A 38. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 39. héten (szeptember 24-30.) az Elif – A szeretet útján csak egyszer tudta legyőzni 18-49-ben a Victoria, a rabszolgák megmentőjét. A Victoria azonban szerdán véget ért, és a helyén elinduló új sorozatot, a Titkok szállodáját verte a fiatalok körében az RTL Klub napi török szériája, az Elif. A Fókusz háromszor is kikapott 18-49-ben a Feriha című TV2-s török produkciótól, míg teljesben minden nap legyőzte a magazinműsort. Az RTL Híradó a fiatalok körében hétből ötször megelőzte a Tényeket, míg utóbbi a teljes lakosságban hat alkalommal is nézettebb volt az előbbinél.

A Nyerő Páros helyén szeptember 24-én este elindult a Survivor negyedik évada, mely jó nézettséggel nyitott. A nézők pedig kitartottak a műsor mellett a hét többi napján is, 18-49-ben végig remekül teljesített. A Survivor eddig ugyan egy picit gyengébb, mint a Nyerő Páros volt, a Barátok közt eredményein nem látszik, hogy a korábbiakhoz képest egy másik műsor fut előtte. A Mátyás király tér életét bemutató sorozat ugyanis nagyon stabil számokat szállított, és minden nap remek eredményeket produkált. A két RTL-es műsor ellen a TV2-n a MasterChef VIP adásai voltak láthatóak, melyek a Nyerő Páros kiesésével egy picivel jobb nézettséget szállítottak, de 18-49-ben ezek továbbra is gyenge eredményeknek számítanak.

A MasterChef VIP ugyan némiképp javított, A Piramis továbbra is katasztrofálisan teljesített. A Stohl András vezette vetélkedőből a múlt héten két nap, csütörtökön és pénteken is ismétlést sugárzott a TV2, és érdekes módon ez kirívóan nem mutatkozik meg a műsor nézettségi eredményein. Az Éjjel-Nappal Budapest egy alkalmat leszámítva egész héten kiemelkedően teljesített, és a Survivor mögött ez volt az RTL Klub legnézettebb hétköznap esti műsora a fiatalok körében.

A Dr. Csont ismétlése mindkét korosztályban gyengén teljesített. A Házon kívül és a XXI. Század kedden este közepes számokat hoztak, akárcsak szerdán a Szulejmán. Csütörtökön 18-49-ben ismét remek eredményeket produkált a Doktor Murphy, a teljes lakosságban azonban már koránt sem ilyen erős a sorozat. A mi kis falunkból a múlt héten volt utoljára látható 2018-ban új epizód. A széria szünet előtti része letarolta a szombat estét, és ez a produkció lett ismét mindkét korosztályban a hét legnézettebb műsora. A “félévadzáró” adást több mint egymillióan nézték.

hirdetés

A múlt héten megint kikapott vasárnap este az RTL Klub, ám most jóval kisebb különbséggel, mint az előző hetekben. A Szenzációs Négyes nézettségcsökkenése 18-49-ben megállt, ám így is legyőzte a TV2-n látható premier magyar film, a Pappa Pia, mely megnyerte a hét utolsó napját. Az RTL Klub saját fejlesztésű nagyszabású showműsora ugyan a fiatalok körében nem csökkent tovább, teljesben folytatódott a nézettség zuhanása. Nem emlékszünk arra, mikor hozott utoljára ilyen rosszul egy RTL-es show. Szintén nem remekelt az Aranyélet második része, nagyon gyenge számokat produkált, és mindkét korosztályban kikapott a Beépített szépség című filmtől. (Fotó: RTL Klub)

Hétfő:
TV2: Tények: 825 ezer (26,5%), 18-49: 174 ezer (20,4%)
RTL: Híradó: 731 ezer (23,1%), 18-49: 174 ezer (20%)

TV2: MasterChef VIP: 485 ezer (11,7%), 18-49: 149 ezer (11,2%)
RTL: Survivor: 723 ezer (18%), 18-49: 255 ezer (20,3%)
RTL: Barátok közt: 695 ezer (%), 18-49: 215 ezer (14,8%)

TV2: A Piramis: 345 ezer (10,1%), 18-49: 88 ezer (6,7%)
TV2: Valami Amerika 3. (film): 116 ezer (9,1%), 18-49: 49 ezer (8,6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 513 ezer (13,2%), 18-49: 215 ezer (15,1%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 217 ezer (8,3%), 18-49: 109 ezer (9,8%)

Kedd:
TV2: Tények: 752 ezer (24,3%), 18-49: 144 ezer (16,9%)
RTL: Híradó: 708 ezer (22,5%), 18-49: 158 ezer (18%)

TV2: MasterChef VIP: 502 ezer (12%), 18-49: 144 ezer (10,5%)
RTL: Survivor: 688 ezer (17,4%), 18-49: 249 ezer (19,7%)
RTL: Barátok közt: 705 ezer (15,9%), 18-49: 223 ezer (14,9%)

TV2: A Piramis: 330 ezer (9,7%), 18-49: 88 ezer (6,7%)
TV2: NCIS (ism.): 140 ezer (8,2%), 18-49: 47 ezer (6,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 580 ezer (14,5%), 18-49: 243 ezer (16,5%)
RTL: Házon kívül: 357 ezer (11,9%), 18-49: 145 ezer (11,9%)
RTL: XXI. Század: 205 ezer (8,6%), 18-49: 99 ezer (9,9%)

Szerda:
TV2: Tények: 695 ezer (23,1%), 18-49: 131 ezer (16%)
RTL: Híradó: 709 ezer (23,2%), 18-49: 199 ezer (23,5%)

TV2: MasterChef VIP: 524 ezer (12,7%), 18-49: 150 ezer (11,7%)
RTL: Survivor: 685 ezer (17,6%), 18-49: 239 ezer (20,4%)
RTL: Barátok közt: 670 ezer (15,3%), 18-49: 215 ezer (15,4%)

TV2: A Piramis: 303 ezer (9,2%), 18-49: 77 ezer (6,4%)
TV2: Evolúció (film): 91 ezer (7,4%), 18-49: 44 ezer (8,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 487 ezer (12,4%), 18-49: 190 ezer (13,8%)
RTL: Szulejmán: 311 ezer (11,8%), 18-49: 103 ezer (10,3%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 663 ezer (23,2%), 18-49: 111 ezer (14%)
RTL: Híradó: 657 ezer (22,6%), 18-49: 181 ezer (22,1%)

TV2: MasterChef VIP: 548 ezer (13,7%), 18-49: 147 ezer (11,7%)
RTL: Survivor: 720 ezer (18,9%), 18-49: 246 ezer (21,1%)
RTL: Barátok közt: 715 ezer (16,9%), 18-49: 214 ezer (15,6%)

TV2: A Piramis: 322 ezer (9,5%), 18-49: 71 ezer (5,5%)
TV2: NCIS (ism.): 112 ezer (6%), 18-49: 23 ezer (2,9%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 519 ezer (13,5%), 18-49: 246 ezer (17,6%)
RTL: Doktor Murphy 1×13: 320 ezer (12,1%), 18-49: 153 ezer (14,1%)

Péntek:
TV2: Tények: 665 ezer (23,1%), 18-49: 115 ezer (14,9%)
RTL: Híradó: 641 ezer (21,8%), 18-49: 134 ezer (16,9%)

TV2: MasterChef VIP: 485 ezer (12,1%), 18-49: 120 ezer (9,9%)
RTL: Survivor: 654 ezer (17,2%), 18-49: 219 ezer (19,6%)
RTL: Barátok közt: 689 ezer (16,2%), 18-49: 205 ezer (15,3%)

TV2: A Piramis: 363 ezer (10,4%), 18-49: 81 ezer (6,3%)
TV2: Aranyélet (ism.): 125 ezer (7,1%), 18-49: 38 ezer (5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 554 ezer (14,1%), 18-49: 233 ezer (17%)
RTL: 22 Jump Street – A túlkoros osztag (film): 192 ezer (8,8%), 18-49: 113 ezer (12,5%)

Szombat:
Duna: SzerencseSzombat: 254 ezer (7,2%), 18-49: 20 ezer (1,8%)
TV2: Tények: 680 ezer (21%), 18-49: 156 ezer (15,5%)
RTL: Híradó: 564 ezer (17,4%), 18-49: 138 ezer (13,6%)

TV2: Pixel (film): 241 ezer (5,9%), 18-49: 111 ezer (8%)
RTL: Fókusz Plusz: 642 ezer (16,8%), 18-49: 232 ezer (18,8%)
RTL: A mi kis falunk 3×05: 1,052 millió (24,2%), 18-49: 435 ezer (28,5%)

TV2: Az Amazonas kincse (film): 206 ezer (6,9%), 18-49: 91 ezer (7,4%)
RTL: Drágán add a kutyádat! (film): 487 ezer (14,3%), 18-49: 241 ezer (17,9%)

Vasárnap:
M4 Sport: Forma-1 Orosz Nagydíj Futam (felvezetéssel): 377 ezer (18%), 18-49: 124 ezer (17,4%)
TV2: Tények: 781 ezer (21,7%), 18-49: 179 ezer (15,8%)
RTL: Híradó: 660 ezer (18,2%), 18-49: 164 ezer (14,3%)

TV2: Pappa Pia (film): 656 ezer (14,7%), 18-49: 293 ezer (18,3%)
TV2: Aranyélet 1×02: 238 ezer (7%), 18-49: 120 ezer (8,5%)
RTL: Szenzációs Négyes: 529 ezer (11,9%), 18-49: 176 ezer (11,2%)
RTL: Beépített szépség (film): 393 ezer (11,7%), 18-49: 209 ezer (15,1%)

A késő délutáni műsorok heti átlaga:
TV2: Victoria, a rabszolgák megmentője: 280 ezer (16,1%), 18-49: 32 ezer (7,2%)
(Hétfőtől szerdáig tartott, szerdán véget ért a sorozat.)
TV2: Titkok szállodája: 218 ezer (13,2%), 18-49: 31 ezer (6,8%)
(Csütörtöktől péntekig tartott, csütörtökön indult a sorozat.)

TV2: Feriha: 456 ezer (20,3%), 18-49: 73 ezer (12,6%)
RTL Klub: Elif – A szeretet útján: 228 ezer (11,4%), 18-49: 47 ezer (9,3%)
RTL Klub: Fókusz: 264 ezer (11,1%), 18-49: 62 ezer (10%)

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része