A 37. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 38. héten (szeptember 20-26.) délután a Szerelem van a levegőben valamennyit javult, de még így is katasztrófális számokat produkált és szinte minden nap harmad annyian választották, mint a nagy sikerű A bosszú csapdájábant. A Tények 18-49-ben háromszor nyert, az RTL Híradó csak kétszer, míg kétszer hasonló eredményeket produkáltak. A teljes lakosság körében a TV2 hírműsora négyszer is győzött, három alkalommal pedig az RTL-é. Este a Tények Plusz hétfőn és kedden jól, szerdán és csütörtökön közepesen, míg pénteken gyengén hozott. A Fókusz hétfőn, kedden és csütörtökön jól, szerdán közepesen futott. A két hírműsor versenye sok hét után kiegyenlített lett, ugyanis mindkét produkció kétszer verte meg a másikat. Pénteken az Előválasztás 2021, azaz a miniszterelnök jelöltek vitája jó számokat produkált és simán legyőzte a TV2 híradójának végét, a bulváros hírműsorát és a napi sorozatának első felét is.

hirdetés

A Mintaapák kedden gyengén, a hét többi napján nagyon gyengén ment. A TV2 az előtte és az utána lévőben pedig különösen jobban teljesített, az apáknál viszont ahelyett hogy az előző héthez képest emelkedtek volna a számai, még csökkentek. Ez pedig nagyon aggasztó a sorozatra nézve, ugyanis azt jelentheti, hogy nem azért ment ilyen rosszul az elmúlt hetekben, mert a csatorna is rosszul állt. Az adatok nagyban hozzájárulhattak ahhoz, hogy a tévétársaság a napokban késő estére pakolta a produkciót. A Keresztanyu hétfőn, kedden és szerdán kiemelkedő, csütörtökön és pénteken pedig jó számokat szállított. A széria továbbra is elképesztően stabil, ugyanis 0,2 százalékpontra tért csak el az előző hetek, valamint az évadátlagtól. Makkosszállás lakói a heti toplista negyedik helyét vitték el és minden hétköznap nagy fölénnyel a legnézettebb produkció lett 18-49-ben. Az elmúlt időszakban a két nagy csatornán az anyu az egyetlen hétköznap esti szórakoztató műsor, ami igazán sikeresnek számít.

A Séfek séfe hétfőn, kedden és csütörtökön közepes, szerdán és pénteken már jó adatokat hozott. Az adások első harmadában az RTL napi sorozatától minden nap kikapott. A fő ellenfelétől, az RTL túlélő realityjétől azonban csak hétfőn kapott ki, majd be is érte, kedden, szerdán és csütörtökön a közös sávjukban holtverseny lett, míg pénteken már meg is verte. A TV2 gasztro realityje a nagyot bukó Totem sávjában indult, így nagy mélységből pár nap alatt feljött, mely hatalmas dolognak számít. A séfek nézőszámban pedig 70 százalékkal jobb átlagos heti eredményt nyújtott, mint az előde. A Survivor hétfőn jól, a hét többi napján pedig csak közepesen teljesített. A reality folyamatos közönségarány csökkenése ugyan megállt, de most fordult elő olyan először, hogy egy héten csak egy nap tud jó számokat hozni. Az, hogy a TV2 főzős műsora egy nap után utolérte, miközben három hét hátrányból indult, jól mutatja az RTL-es műsor erőtlenségét. Éjjelente tarolt a Sztárban sztár leszek! ismétlése, mely 5-ből 4 nap is 10 százalék feletti közönségarányt produkált.

Szombaton a Tények Plusz gyengén, a Fókusz Plusz pedig jól ment. A Dancing with the Stars évadnyitója közepes számokkal indított, mellyel csak a heti toplista ötödik helyén végzett. Messze elmaradt a tavalyi kezdésétől mind nézőszámban, mind közönségarányban a nézői harmadát elvesztette a fiatalok körében. A mi kis falunk új része tarolt és simán megverte a TV2 táncos műsorát, mely csak a sorozat reklámszünetében tudta beérni. A Pajkaszeg lakóit bemutató produkció 18-49-ben a hét második legnézettebb műsora lett. Később Az X-faktor sztori közepesen kezdett és ugyan kikapott a Dancingtől, de nem maradt el tőle vészesen. Sőt a heti toplista kilencedik helyére is felfért, melyek ahhoz képest, hogy egy kis költségvetésű, visszaemlékező produkcióról van szó és a TV2 egyik nagyszabású showműsora ellen ment, egész szép eredmények.

Vasárnap délután tarolt a Forma-1: Orosz Nagydíj az M4 Sporton. A száguldó cirkusz idén sokkal sikeresebb, mint az előző években. Este a Tények Plusz és a Fókusz – Ki van a maszk mögött? egyaránt közepesen futottak és holtversenyt értek el. Később a Sztárban sztár leszek! még az elmúlt hetek hatalmas eredményeit is túlszárnyalta és brutálisat tarolt. 18-49-ben 30 százalékot közönségarányt hozott, a teljes lakosság körében pedig 1,1 milliónál is több embert ültetett a tévék elé. Ilyen elképesztő eredményekre senki nem számított a TV2 tehetségkutatójától. Az átváltozó show sikereit jól mutatja, hogy a TV2-n 4-5 éve semmilyen nagyszabású showműsor nem hozott ilyen magas közönségarányt. Érdekesség egyébként, hogy míg az X-Faktor rendre a válogatókra teljesít a legjobb, addig a Sztárban sztár leszek két éve a középdöntők alatt ment a legjobban. A produkció természetesen mindkét korosztályban a hét legnézettebbje lett. Az Álarcos énekes most is csupán közepes számokat produkált és hatalmas mértékben maradt alul a TV2 tehetségkutatójával szemben. A maszkos produkció csak a heti toplista harmadik helyén végzett.

A heti összesítésben az TV2 főműsoridőben (19-23 óra) 0,3 százalékponttal legyőzte az RTL Klubot. Ez ugyan szinte nem is jelent különbséget, de az előbbi csatorna akkor is legyőzte az utóbbit, amelyre év eleje óta nem volt példa. Az, hogy a TV2 beérte az RTL Klubot főleg a Sztárban sztár hatalmas sikereinek és a Survivor nem kiemelkedő eredményeinek köszönhető. A harmadik helyen holtversenyben a Mozi+ és a Film+ kerültek, az ötödik pedig a Comedy Central. Fontos kiemelni még a Prime kilencedik helyét, az M1 pedig hosszú idő után jutott be a Top 10-be. A toplistába a szokásosnál jóval gyengébb eredménnyel is be lehetett jutni, de a SuperTV2-nek azonban még ez sem sikerült. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben a 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: A bosszú csapdájában: 426 ezer (17,4%), 18-49: 94 ezer (14,3%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 140 ezer (5,8%), 18-49: 34 ezer (5,4%)
TV2: Tények: 677 ezer (21,5%), 18-49: 170 ezer (19%)
RTL: Híradó: 702 ezer (22,3%), 18-49: 143 ezer (16%)

TV2: Tények Plusz: 587 ezer (16%), 18-49: 175 ezer (15,4%)
RTL: Fókusz: 548 ezer (14,6%), 18-49: 174 ezer (14,7%)

TV2: Mintaapák:
 435 ezer (10,5%), 18-49: 135 ezer (9,9%)
TV2: Séfek séfe: 391 ezer (11,3%), 18-49: 164 ezer (12,8%)
RTL: Keresztanyu: 728 ezer (17,6%), 18-49: 240 ezer (17,1%)
RTL: Survivor – Celebek a civilek ellen!: 490 ezer (14,7%), 18-49: 188 ezer (15%)

Kedd:
TV2: A bosszú csapdájában: 396 ezer (18,2%), 18-49: 84 ezer (14,7%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 102 ezer (4,8%), 18-49: 24 ezer (4,3%)
TV2: Tények: 626 ezer (21,8%), 18-49: 134 ezer (17,7%)
RTL: Híradó: 645 ezer (22,4%), 18-49: 132 ezer (17,4%)

TV2: Tények Plusz: 535 ezer (15,6%), 18-49: 139 ezer (14,2%)
RTL: Fókusz: 515 ezer (14,6%), 18-49: 155 ezer (15,1%)

TV2: Mintaapák: 420 ezer (10,3%), 18-49: 139 ezer (10,9%)
TV2: Séfek séfe: 385 ezer (11,2%), 18-49: 170 ezer (13,4%)
RTL: Keresztanyu: 723 ezer (17,7%), 18-49: 228 ezer (17%)
RTL: Survivor – Celebek a civilek ellen!: 488 ezer (14,8%), 18-49: 167 ezer (13,2%)

Szerda:
TV2: A bosszú csapdájában: 439 ezer (17,6%), 18-49: 110 ezer (15,9%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 138 ezer (5,6%), 18-49: 35 ezer (5,2%)
TV2: Tények: 700 ezer (22,4%), 18-49: 146 ezer (16,4%)
RTL: Híradó: 666 ezer (21,3%), 18-49: 145 ezer (16,3%)

TV2: Tények Plusz: 542 ezer (15,1%), 18-49: 152 ezer (13,8%)
RTL: Fókusz: 516 ezer (14,1%), 18-49: 145 ezer (12,8%)

TV2: Mintaapák: 396 ezer (9,5%), 18-49: 129 ezer (9,5%)
TV2: Séfek séfe: 412 ezer (11,9%), 18-49: 179 ezer (14,1%)
RTL: Keresztanyu: 708 ezer (17,2%), 18-49: 233 ezer (16,6%)
RTL: Survivor – Celebek a civilek ellen!: 482 ezer (14,5%), 18-49: 174 ezer (13,9%)

Csütörtök:
TV2: A bosszú csapdájában: 410 ezer (18,9%), 18-49: 83 ezer (13,7%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 111 ezer (5,3%), 18-49: 29 ezer (5%)
TV2: Tények: 619 ezer (21,8%), 18-49: 121 ezer (15,2%)
RTL: Híradó: 599 ezer (21,1%), 18-49: 151 ezer (19,1%)

TV2: Tények Plusz: 534 ezer (15,5%), 18-49: 129 ezer (12,3%)
RTL: Fókusz: 524 ezer (14,8%), 18-49: 157 ezer (14,4%)

TV2: Mintaapák: 392 ezer (9,9%), 18-49: 114 ezer (9,1%)
TV2: Séfek séfe: 395 ezer (11,6%), 18-49: 157 ezer (12,5%)
RTL: Keresztanyu: 698 ezer (17,5%), 18-49: 202 ezer (15,2%)
RTL: Survivor – Celebek a civilek ellen!: 494 ezer (15,2%), 18-49: 164 ezer (13,3%)

Péntek:
TV2: A bosszú csapdájában: 407 ezer (18%), 18-49: 75 ezer (11,8%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 125 ezer (5,6%), 18-49: 36 ezer (5,7%)

TV2: Tények: 674 ezer (23,6%), 18-49: 134 ezer (17,5%)
TV2: Tények Plusz: 521 ezer (15,1%), 18-49: 105 ezer (10,7%)
TV2: Mintaapák: 403 ezer (10,2%), 18-49: 116 ezer (9,3%)
TV2: Séfek séfe: 423 ezer (12,3%), 18-49: 181 ezer (14,4%)
RTL: Híradó: 548 ezer (19,9%), 18-49: 104 ezer (14,1%)
RTL: Előválasztás 2021: 653 ezer (18,8%), 18-49: 157 ezer (15,5%)
RTL: Keresztanyu: 678 ezer (17,2%), 18-49: 202 ezer (15,2%)
RTL: Survivor – Celebek a civilek ellen!: 462 ezer (14,8%), 18-49: 161 ezer (13,6%)

Szombat:
TV2: Tények: 549 ezer (19,9%), 18-49: 114 ezer (14,7%)
RTL: Híradó: 524 ezer (18,8%), 18-49: 94 ezer (11,9%)
TV2: Tények Plusz: 436 ezer (12,5%), 18-49: 90 ezer (8,5%)
RTL: Fókusz Plusz: 455 ezer (13%), 18-49: 136 ezer (12,8%)

TV2: Dancing with the Stars: 769 ezer (22,5%), 18-49: 210 ezer (16,7%)
RTL: A mi kis falunk 6×05: 733 ezer (18,1%), 18-49: 273 ezer (20,1%)
RTL: Az X-faktor sztori: 380 ezer (11,9%), 18-49: 182 ezer (14,7%)

Vasárnap:
M4: Forma-1: Orosz Nagydíj: 439 ezer (19,6%), 18-49: 178 ezer (22,8%)

TV2: Tények: 574 ezer (17,7%), 18-49: 144 ezer (13,9%)
RTL: Híradó: 610 ezer (18,6%), 18-49: 167 ezer (15,9%)

TV2: Tények Plusz: 593 ezer (15,4%), 18-49: 184 ezer (14,4%)
RTL: Fókusz – Ki van a maszk mögött?: 581 ezer (14,8%), 18-49: 192 ezer (14,7%)
TV2: Sztárban sztár leszek! – középdöntő: 1,162 millió (27,7%), 18-49: 476 ezer (30,2%)
RTL: Álarcos énekes: 632 ezer (14,7%), 18-49: 260 ezer (16,2%)
TV2: A sötét ötven árnyalata (film): 250 ezer (12,9%), 18-49: 106 ezer (13,5%)
RTL: Beépített szépség 2 (film): 204 ezer (9,1%), 18-49: 93 ezer (10,2%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban