A 38. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 39. héten (szeptember 23-29.) délután A három nővér minden nap, a szokásosnál is nagyobb különbséggel verte meg a Keresztanyu ismétlését. Remekelt a Tények, mely 18-49-ben négyszer, a teljes lakosság körében pedig hatszor is győzni tudott. Az RTL Híradó a fiataloknál háromszor, összlakosságban pedig mindössze egyszer tudott nyerni. Este a Tények Plusz minden hétköznap közepes számokat hozott. A Fókusz hétfőn és pénteken közepesen, kedden és csütörtökön jól, szerdán pedig gyengén ment. A közös idősávjukban az RTL magazinja kétszer, a TV2 bulváros hírműsora egyszer nyert, míg két nap döntetlent produkáltak. Heti összesítésben a Fókusz 0,4 százalékponttal nyert

hirdetés

Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban évadpremierje kiemelkedően nyitott, kedden nagyot tarolt, szerdán szintén kiemelkedő eredményeket szállított, csütörtökön pedig még a két nappal korábbihoz képest is nagyobbat tarolt. Árpa Attila műsora az idén ősszel mindent legyőző TV2-s utazós realityt kétszer is megverte, egyszer holtversenyt hozott vele és csupán egyszer kapott ki. A krimi-reality a három nagy hétvégi műsor után a heti toplista negyedik helyét húzta be ezzel pedig rögtön az első hetén a legsikeresebb hétköznapi műsor lett. A négy adásnapjából háromszor is a legnézettebb esti műsor lett 18-49-ben. Az Ázsia Expressz hétfőn és csütörtökön kiemelkedően futott, kedden, szerdán és pénteken pedig tarolt. Ahhoz képest, hogy eddig bukott RTL-es produkciók mentek ellene, most meg egy hatalmas sikerű műsor, csupán 10 százalékot esett a heti átlagos közönségaránya, ami egyáltalán nem rossz. Az említett módon egyszer meg tudta verni Az Árulókat és pénteken a Fort Boyard – Az erődöt is. A heti toplistán az előkelő ötödik helyet szerezte meg és két hétköznap a legnézettebb műsor lett 18-49-ben. Az ettől a héttől péntekenként folytatódó Fort Boyard – Az erőd gyenge eredményt ért el és simán kiesett a top 10-ből (14. lett).

A Házasodna a gazda közepesen nyitott, majd kedden és csütörtökön már gyengén, szerdán pedig nagyon gyengén muzsikált. Mind a négy hétköznap kikapott Kasza Tibor műsorától és ez a produkció is kiesett a top 10-ből (15. helyen végzett). Így egyelőre úgy néz ki, hogy az RTL hiába tette egy későbbi sávba (amikor kisebb nézettség is elég a jobb közönségarányhoz), ez a produkció sem működik most a csatornán. Az említett A Kísértés hétfőn tarolt, kedden közepes, szerdán kiemelkedő adatokat szállított, majd csütörtökön brutálisan tarolt. A párelválasztó reality nemcsak hogy le tudta győzni ellenfelét, hanem a hatodik lett a heti toplistán, mely egy késő esti produkciótól nagyon szép eredmény. Annak ellenére, hogy új ellenfelet kapott, nemhogy csökkent volna, hanem még nőtt is a heti átlagos közönségaránya (20,4%, 19,9%, 20,2%, ezen a héten pedig 21,2%). Így Kasza Tibor műsora továbbra is hatalmas siker. Pénteken a gazda helyén debütáló Gyertek át! 7. évada gyenge számokkal nyitott. Sebestyén Balázs talkshowja az Ázsia ellen elhullott, de a produkció kibeszélő műsorát le tudta győzni. Az említett Ázsia Expressz – Kibeszélő nagyon gyengén ment.

Szombaton a Tények Plusz nagyon gyenge, a Fókusz Plusz pedig jó eredményeket produkált. A Sztárban sztár All Stars ezúttal is közepesen ment és a közös idősávjukban éppenhogy csak meg tudta verni az RTL bulváros magazinját, az RTL tehetségkutatójától nagyon elhasalt, az RTL késő esti filmjét tudta csak egyértelműen legyőzni. A TV2 zenés produkciója az egyetlen hétvégi nagyszabású showműsor, ami nem került be a heti top 3-ba, sőt csupán a hetedik lett, mely jól mutatja, hogy mennyire nem működik idén a műsor. Az említett X-Faktor megint brutálisan tarolt és ezúttal komoly fölénnyel a hét legnézettebb műsora lett 18-49-ben. A Miller Dávid és Pápai Joci által vezetett show adásideje alatt megint kétszer annyian nézték az RTL-t, mint a TV2-t. Így az X-Faktor sikere töretlen. Ezeken kívül az Angol bajnokság: Wolves – Liverpool focimeccs kábeles szinten jól ment a Spíler1-en, valamint a Halálos iramban 6 remekelt a Mozi+-on,

Vasárnap a Házon kívül kiemelkedően, míg a Tények Plusz csupán közepesen futott. Sőt az előbbi magazin a heti toplistán nyolcadik lett. A Megasztár ezúttal is tarolt, de már messze nem olyan mértékben mint a nyitóhetén. Az előző válogatóhoz képest (31%) 20 százalékot esett a közönségaránya (25,1%) és ugyan most is megverte az RTL bokszos műsorát, de már nem akkora fölénnyel. A Megasztár a lényegesebb 18-49-es korcsoportban a második, összlakosságban pedig a hét legnézettebb tévés programja lett. Így a TV2 tehetségkutatója továbbra is nagy siker, de ez csak akkor tud így maradni, ha nem csökkennek tovább az eredményei. A Sztárbox egy hét kihagyás után ismét tarolt és ezúttal mindhárom bokszmeccs alatt le tudta győzni ellenfelét. A heti toplistán pedig a harmadik lett. Továbbá a Spanyol bajnokság: Atletico de Madrid – Real Madrid futballmérkőzés kábeles szinten viszonylag jó adatokat szállított a Spíler2 számára.

A heti összesítésben az RTL visszavette a vezetést a TV2-től, de mivel 0,1 százalékpont volt a két csatorna közötti különbség, valójában holtverseny lett. Az RTL visszakapaszkodása nagyrészt Az Árulóknak, valamint a jobb Sztárbox és a csökkenő Megasztárnak volt köszönhető. A harmadik komoly fölénnyel a Mozi+ lett, a negyedik pedig a Film+, más kábeladó nem is ment 3 százalék fölé. A közepes kábelcsatornák közül a legjobbak közé került a Sorozat+, a Prime, az RTL Három és sok-sok hét után visszatért ide a Comedy Central. Az RTL Kettő és a VIASAT3 annyira nem teljesítettek, hogy nem kerültek be a legjobbak közé. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Testvérek: 327 ezer (24,2%), 18-49: 68 ezer (23,4%)
TV2: A három nővér:
389 ezer (22,4%), 18-49: 62 ezer (16,4%)
RTL: Keresztanyu:
62 ezer (3,7%), 18-49: 11 ezer (3,1%)

TV2: Tények: 645 ezer (28,3%), 18-49: 102 ezer (20,3%)
RTL: Híradó: 565 ezer (24,7%), 18-49: 92 ezer (18,3%)
TV2: Tények Plusz:
590 ezer (21,5%), 18-49: 104 ezer (15,1%)
RTL: Fókusz: 370 ezer (13,2%), 18-49: 106 ezer (14,9%)

TV2: Ázsia Expressz: 797 ezer (23,4%), 18-49: 203 ezer (19,9%)
TV2: A Kísértés: 462 ezer (17,9%), 18-49: 199 ezer (22,8%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban:
471 ezer (14%), 18-49: 209 ezer (20,6%)
RTL: Házasodna a gazda:
323 ezer (13,9%), 18-49: 117 ezer (14,6%)

Kedd:
TV2: Testvérek: 340 ezer (23%), 18-49: 66 ezer (22%)
TV2: A három nővér:
404 ezer (23,1%), 18-49: 77 ezer (20%)
RTL: Keresztanyu:
74 ezer (4,4%), 18-49: 11 ezer (3%)

TV2: Tények: 607 ezer (25,9%), 18-49: 110 ezer (20,7%)
RTL: Híradó: 635 ezer (27,1%), 18-49: 121 ezer (22,8%)
TV2: Tények Plusz:
576 ezer (20,8%), 18-49: 106 ezer (15,6%)
RTL: Fókusz: 416 ezer (14,9%), 18-49: 131 ezer (18,9%)

TV2: Ázsia Expressz: 877 ezer (25,9%), 18-49: 220 ezer (21,8%)
TV2: A Kísértés: 356 ezer (14,5%), 18-49: 129 ezer (16,5%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 486 ezer (14,3%), 18-49: 234 ezer (23,4%)
RTL: Házasodna a gazda: 372 ezer (14,4%), 18-49: 116 ezer (14,1%)

Szerda:
TV2: Testvérek: 326 ezer (23,5%), 18-49: 60 ezer (20,9%)
TV2: A három nővér:
395 ezer (23,1%), 18-49: 63 ezer (17,5%)
RTL: Keresztanyu:
49 ezer (3%), 18-49: 9 ezer (2,8%)

TV2: Tények: 643 ezer (26,7%), 18-49: 110 ezer (19,9%)
RTL: Híradó: 584 ezer (24,2%), 18-49: 90 ezer (16,3%)
TV2: Tények Plusz:
610 ezer (21,6%), 18-49: 116 ezer (16,1%)
RTL: Fókusz: 354 ezer (12,5%), 18-49: 97 ezer (13,5%)

TV2: Ázsia Expressz: 824 ezer (24,1%), 18-49: 230 ezer (21,9%)
TV2: A Kísértés: 362 ezer (15,1%), 18-49: 165 ezer (20,7%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 468 ezer (13,6%), 18-49: 213 ezer (20,6%)
RTL: Házasodna a gazda: 307 ezer (11,2%), 18-49: 91 ezer (10,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 109 ezer (6,2%), 18-49: 29 ezer (4,9%)

Csütörtök:
TV2: Testvérek: 325 ezer (23,9%), 18-49: 70 ezer (25,4%)
TV2: A három nővér:
402 ezer (23,6%), 18-49: 72 ezer (19,5%)
RTL: Keresztanyu:
69 ezer (4,2%), 18-49: 14 ezer (4,2%)

TV2: Tények: 638 ezer (27,3%), 18-49: 132 ezer (23,1%)
RTL: Híradó: 570 ezer (24,2%), 18-49: 106 ezer (18,5%)
TV2: Tények Plusz:
573 ezer (20,9%), 18-49: 108 ezer (15,4%)
RTL: Fókusz: 380 ezer (13,7%), 18-49: 124 ezer (17,4%)

TV2: Ázsia Expressz: 798 ezer (24,4%), 18-49: 207 ezer (21,3%)
TV2: A Kísértés: 369 ezer (16,5%), 18-49: 179 ezer (24,6%)
RTL: Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: 495 ezer (15,1%), 18-49: 234 ezer (24,2%)
RTL: Házasodna a gazda: 354 ezer (15,5%), 18-49: 98 ezer (13,2%)

Péntek:
TV2: Zafír – Egy rejtett szerelmi történet: 301 ezer (20,9%), 18-49: 70 ezer (23,2%)
TV2: A három nővér:
399 ezer (22,1%), 18-49: 65 ezer (17%)
RTL: Keresztanyu:
68 ezer (3,9%), 18-49: 15 ezer (4,1%)

TV2: Tények: 660 ezer (28,1%), 18-49: 116 ezer (21,2%)
RTL: Híradó: 525 ezer (22,4%), 18-49: 104 ezer (19%)
TV2: Tények Plusz:
568 ezer (20,9%), 18-49: 104 ezer (15,3%)
RTL: Fókusz: 334 ezer (12,3%), 18-49: 102 ezer (14,8%)

TV2: Ázsia Expressz: 774 ezer (25,3%), 18-49: 192 ezer (22,9%)
TV2: Ázsia Expressz – Kibeszélő:
358 ezer (16,1%), 18-49: 74 ezer (11,1%)
RTL: Fort Boyard – Az erőd:
323 ezer (10,3%), 18-49: 120 ezer (14,1%)
RTL: Gyertek át! 7×01:
222 ezer (9,2%), 18-49: 82 ezer (11,8%)

Szombat:
Spíler1: Angol bajnokság: Wolves – Liverpool (foci): teljes l: -, 18-49: 50 ezer (5,9%)
Mozi+: Halálos iramban 6 (film): teljes l: -, 18-49: 71 ezer (8%)
TV2: Tények: 557 ezer (21,6%), 18-49: 107 ezer (15,6%)
TV2: Tények Plusz: 477 ezer (16,8%), 18-49: 87 ezer (11,5%)
TV2: Sztárban sztár All Stars – 6. élő show: 845 ezer (27,4%), 18-49: 188 ezer (19,1%)
RTL: Híradó: 544 ezer (21%), 18-49: 129 ezer (18,7%)
RTL: Fókusz Plusz: 437 ezer (14,6%), 18-49: 143 ezer (17,4%)
RTL: X-Faktor – 3. válogató: 768 ezer (22,8%), 18-49: 373 ezer (34,8%)
RTL: Ragadozó madarak (film): 186 ezer (9,6%), 18-49: 99 ezer (14,9%)

Vasárnap:
Spíler2: Spanyol bajnokság: Atletico de Mardrid – Real Madrid (foci): teljes l: -, 18-49: 50 ezer (5,1%)
TV2: Tények: 661 ezer (22,6%), 18-49: 123 ezer (15,2%)
TV2: Tények Plusz: 590 ezer (17,8%), 18-49: 128 ezer (13,4%)
TV2: Megasztár– 2. válogató: 975 ezer (27,4%), 18-49: 287 ezer (25,1%)
TV2: A szállító (film): 269 ezer (12,9%), 18-49: 81 ezer (10,8%)
RTL: Híradó: 590 ezer (20%), 18-49: 153 ezer (18,6%)
RTL: Házon kívül: 611 ezer (18,3%), 18-49: 176 ezer (18,4%)
RTL: Sztárbox – 5. adás: 543 ezer (16,6%), 18-49: 268 ezer (24,6%)

hirdetés

Ma és holnap este is műsorváltozás lesz a TV2-n

3 évad után elkaszálták a Netflix egyik vígjátéksorozatát

Bemutatjuk a Max legfontosabb októberi sorozatpremierjeit

Ők mérkőznek meg a Sztárbox vasárnapi, 6. adásában

Premierözön a Disney+-on: 25 újdonság érkezik októberben a streaming szolgáltatóra

Ezt tudni az ATV-n ma induló Géniusz 4. évadáról (x)