A 36. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 37. héten (szeptember 13-19.) délután a Szerelem van a levegőben ismét minden nap katasztrófális számokat hozott, sőt csütörtökön mindössze 2,1 százalékos közönségarányt produkált, mely igazán borzasztó eredménynek számít. A vele szemben futó A bosszú csapdáján hétfőn és kedden kimagasló adatokat szállított, de a hét további három napján is jól ment. Később az RTL Híradó 18-49-ben hatszor is legyőzte a Tényeket, utóbbi mindössze egy alkalommal tudott nyerni. A teljes lakosság körében viszont ötször is döntetlen lett a két hírműsor csatája, két alkalommal pedig a TV2-é tudott győzni. Este a Tények Plusz az előző heti mélypontból kicsit magához tért, ugyanis a hét négy napján is közepes számokat szállított, csupán csütörtökön produkált gyengén. A Fókusz most is erős volt, hétfőn kiemelkedően, a hét többi napján pedig jól futott. Az RTL magazinja minden megverte a TV2 bulváros hírműsorát.

hirdetés

A Mintaapák mindegyik nap 10 százalék körüli, gyenge eredményekkel került képernyőre. A 3. évad alatt ugyan most történt meg először, hogy a heti átlaga is 10 százalék fölé nőtt, de ez egyelőre még mindig még csak közepes nézettségnek sem számít. Az apák továbbra még csak megközelíteni sem Makkosszállás lakóit. A Keresztanyu hétfőn, kedden és szerdán kiemelkedően, csütörtökön és pénteken pedig jól ment. Az RTL napi sorozata akármi történik előtte vagy utána, elképesztően stabil, az elmúlt két hét heti átlaga 0,1 százalékponttal tér el a 2. szezon eddigi átlagától. A széria a hétvégi műsorok után a heti toplista ötödik helyét ért el és minden hétköznap a legnézettebb produkció lett 18-49-ben.

A Totem utolsó hetén hétfőtől csütörtökig katasztrófális eredményeket szállított, a pénteki fináléja pedig “csak” nagyon gyengén futott. A Survivor hétfőn, kedden és pénteken közepes, szerdán és csütörtökön pedig épphogy jó adatokat hozott. Ugyan minden nap legyőzte a TV2 kalandrealityjét és annak kísérőműsorát, de a heti átlaga megint majdnem 1 százalékponttal csökkent. A produkció előző két évadhoz képest is rosszabb trendet mutat. A mostani, 5. etap ugyanis a 3. szezonnál a harmadik hetétől emelkedtek az eredményei és remekelt a műsor, míg a legutóbbi, 4. évad ugyan nem hozott kimagasló adatokat, de a második hetétől stabil volt a nézettsége. Ez most egyik sem igaz. A Totem: A tűz körül számai minden nap teljesen bedőltek. Ezeken kívül a Bajnokok Ligája: FC Barcelona –  FC Bayern München foci-közvetítés remekelt az M4 Sporton.

Szombaton a Tények Plusz kiemelkedően, míg a Fókusz Plusz adománygyűjtő különkiadása csupán közepesen ment. Később hatalmasat tarolt a Sztárban sztár leszek! ötödik válogatója. 18-49-ben közel 28 százalékot hozott, melyre az elmúlt években ezen a napon csak az X-Faktor és maximum egy-egy focimeccs volt képes. A teljes lakosságban pedig 1 milliónál is több embert ültetett a TV2 elé. Ezek főleg annak fényében elképesztő eredmények, hogy a szombat estét legendásan az RTL szokta vinni. A mi kis falunk új epizódja a története során most hozott először közepes számokat és simán kikapott a TV2 tehetségkutatójától. A sorozatnak valószínűleg nem tett jót, hogy előtte a szokásosnál jóval kevesebben nézték az RTL magazinját. Utána a Red line című széria magyarországi premierje katasztrofálisan futott és a műsorideje alatt a Film+-on remekelő Bosszúállók: Végtelen háború című alkotás is megelőzte az RTL Klubot.

Vasárnap a Tények Plusz közepes adatokat szállított, míg a Fókusz – Ki van a maszk mögött? kiemelkedően ment. Utóbbi műsor sikerét jól mutatja, hogy annak ellenére, hogy az RTL maszkos produkciójának kísérőműsora, mindkét korosztályban többen választották. Később megint hatalmasat tarolt a Sztárban sztár leszek! és mindkét korosztályban a hét legnézettebb programja lett. A fiataloknál 27 százalékos közönségaránnyal lőtt ki, összlakosságban pedig 1,1 milliónál is többen választották. Ilyen kiváló eredményeket a Sztárban műsorok évek óta nem tudtak hozni. A tehetségkutató mindezt ráadásul úgy érte el, hogy a vasárnapi adás már nem válogató volt, hanem az első középdöntő. Az Álarcos énekes csupán közepes számokat szállított és az 3 évad eddigi legrosszabb közönségarányát produkálta. Messze elmaradt a TV2 nagyszabású showműsorától és még a reklámszünetekben sem tudta megközelíteni.

A heti összesítésben az RTL Klub főműsoridőben (19-23 óra) 0,8 százalékponttal győzte le TV2-t. Ez gyakorlatilag minimális különbség és a TV2 a Sztárban sikereinek köszönhetően úgy érte majdnem utol az RTL Klubot, hogy hétköznap ezen a héten még bedőlt a struktúrájuk. A harmadik több hét után először a Film+ lett, a Mozi+ pedig csak a negyedik helyen végzett. Jól ment az hatodik helyen végző M4 Sport, a hetedik helyet megszerző Comedy Central s a nyolcadik helyet behúzó VIASAT3, de a Prime tizedik helye is említésre méltó. A SuperTV2 ezúttal végképp bedőlt, a top 10 be sem jutott be és a 2 százalékos esti átlag közelébe sem kerül. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben a 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: A bosszú csapdájában: 399 ezer (19,5%), 18-49: 71 ezer (14,3%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 110 ezer (5,5%), 18-49: 31 ezer (6,4%)
TV2: Tények: 633 ezer (23,2%), 18-49: 135 ezer (18,8%)
RTL: Híradó: 628 ezer (23%), 18-49: 146 ezer (20,3%)

TV2: Tények Plusz: 500 ezer (15,5%), 18-49: 126 ezer (13,6%)
RTL: Fókusz: 495  ezer (14,9%), 18-49: 160 ezer (16,5%)

TV2: Mintaapák: 392 ezer (9,9%), 18-49: 129 ezer (10,3%)
TV2: Totem: 337 ezer (8,9%), 18-49: 107 ezer (7,9%)
TV2: Totem: A tűz körül: 184 ezer (6,8%), 18-49: 58 ezer (5,6%)
RTL: Keresztanyu: 662 ezer (16,3%), 18-49: 239 ezer (17,7%)
RTL: Survivor – Celebek a civilek ellen!: 424 ezer (12,8%), 18-49: 166 ezer (13,6%)

Kedd:
TV2: A bosszú csapdájában: 389 ezer (17,9%), 18-49: 72 ezer (13,1%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 96 ezer (4,5%), 18-49: 24 ezer (4,4%)
TV2: Tények: 573 ezer (21%), 18-49: 125 ezer (17,9%)
RTL: Híradó: 578 ezer (21,2%), 18-49: 121 ezer (17,4%)

TV2: Tények Plusz: 457 ezer (13,9%), 18-49: 119 ezer (12,7%)
RTL: Fókusz: 479 ezer (14,2%), 18-49: 136 ezer (14%)

M4: Bajnokok Ligája: FC Barcelona –  FC Bayern München:
241 ezer (7,1%), 18-49: 103 ezer (8,4%)
TV2: Mintaapák: 403 ezer (10,2%), 18-49: 136 ezer (10,8%)
TV2: Totem: 334 ezer (8,8%), 18-49: 89 ezer (6,6%)
TV2: Totem: A tűz körül: 182 ezer (6,5%), 18-49: 32 ezer (3%)
RTL: Keresztanyu: 651 ezer (16,2%), 18-49: 216 ezer (16%)
RTL: Survivor – Celebek a civilek ellen!: 441 ezer (13,7%), 18-49: 160 ezer (13%)

Szerda:
TV2: A bosszú csapdájában: 376 ezer (17,8%), 18-49: 70 ezer (12,1%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 114 ezer (5,5%), 18-49: 24 ezer (4,3%)
TV2: Tények: 593 ezer (22,1%), 18-49: 109 ezer (15%)
RTL: Híradó: 606 ezer (22,5%), 18-49: 136 ezer (18,7%)

TV2: Tények Plusz: 495 ezer (15,5%), 18-49: 115 ezer (12,5%)
RTL: Fókusz: 466 ezer (14,1%), 18-49: 151 ezer (15,5%)

TV2: Mintaapák:
379 ezer (9,8%), 18-49: 128 ezer (10,3%)
TV2: Totem: 339 ezer (9,6%), 18-49: 91 ezer (7%)
RTL: Keresztanyu: 679 ezer (17,2%), 18-49: 216 ezer (16,5%)
RTL: Survivor – Celebek a civilek ellen!: 469 ezer (14,3%), 18-49: 180 ezer (14,4%)

TV2: Totem: A tűz körül: 124 ezer (5,5%), 18-49: 39 ezer (4,2%)
RTL: Késő esti Híradó: 218 ezer (9,6%), 18-49: 102 ezer (10,8%)

Csütörtök:
TV2: A bosszú csapdájában: 386 ezer (18,3%), 18-49: 69 ezer (12,1%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 85 ezer (4,1%), 18-49: 11 ezer (2,1%)
TV2: Tények: 596 ezer (21,8%), 18-49: 112 ezer (15,4%)
RTL: Híradó: 609 ezer (22,3%), 18-49: 136 ezer (18,7%)

TV2: Tények Plusz: 460 ezer (13,8%), 18-49: 96 ezer (10%)
RTL: Fókusz: 431 ezer (12,6%), 18-49: 155 ezer (15,3%)

TV2: Mintaapák: 380 ezer (9,5%), 18-49: 124 ezer (9,8%)
TV2: Totem: 352 ezer (9,8%), 18-49: 97 ezer (7,3%)
RTL: Keresztanyu: 650 ezer (16,2%), 18-49: 215 ezer (15,9%)
RTL: Survivor – Celebek a civilek ellen!: 452 ezer (13,9%), 18-49: 174 ezer (14,2%)

TV2: Totem: A tűz körül:
122 ezer (5,3%), 18-49: 22 ezer (2,5%)
RTL: Késő esti Híradó: 194 ezer (9,2%), 18-49: 77 ezer (9,2%)

Péntek:
TV2: A bosszú csapdájában: 430 ezer (17,3%), 18-49: 86 ezer (12,5%)
RTL: Szerelem van a levegőben: 105 ezer (4,3%), 18-49: 21 ezer (3,1%)
TV2: Tények: 695 ezer (22,8%), 18-49: 151 ezer (18,1%)
RTL: Híradó: 622 ezer (20,4%), 18-49: 127 ezer (15,2%)

TV2: Tények Plusz: 582 ezer (16,7%), 18-49: 135 ezer (13,3%)
RTL: Fókusz: 450 ezer (12,7%), 18-49: 151 ezer (14,4%)

TV2: Mintaapák: 406 ezer (10,3%), 18-49: 124 ezer (9,8%)
TV2: Totem: 408 ezer (11%), 18-49: 116 ezer (8,7%)
TV2: Totem: A tűz körül: 170 ezer (6,6%), 18-49: 49 ezer (4,7%)
RTL: Keresztanyu: 653 ezer (16,4%), 18-49: 206 ezer (15,5%)
RTL: Survivor – Celebek a civilek ellen!: 450 ezer (13,3%), 18-49: 170 ezer (13,4%)
RTL: Késő esti Híradó: 181 ezer (7,8%), 18-49: 51 ezer (5,4%)

Szombat:
TV2: Tények: 555 ezer (18,1%), 18-49: 112 ezer (12,7%)
RTL: Híradó: 561 ezer (18,1%), 18-49: 127 ezer (14,3%)

Film+: Bosszúállók: Végtelen háború (film): 147 ezer (4,6%), 18-49: 103 ezer (8,2%)
TV2: Tények Plusz: 575 ezer (16,5%), 18-49: 155 ezer (14,7%)
RTL: Fókusz Plusz: 349 ezer (9,7%), 18-49: 110 ezer (9,8%)
TV2: Sztárban sztár leszek!: 1,056 millió (27%), 18-49: 392 ezer (27,9%)
RTL: A mi kis falunk 6×04: 679 ezer (16,6%), 18-49: 246 ezer (17,1%)
RTL: Red line 1×01: 238 ezer (6,4%), 18-49: 94 ezer (6,6%)

TV2: A múmia (film):
262 ezer (12%), 18-49: 125 ezer (13,5%)
RTL: Éjszakai játék (film): 100 ezer (4,4%), 18-49: 45 ezer (4,7%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 652 ezer (19,2%), 18-49: 139 ezer (12,7%)
RTL: Híradó: 618 ezer (18%), 18-49: 163 ezer (14,6%)

TV2: Tények plusz: 611 ezer (15,5%), 18-49: 158 ezer (11,8%)
RTL: Fókusz –  Ki van a maszk mögött?: 656 ezer (16,5%), 18-49: 264 ezer (19,5%)
TV2: Sztárban sztár leszek! – középdöntő: 1,155 millió (26,5%), 18-49: 453 ezer (27,6%)
RTL: Álarcos énekes: 647 ezer (14,6%), 18-49: 260 ezer (15,6%)
TV2: A sötét ötven árnyalata (film): 282 ezer (13,4%), 18-49: 126 ezer (14,1%)
RTL: Beépített szépség (film): 172 ezer (7,1%), 18-49: 73 ezer (7,1%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban