A 36. heti nézettség itt olvasható vissza. A 37. héten is megmaradt az RTL Klub hatalmas fölénye, 18-49-ben, főműsoridőben 18,6%-ot produkált, míg a második TV2 csak 10,9%-ot. A harmadik 4,6%-kal a Cool, negyedik 4,5%-kal a Film+, míg az ötödik 4,3%-kal az RTLII. A Mozi+ 2,9%-os eredménnyel csak a hetedik helyen végzett.

18-49-ben minden nap, míg a teljes lakosság körében hétből hatszor nyert az RTL Híradó a Tényekkel szemben. Az Ezek megőrültek! teljesítménye nagyon hullámzó volt, az egyik nap csatornaátlag alatt teljesít, míg egy másikon simán felette. A Star Academy-nál folytatódott az a tendencia, hogy még kevesebben figyelik, mint az előző héten. Nem is emlékszünk arra, hogy ilyen jó időpontban, valaha volt-e ilyen gyengén hozó TV2-s produkció. Nem véletlen, hogy végül késő estére pakolták.

Továbbra is folytatódott a Nyerő Páros hihetetlen tarolása, míg az Éjjel-Nappal Budapest is szépen futott, különösen a fiataloknál. A Barátok közt most is tarolt és a második legnézettebb műsor lett a héten.

Hétfőn a Dr. Csont ismétlése a fiatalok körében kiemelkedő számokat hozott és a nyolcadik legjobban teljesítő műsor lett. A sorozat annak ellenére produkál jobb eredményeket, mint a többi RTL-es sorozat, hogy régi részeket sugároznak belőle. Kedden nagyon gyengén nyitott A szultána, látszik hogy a Star Academy felvezetés megtette a negatív hatását. Roppant rosszul hozott a Castle új epizódja is, de még így is simán legyőzte a török sorozatot. Szerdán jól teljesített a Szulejmán, mely 18-49-ben a nyolcadik, míg összlakosságban a kilencedik lett a heti toplistán. Csütörtökön szörnyen gyengén ment az NCIS ismétlése, míg a CSI: Miami helyszínelők közepesen futott. Pénteken katasztrofálisan hozott a Csúcsformában.

Szombaton mindkét korosztályban közel ugyanannyian nézték a Star Academy élő show-ját és a Kicsi Óriások új adását. Mindkét műsortól sokkal jobb számok lennének elvárhatóak, így nyugodtan kimondható, hogy továbbra is igen rosszul teljesítenek.

Vasárnap tarolt a Sztárban sztár, mely a legnézettebb műsor volt a héten és minden szinten jobb számokat produkált, mint az első adása. A nagyszabású műsor után a TV2 megismételte A szultána első epizódját, mely nagyon sok új nézőt vonzott a török sorozathoz. 18-49-ben ez lett a TV2 második legjobban hozó programja a héten, míg a teljes lakosság körében még az RTL Klub filmjét is legyőzte.


Hétfő:
TV2: Tények: 595 ezer (22,1%), 18-49: 127 ezer (17,1%)
TV2: Ezek megőrültek!: 451 ezer (12,3%), 18-49: 136 ezer (11,8%)
TV2: Star Academy (összefoglaló): 283 ezer (7,1%), 18-49: 78 ezer (5,3%)
RTL: Híradó: 717 ezer (27,8%), 18-49: 135 ezer (19,2%)
RTL: Nyerő Páros: 789 ezer (23,6%), 18-49: 264 ezer (26%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 692 ezer (17,1%), 18-49: 283 ezer (20,7%)
RTL: Barátok közt: 933 ezer (24,5%), 18-49: 343 ezer (23,1%)

TV2: Star Academy (jelölés): 228 ezer (7,4%), 18-49: 68 ezer (5,5%)
TV2: Bunyó (film): 54 ezer (3,5%), 18-49: 20 ezer (3%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 461 ezer (17,5%), 18-49: 197 ezer (18%)
RTL: Híradó: 291 ezer (15,5%), 18-49: 116 ezer (14,9%)

Kedd:
Duna: Velvet Divatház 1×03: 76 ezer (2,3%), 18-49: 12 ezer (0,9%)
TV2: Tények: 628 ezer (22,4%), 18-49: 132 ezer (16,6%)
TV2: Ezek megőrültek!: 514 ezer (13,4%), 18-49: 169 ezer (13,6%)
TV2: Star Academy: 240 ezer (6%), 18-49: 66 ezer (4,4%)
RTL: Híradó: 606 ezer (22,3%), 18-49: 132 ezer (17,4%)
RTL: Nyerő Páros: 686 ezer (19,4%), 18-49: 236 ezer (21,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 704 ezer (17,1%), 18-49: 275 ezer (18,7%)
RTL: Barátok közt: 914 ezer (24,3%), 18-49: 317 ezer (21,5%)

TV2: A szultána 1. rész: 226 ezer (8,8%), 18-49: 73 ezer (6,8%)
RTL: Castle 7×03: 408 ezer (15%), 18-49: 144 ezer (12,4%)
RTL: Híradó: 275 ezer (14,7%), 18-49: 81 ezer (10,7%)

Szerda:
TV2: Tények: 497 ezer (18,1%), 18-49: 104 ezer (12,4%)
TV2: Ezek megőrültek!: 395 ezer (10,1%), 18-49: 124 ezer (9,9%)
TV2: Star Academy: 218 ezer (5,5%), 18-49: 58 ezer (4%)
RTL: Híradó: 707 ezer (26,7%), 18-49: 181 ezer (22,6%)
RTL: Nyerő Páros: 799 ezer (22,8%), 18-49: 294 ezer (26,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 723 ezer (17,3%), 18-49: 278 ezer (19,1%)
RTL: Barátok közt: 893 ezer (23,7%), 18-49: 294 ezer (20,7%)

TV2: Az elvarázsolt dollár (film): 78 ezer (3,4%), 18-49: 39 ezer (4%)
RTL: Szulejmán 192. rész: 598 ezer (21,7%), 18-49: 194 ezer (16,8%)
RTL: Híradó: 354 ezer (19,5%), 18-49: 129 ezer (16,6%)

Csütörtök:
Duna: Fábry: 237 ezer (6%), 18-49: 29 ezer (2,2%)
TV2: Tények: 530 ezer (20,4%), 18-49: 106 ezer (14,4%)
TV2: Ezek megőrültek!: 376 ezer (10,1%), 18-49: 114 ezer (10%)
TV2: Star Academy: 262 ezer (6,7%), 18-49: 76 ezer (5,5%)
RTL: Híradó: 652 ezer (25,7%), 18-49: 132 ezer (18,5%)
RTL: Nyerő Páros: 802 ezer (23,8%), 18-49: 255 ezer (24,8%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 767 ezer (19,2%), 18-49: 319 ezer (24%)
RTL: Barátok közt: 904 ezer (24,3%), 18-49: 314 ezer (23%)

TV2: Star Academy: 236 ezer (7,6%), 18-49: 77 ezer (6,4%)
TV2: NCIS (ism.): 97 ezer (4,7%), 18-49: 39 ezer (4,4%)
RTL: CSI: Miami helyszínelők 10×15: 398 ezer (14,9%), 18-49: 164 ezer (15,1%)
RTL: Híradó: 274 ezer (14,3%), 18-49: 113 ezer (13,8%)

Péntek:
Duna: Agatha Raisin 1×04: 151 ezer (3,8%), 18-49: 33 ezer (2,3%)
TV2: Tények: 564 ezer (21,4%), 18-49: 141 ezer (17,9%)
TV2: Ezek megőrültek!: 435 ezer (11,6%), 18-49: 144 ezer (12,2%)
TV2: Star Academy: 285 ezer (7,3%), 18-49: 89 ezer (6,4%)
RTL: Híradó: 645 ezer (25,2%), 18-49: 158 ezer (20,6%)
RTL: Nyerő Páros: 744 ezer (21,8%), 18-49: 267 ezer (25,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 678 ezer (17%), 18-49: 290 ezer (21,5%)
RTL: Barátok közt: 868 ezer (23,5%), 18-49: 284 ezer (20,6%)

TV2: Apa ég! (film): 135 ezer (6,5%), 18-49: 75 ezer (8,2%)
RTL: Csúcsformában 1×07: 329 ezer (12,3%), 18-49: 125 ezer (11%)
RTL: Híradó: 201 ezer (10,5%), 18-49: 78 ezer (9%)

Szombat:
M4: Forma-1 Időmérő (Szingapúri Nagydíj): 268 ezer (12,3%), 18-49: 111 ezer (14,2%)

TV2: Tények: 444 ezer (16%), 18-49: 92 ezer (10,8%)
RTL: Híradó: 593 ezer (21,1%), 18-49: 123 ezer (14,2%)

Duna: Szerencseszombat: 261 ezer (8,2%), 18-49: 25 ezer (2,7%)
TV2: Star Academy: 607 ezer (16,3%), 18-49: 173 ezer (13,8%)
TV2: Amerikai Pite: A találkozó (film): 252 ezer (12,1%), 18-49: 128 ezer (14,1%)
RTL: Kicsi Óriások: 627 ezer (16,7%), 18-49: 171 ezer (14%)
RTL: Megdönteni Hajnal Tímeát (film): 254 ezer (8,7%), 18-49: 113 ezer (9,4%)

Vasárnap:
M4: Forma-1 Futam (Szingapúri Nagydíj): 506 ezer (21,3%), 18-49: 200 ezer (21,9%)

TV2: Tények: 579 ezer (18,6%), 18-49: 141 ezer (14%)
RTL: Híradó: 827 ezer (26,2%), 18-49: 191 ezer (18,8%)

Duna: Magyarország, szeretlek!: 222 ezer (4,8%), 18-49: 17 ezer (1%)
Duna: Kártyavár 1×01: 92 ezer (2,5%), 18-49: 13 ezer (0,9%)
TV2: Sztárban sztár: 1,320 millió (30,7%), 18-49: 440 ezer (28,2%)
TV2: A szultána (ism.): 536 ezer (16,5%), 18-49: 177 ezer (12,8%)
TV2: Ki nevet a végén? (film): 99 ezer (9,2%), 18-49: 44 ezer (8,9%)
RTL: Thor – Az Isten kalapácsa (film): 520 ezer (12%), 18-49: 257 ezer (17%)
RTL: A feláldozhatók 3. (film): 387 ezer (11,8%), 18-49: 214 ezer (15,5%)
RTL: Az utolsó emberig (film): 136 ezer (13,6%), 18-49: 70 ezer (15,3%)

Először egy színésztársa miatt örült, hogy bekerült A mi kis falunkba – interjú Schmied Zoltánnal

A Zivány egyes újabb fontos szereplője lesz látható az új előzménysorozatban

Megint későbbre tolták a budapesti Comic Cont, de az új időpontban is lesz Trónok harcás színész

Beharangozó videó érkezett a The Witcher 2. évadához

A hétvége erejéig újra elérhetővé tették a Diginél az Izaura TV-t és a Jocky TV-t

A Keresztanyu sztárjával indult új focis műsor a VIASAT6-on