Rögtön a 13-as raktár után, csütörtökön 21:25-kor érkezik egy újabb magyarországi premier a Viasat 6-ra, a Caprica. Amerikában szintén a Syfy csatorna adta 2010-ben az ugyancsak sci-fi vonalat erősítő szériát. Azonban ez nem aratott akkora sikert, mint a 13-as raktár, hiszen mindössze egyetlen 18 részes évadot ért meg. Oly annyira lecsökkent a nézőszáma, hogy a Syfy az utolsó 5 epizódot már le sem adta.
A sorozat hivatalos leírása: A Caprica egy vadonatúj sorozat, mely a Battlestar Galactica – Csillagközi romboló kultikus sci-fi sorozat előzményeit dolgozza fel. Elmeséli, hogy mi vezetett az emberiség, vagyis a Tizenkét Kolónia pusztulásához. A történet több mint ötven évvel a Csillagközi romboló előtti időkben játszódik, és kevésbé koncentrál a sci-fi elemekre, inkább az emberi kapcsolatok és konfliktusok kerülnek előtérbe. A Caprica két család életét mutatja be, az Adama-két és a Graystone-okét, a technológiai áttörés hajnalán, amikor a békében élő Tizenkét Kolónián létrehozzák az első cylont.


Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada
