,9%)

Szombat:
TV2: Tények: 632 ezer (24,9%), 18-49: 126 ezer (20,1%)
RTL: Híradó: 544 ezer (21,2%), 18-49: 125 ezer (19,7%)

Mozi+: Halálos iramban 8 (film): teljes l: -, 18-49: 68 ezer (8,5%)
TV2: Tények Plusz: 593 ezer (21,3%), 18-49: 128 ezer (17,6%)
TV2: Sztárban sztár – 8. élő show: 832 ezer (27,7%), 18-49: 161 ezer (17,5%)
RTL: Fókusz Plusz: 328 ezer (10,9%), 18-49: 117 ezer (14,4%)
RTL: X-Faktor – 5. válogató: 732 ezer (22,1%), 18-49: 350 ezer (33,7%)
RTL: Koko – 1. rész: 218 ezer (8,7%), 18-49: 116 ezer (14,4%)

Vasárnap:
Mozi+: Top Gun: Maverick (film): 190 ezer (5,7%), 18-49: 83 ezer (8,6%)
TV2: Tények: 730 ezer (25,2%), 18-49: 142 ezer (18,2%)
TV2: Tények Plusz: 623 ezer (19,4%), 18-49: 123 ezer (13,8%)
TV2: Megasztár – 4. válogató: 890 ezer (26,3%), 18-49: 257 ezer (24,6%)
TV2: A szállító 3 (film): 206 ezer (12,9%), 18-49: 69 ezer (11,8%)
RTL: Híradó: 694 ezer (23,7%), 18-49: 169 ezer (21,4%)
RTL: Házon kívül: 599 ezer (18,6%), 18-49: 154 ezer (17,3%)
RTL: Sztárbox – 7. adás: 440 ezer (14,2%), 18-49: 189 ezer (19,2%)

hirdetés

Jövő héten műsorváltozás lesz az RTL-en: Sebestyén Balázs ellepi a hétköznap estéket

Kiderült, hogy mikor mérkőznek meg a magyar celebek a HELL Boxing Kingsben az RTL-en

Vasárnaptól nagy változás lesz a Megasztárban

Kiderült, hogy helyettesítik-e Noszály Sándort a Sztárbox döntőjében, ők lépnek ringbe a fináléban

Bejelentették, hogy mikortól közvetítik a HELL Boxing Kings mérkőzéseit az RTL-en

Ő nyerte a Sztárban sztár All Starst