A 39. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 40. héten (október 3-9.) délután az Elcserélt élet most is minden nap bedőlt, míg az Összetört szívek tarolt, a Remények földje pedig kiemelkedő eredményeket hozott. Az RTL Híradó 18-49-ben négyszer nyert, háromszor pedig a TV2 hírműsorához képest hasonló eredményeket ért el. A Tények viszont a teljes lakosság körében minden nap legyőzte az RTL-es konkurensét. A Tények Plusz hétfőtől szerdáig közepesen, csütörtökön gyengén, pénteken viszont kiemelkedően hozott. A Fókusz hétfőn kiemelkedő adatokat szállított, kedden és szerdán tarolt, csütörtökön közepes, pénteken pedig jó számokat produkált. A közös idősávjukban az RTL magazinja négyszer is jobban teljesített, pénteken pedig holtverseny volt a TV2 bulváros hírműsorával.

hirdetés

A Séfek séfe hétfőn és csütörtökön jól, kedden közepesen, szerdán pedig kiemelkedően ment. A pénteki finálé pedig hatalmasat tarolt. A gasztro reality az RTL napi sorozatával szemben hétfőn hasonló adatokat hozott, míg keddtől pénteken megverte azt. Az RTL realityje ellen a közös sávjukban hétfőn és kedden kikapott, szerdán, csütörtökön és pénteken azonban győzni tudott. Ez pedig azt jelenti, hogy Ördög Nóra műsora mindkét konkurensét a legtöbb alkalommal meg tudta előzni, mely nagyon komoly teljesítmény. A heti toplistán megelőzve több, nagy hétvégi műsort, a harmadik helyet húzta be és három hétköznap este is a legnézettebb műsor lett 18-49-ben. A Séfek séfe 4. évada pontosan ugyanakkora siker lett, mint a produkció előző szezonja, a harmadikat ugyanis a fiataloknál átlagosan 191 ezer követte, míg az ideit 193 ezer. Az összeredményekkel a tévétársaság így nagyon elégedett lehet, nem csoda, hogy még az évad vége előtt be is rendelték a főzős műsor jövő évi szezonját.

A Keresztanyu hétfőn jó, keddtől csütörtökig közepes, míg pénteken gyenge számokat produkált. A napi sorozat heti átlaga az előző hét után tovább esett és most szállította az utolsó évad eddigi leggyengébb eredményét. A produkció ezúttal bekerült a heti top 10-be, de csupán a kilencedik lett. A Nyerő Páros hétfőn tarolt, kedden és pénteken jó, szerdán és csütörtökön pedig kiemelkedő adatokat szállított. Sebestyén Balázs műsora 0,1 százalék pontosságra, ugyanazt a heti közönségarányt tudta hozni, mint az előző héten, mely stabil sikert jelent. A heti toplistán az ötödik helyen végzett, de ennek ellenére csak egy este tudott a legnézettebb program lenni 18-49-ben.

Ezeken kívül kedden viszonylag jól futott a Bajnokok Ligája: FC Internazionale Milano – FC Barcelona futballmeccs, csütörtökön pedig kifejezetten szépen követték az Európa Liga: Crvena Zvezda – FTC fociközvetítést az M4 Sporton. Továbbá a Money or Love a SuperTV2-n hétfőn és kedden közepesen, szerdán és csütörtökön rosszul, pénteken viszont jól ment. A Troll a konyhában a VIASAT3-on azonban hétfőn gyenge, a hét többi napján pedig katasztrofális számokat nyújtott.

Szombaton reggel tarolt a Forma-1: Japán Nagydíj – időmérője. Este a Tények Plusz közepesen, a Fókusz Plusz viszont jól teljesített. Később tarolt az X-Faktor, mely 18-49-ben a hét legnézettebb műsora lett. A fiataloknál pont ugyanannyian választották, mint az előző héten, csak most nem a TV2 tehetségkutatója, hanem a táncos produkciójának idei első adása ment vele szemben. Az RTL nagyszabású showműsorát azonban majdnem két és félszer annyian választották, mint a TV2-ét. A Dancing with the Stars 3. szezonja közepesen nyitott. Ez, az X-Faktor ellen nem számít rossz teljesítménynek, de sikernek sem nevezhető. A teljes lakosság körében azonban remekelt és a konkurens nézőszámától alig elmaradva, eggyel az X-Faktor mögött, a heti toplista negyedik helyét hozta.

Vasárnap hajnalban és reggel, az extra hosszú Forma-1: Japán Nagydíj hatalmasat tarolt. Az M4 közvetítése a fiataloknál elképesztő, 35 százalékos közönségaránnyal került képernyőre. Este a Tények Plusz kimagaslóan futott és a heti toplista negyedik helyét zsebelte be. Utána nagyot tarolt a Sztárban sztár leszek!, mely a fiataloknál a második, összlakosságban pedig a hét legnézettebb műsora lett. Velük szemben a Tehetség első látásra ismét gyenge volt és épphogy, de ki is pottyant a heti top 10-ből.

A heti összesítésben a TV2 és RTL Klub között holtverseny alakult ki, tízedre azonos átlagos közönségarányt szállítottak. A harmadik a Mozi+ lett, kiemelkedő teljesítménnyel. A Film+ negyedik, az M4 Sport ötödik lett. Gyengén ment az RTLII, a VIASAT3 már megint nem került be a top 10-be, a közepes kábelcsatornák közül viszont a Prime be tudott jutni. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Összetört szívek: 404 ezer (23,3%), 18-49: 76 ezer (18,2%)
TV2: Remények földje: 479 ezer (23,4%), 18-49: 96 ezer (19,1%)
RTL: Elcserélt élet: 66 ezer (3,5%), 18-49: 5 ezer (1,3%)

TV2: Tények: 717 ezer (27,9%), 18-49: 149 ezer (22,8%)
RTL: Híradó: 645 ezer (25,1%), 18-49: 158 ezer (24,2%)
TV2: Tények Plusz:
 597 ezer (20,3%), 18-49: 123 ezer (15,7%)
RTL: Fókusz: 470 ezer (15,7%), 18-49: 167 ezer (20,9%)

TV2: Séfek séfe: 559 ezer (16,9%), 18-49: 191 ezer (18%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.):
 181 ezer (10%), 18-49: 68 ezer (10,6%)
RTL: Keresztanyu:
 588 ezer (16,8%), 18-49: 178 ezer (16,9%)
RTL: Nyerő páros: 537 ezer (18,8%), 18-49: 225 ezer (22,9%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 219 ezer (13,1%), 18-49: 74 ezer (12,1%)
RTL: XXI. század: 126 ezer (9,7%), 18-49: 34 ezer (7,5%)

Kedd:
TV2: Összetört szívek: 397 ezer (23,8%), 18-49: 69 ezer (17,8%)
TV2: Remények földje: 441 ezer (22,5%), 18-49: 76 ezer (17%)
RTL: Elcserélt élet: 50 ezer (2,8%), 18-49: 15 ezer (3,8%)

TV2: Tények: 672 ezer (25,8%), 18-49: 139 ezer (21,1%)
RTL: Híradó: 625 ezer (24%), 18-49: 158 ezer (23,8%)
TV2: Tények Plusz:
 580 ezer (19,1%), 18-49: 132 ezer (16,6%)
RTL: Fókusz: 496 ezer (16,1%), 18-49: 180 ezer (22,1%)

M4: Bajnokok Ligája: FC Internazionale Milano – FC Barcelona (foci): 243 ezer (8,3%), 18-49: 105 ezer (10,9%)
TV2: Séfek séfe: 564 ezer (16,4%), 18-49: 174 ezer (16,5%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.):
 196 ezer (9,8%), 18-49: 57 ezer (8%)
RTL: Keresztanyu:
 564 ezer (15,7%), 18-49: 164 ezer (15,7%)
RTL: Nyerő páros: 500 ezer (16,4%), 18-49: 185 ezer (18,5%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 198 ezer (10,9%), 18-49: 53 ezer (8%)
RTL: Házon kívül: 157 ezer (11,5%), 18-49: 36 ezer (7,6%)

Szerda:
TV2: Összetört szívek: 439 ezer (25,9%), 18-49: 99 ezer (23,2%)
TV2: Remények földje: 476 ezer (23,5%), 18-49: 83 ezer (16,8%)
RTL: Elcserélt élet: 50 ezer (2,7%), 18-49: 10 ezer (2,2%)

TV2: Tények: 694 ezer (26%), 18-49: 154 ezer (21,8%)
RTL: Híradó: 653 ezer (24,4%), 18-49: 156 ezer (22,2%)
TV2: Tények Plusz:
 559 ezer (18,1%), 18-49: 140 ezer (16,2%)
RTL: Fókusz: 581 ezer (18,5%), 18-49: 206 ezer (23,3%)

TV2: Séfek séfe: 585 ezer (17%), 18-49: 217 ezer (19,7%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.): 175 ezer (8,6%), 18-49: 60 ezer (8,3%)
RTL: Keresztanyu: 576 ezer (16,3%), 18-49: 179 ezer (16,6%)
RTL: Nyerő páros: 508 ezer (17,8%), 18-49: 197 ezer (20,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 183 ezer (12,3%), 18-49: 77 ezer (13,9%)

Csütörtök:
TV2: Összetört szívek: 414 ezer (27,1%), 18-49: 72 ezer (20,8%)
TV2: Remények földje: 464 ezer (24,8%), 18-49: 81 ezer (18,4%)
RTL: Elcserélt élet: 52 ezer (3,1%), 18-49: 14 ezer (3,8%)

TV2: Tények: 687 ezer (26,9%), 18-49: 145 ezer (22,3%)
RTL: Híradó: 602 ezer (23,6%), 18-49: 141 ezer (21,7%)

M4: Európa Liga: Crvena Zvezda – FTC (foci): 359 ezer (10,7%), 18-49: 115 ezer (12,2%)
TV2: Tények Plusz:
545 ezer (17,3%), 18-49: 121 ezer (14,2%)
RTL: Fókusz:
 434 ezer (13,6%), 18-49: 128 ezer (14,7%)
TV2: Séfek séfe:
 592 ezer (17,4%), 18-49: 203 ezer (19,2%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.):
 190 ezer (10,1%), 18-49: 74 ezer (10,4%)
RTL: Keresztanyu:
 542 ezer (15,1%), 18-49: 153 ezer (14,5%)
RTL: Nyerő páros: 513 ezer (17,9%), 18-49: 196 ezer (20,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 229 ezer (13,7%), 18-49: 87 ezer (13,3%)

Péntek:
TV2: Összetört szívek: 359 ezer (23,1%), 18-49: 75 ezer (19,4%)
TV2: Remények földje: 429 ezer (23,2%), 18-49: 83 ezer (18,5%)
RTL: Elcserélt élet: 41 ezer (2,5%), 18-49: 9 ezer (2,4%)

TV2: Tények: 623 ezer (25,5%), 18-49: 146 ezer (23,1%)
RTL: Híradó: 588 ezer (24,1%), 18-49: 137 ezer (21,5%)
TV2: Tények Plusz:
541 ezer (18,4%), 18-49: 157 ezer (19,4%)
RTL: Fókusz: 448 ezer (15%), 18-49: 154 ezer (18,6%)

TV2: Séfek séfe: 670 ezer (19,4%), 18-49: 260 ezer (22,6%)
TV2: Bezár a bazár! (ism.): 201 ezer (9,2%), 18-49: 76 ezer (8,9%)
RTL: Keresztanyu: 528 ezer (15%), 18-49: 154 ezer (13,9%)
RTL: Nyerő páros: 539 ezer (17,9%), 18-49: 206 ezer (18,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 238 ezer (13,5%), 18-49: 97 ezer (13,1%)

Szombat:
M4: Forma-1: Japán Nagydíj – időmérő: 201 ezer (17,6%), 18-49: 94 ezer (24,6%)

TV2: Tények: 579 ezer (21,9%), 18-49: 121 ezer (16,1%)
RTL: Híradó: 567 ezer (21,1%), 18-49: 135 ezer (17,5%)
TV2: Tények Plusz: 518 ezer (16,3%), 18-49: 98 ezer (10,6%)
RTL: Fókusz Plusz: 437 ezer (13,7%), 18-49: 147 ezer (15,7%)

TV2: Dancing with the Stars – 1. adás: 736 ezer (22,6%), 18-49: 174 ezer (15,7%)
RTL: X-Faktor – 2. Tábor: 781 ezer (24,5%), 18-49: 408 ezer (37,3%)

Vasárnap:
M4: Forma-1: Japán Nagydíj: 338 ezer (27,3%), 18-49: 147 ezer (35,1%) (felvezetéssel)

TV2: Tények: 704 ezer (23,2%), 18-49: 186 ezer (20,7%)
RTL: Híradó: 680 ezer (22,2%), 18-49: 193 ezer (21,2%)

TV2: Tények Plusz: 800 ezer (22,9%), 18-49: 244 ezer (22%)
TV2: Sztárban sztár leszek! – 1. élő show: 1,060 millió (32%), 18-49: 371 ezer (31,9%)
RTL: Tehetség első látásra – 6. adás: 417 ezer (10,8%), 18-49: 157 ezer (12,3%)
RTL: Beépített szépség 2 (film): 177 ezer (5,6%), 18-49: 75 ezer (6,6%)

hirdetés

A Trónok harca korábbi színésznője csatlakozott az egyik népszerű Marvel sorozat új évadához

Kiderült, hogy mikor jön a The Mandalorian 3. évada

Hamarosan érkezik a televíziós legendákról szóló műsor 2. évada a Spektrumra

Szűk két hónappal a premier után elkaszálták a Netflix vadonatúj horrorsorozatát

A Farm VIP-t és A nagy Őt érintő műsorváltozás lesz péntek este a TV2-n

Vadonatúj, reptéren forgó reality készül a TV2-re