A 39. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 40. héten (október 1-7.) az Elif – A szeretet útján minden nap legyőzte 18-49-ben a TV2 vadonatúj napi sorozatát, a Titkok szállodáját. A telenovella után adásba kerülő Feriha című török széria viszont nyerni tudott az RTL-es ellenfelei ellen, ötből háromszor legyőzte a Fókuszt a fiataloknál. Teljesben minden nap a TV2 délutáni tartalmai voltak a legnézettebbek. Részletes adatok a cikk legalján. Az RTL Híradó 18-49-ben hétből hétszer verte a Tényeket, míg a TV2-s hírműsor teljesben hat alkalommal is legyőzte az RTL-es riválisát.

A Survivor a második héten elsőnél picit hullámzóbb teljesítményt nyújtott a fiatalok körében, kedden és pénteken is csak közepesen teljesített, de így is mind az öt nap megverte a TV2-n látható MasterChef VIP adásainak első felét. Szintén legyőzte a TV2-s ellenfelet a Barátok közt, mely a keddi, közepesnél picit alacsonyabb számokat leszámítva végig jó nézettséget szállított. A MasterChef VIP évadának utolsó hetét láthatták a nézők, és mindkét korosztályban most teljesített a legjobban a gasztroreality. 18-49-ben ugyan nem tudta megközelíteni az RTL Klubos ellenfeleket, de teljes lakosságban napról napra nőtt a nézőszáma, és a finálé majdnem legyőzte ebben a korcsoportban a Survivort. A műsor azonban ennek ellenére továbbra is gyenge eredményeket produkált.

A Piramis azonban a javuló nézettséget hozó felvezetés ellenére is katasztrofális eredményeket produkált. A Stohl András vezette vetélkedő különös módon a hét leggyengébb nézettségét pont pénteken, a MasterChef VIP döntője, a gasztroreality egyik legnézettebb adása után érte el. Az Éjjel-Nappal Budapest minden nap könnyen legyőzte A Piramist, volt hogy több mint négyszer többen kapcsoltak az RTL Klubra a két műsor ideje alatt, mint a TV2-re a fiatalok körében. A Dr. Csont ismétlése 18-49-ben közepesen, teljesen gyengén teljesített. A Házon kívül jó, míg a XXI. Század közepes számokat produkált mindkét korosztályban. Jól hozott a Szulejmán is, és továbbra is erős nézettségi eredményt szállít a Doktor Murphy a fiataloknál, de jóval alacsonyabbak ezek az értékeke a pár héttel korábbiaknál.

Szombaton A mi kis falunk helyén elindult az X-Faktor legújabb, nyolcadik évada, mely brutálisan tarolt. Nem csak, hogy megnyerte a szombat estét, de a héten sem volt ennél nézettebb műsor egyik korosztályban sem. Az RTL Klub tehetségkutatója egy évvel korábban szinte pontosan ugyanilyen nézettséggel nyitott, ám most a fiatalok körében több mint 30 ezerrel magasabb nézőszámot ért el. Az RTL Klub és a TV2 között szombat este, a főműsoridőben, 19 és 23 óra között a fiataloknál majdnem 20 százalékpont volt a különbség.

hirdetés

A hét utolsó napján, vasárnap azonban ismét a TV2 nyerte az estét. A Szenzációs Négyes nézettsége ugyan nem csökkent tovább egyik korosztályban sem, de 18-49-ben így is elképesztően gyenge eredményeket produkált és kikapott a TV2-n ellene vetített magyar filmtől, A Viszkistől, melynek címszereplőjét az a Szalay Bence alakítja, aki az RTL-es showműsor egyik versenyzője is. A TV2 úgy tudta 1,1 százalékponttal megnyerni a vasárnap estét, hogy A Viszkist leszámítva mindegyik műsora kikapott az RTL Klubtól. Az Aranyélet pedig a harmadik részre tovább csökkent, és mind 18-49-ben, mind a teljes lakosságban katasztrofálisan teljesített. (Fotó: RTL Klub)

Hétfő:
TV2: Tények: 736 ezer (22,9%), 18-49: 122 ezer (12,8%)
RTL: Híradó: 779 ezer (23,8%), 18-49: 242 ezer (25,1%)

TV2: MasterChef VIP: 526 ezer (12,6%), 18-49: 138 ezer (9,8%)
RTL: Survivor: 693 ezer (17,1%), 18-49: 254 ezer (19,1%)
RTL: Barátok közt: 720 ezer (16,1%), 18-49: 261 ezer (16,3%)

TV2: A Piramis: 356 ezer (10,4%), 18-49: 101 ezer (7,8%)
TV2: Mission: Impossible (film): 98 ezer (8,1%), 18-49: 38 ezer (7,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 536 ezer (13,2%), 18-49: 238 ezer (16,3%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 197 ezer (7,8%), 18-49: 98 ezer (10%)

Kedd:
TV2: Tények: 765 ezer (23%), 18-49: 169 ezer (17,5%)
RTL: Híradó: 758 ezer (22,4%), 18-49: 205 ezer (20,8%)

TV2: MasterChef VIP: 531 ezer (12,5%), 18-49: 158 ezer (11,2%)
RTL: Survivor: 623 ezer (15%), 18-49: 211 ezer (15,7%)
RTL: Barátok közt: 712 ezer (15,9%), 18-49: 226 ezer (14,5%)

TV2: A Piramis: 310 ezer (9%), 18-49: 68 ezer (5,1%)
TV2: NCIS (ism.): 108 ezer (6,4%), 18-49: 29 ezer (4,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 561 ezer (14,5%), 18-49: 247 ezer (16,8%)
RTL: Házon kívül: 339 ezer (12%), 18-49: 130 ezer (11,3%)
RTL: XXI. Század: 197 ezer (9%), 18-49: 84 ezer (9,2%)

Szerda:
TV2: Tények: 735 ezer (23,5%), 18-49: 135 ezer (15,2%)
RTL: Híradó: 714 ezer (22,5%), 18-49: 190 ezer (21%)

TV2: MasterChef VIP: 542 ezer (13,2%), 18-49: 152 ezer (11,2%)
RTL: Survivor: 647 ezer (16,1%), 18-49: 231 ezer (17,8%)
RTL: Barátok közt: 679 ezer (15,6%), 18-49: 228 ezer (15,3%)

TV2: A Piramis: 286 ezer (8%), 18-49: 69 ezer (5,1%)
TV2: Mission: Impossible 2. (film): 66 ezer (5,3%), 18-49: 24 ezer (4,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 498 ezer (12,7%), 18-49: 211 ezer (14,2%)
RTL: Szulejmán: 330 ezer (11,9%), 18-49: 111 ezer (10,1%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 665 ezer (22,9%), 18-49: 113 ezer (14,9%)
RTL: Híradó: 624 ezer (21,1%), 18-49: 160 ezer (20,5%)

TV2: MasterChef VIP: 563 ezer (13,6%), 18-49: 165 ezer (12,2%)
RTL: Survivor: 629 ezer (15,7%), 18-49: 248 ezer (19,4%)
RTL: Barátok közt: 694 ezer (15,6%), 18-49: 237 ezer (15,5%)

TV2: A Piramis: 301 ezer (8,6%), 18-49: 83 ezer (6,3%)
TV2: NCIS (ism.): 112 ezer (6,1%), 18-49: 27 ezer (3,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 490 ezer (12,9%), 18-49: 213 ezer (15,1%)
RTL: Doktor Murphy 1×14: 307 ezer (11,1%), 18-49: 142 ezer (12,9%)

Péntek:
TV2: Tények: 683 ezer (23,3%), 18-49: 120 ezer (14,5%)
RTL: Híradó: 666 ezer (22,2%), 18-49: 196 ezer (23,2%)

TV2: MasterChef VIP: 570 ezer (14,1%), 18-49: 156 ezer (12%)
RTL: Survivor: 582 ezer (14,8%), 18-49: 198 ezer (16,1%)
RTL: Barátok közt: 658 ezer (15,4%), 18-49: 216 ezer (15%)

TV2: A Piramis: 279 ezer (8,2%), 18-49: 48 ezer (3,8%)
TV2: Aranyélet (ism.): 83 ezer (4,9%), 18-49: 20 ezer (2,8%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 544 ezer (14,5%), 18-49: 238 ezer (17,2%)
RTL: Non-Stop (film): 237 ezer (11,4%), 18-49: 124 ezer (14,4%)

Szombat:
Duna: SzerencseSzombat: 291 ezer (8,3%), 18-49: 15 ezer (1,5%)
TV2: Tények: 659 ezer (22%), 18-49: 120 ezer (13,2%)
RTL: Híradó: 627 ezer (20,8%), 18-49: 179 ezer (19,3%)

TV2: Feledés (film): 251 ezer (6%), 18-49: 102 ezer (7,2%)
RTL: Fókusz Plusz: 669 ezer (17,7%), 18-49: 229 ezer (19,2%)
RTL: X-Faktor: 1,196 millió (27,5%), 18-49: 534 ezer (34%)

TV2: Elrabolva 3. (film): 172 ezer (6,6%), 18-49: 74 ezer (6,7%)
RTL: Elhajlási engedély (film): 342 ezer (13,2%), 18-49: 183 ezer (16,5%)

Vasárnap:
M4 Sport: Forma-1 Japán Nagydíj Futam (felvezetéssel): 244 ezer (19,6%), 18-49: 106 ezer (22,8%)

TV2: Tények: 772 ezer (22,3%), 18-49: 176 ezer (15,6%)
RTL: Híradó: 692 ezer (19,7%), 18-49: 202 ezer (17,6%)

TV2: A Viszkis (film): 657 ezer (14,7%), 18-49: 295 ezer (18,1%)
TV2: Aranyélet 1×03: 237 ezer (7,5%), 18-49: 95 ezer (7,3%)
RTL: Szenzációs Négyes: 609 ezer (13,5%), 18-49: 206 ezer (12,6%)
RTL: Beépített szépség 2. – Csábítunk és védünk! (film): 341 ezer (12,5%), 18-49: 179 ezer (15,5%)

A késő délutáni műsorok heti átlaga:
TV2: Titkok szállodája: 209 ezer (12,1%), 18-49: 25 ezer (5,2%)
(Kivéve a csütörtöki rész adatai)

TV2: Feriha: 431 ezer (18,7%), 18-49: 61 ezer (9,9%)
RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 224 ezer (11,1%), 18-49: 52 ezer (9,7%)
RTL Klub: Fókusz: 252 ezer (10,3%), 18-49: 71 ezer (10,6%)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna