A 34. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 35. héten (augusztus 25-31.) hétköznap délután a Féktelen szív most is minden nap simán leverte a Drága örökösök ismétlését. A Tények 18-59-ben négyszer nyert, a teljes lakosság körében pedig hat napot is behúzott és a szerdai adásával a hét második legnézettebb műsora lett. Az RTL Híradó célcsoportban (18-59) háromszor győzött és a vasárnapi adásával a heti toplista harmadik helyén végzett, összlakosságban viszont mindössze egyszer tudott csak nyerni. Este a Tények Plusz hétfőn közepes, keddtől péntekig pedig gyenge számokat hozott. A Fókusz hétfőn és kedden gyenge, csütörtökön és pénteken pedig nagyon gyenge eredményeket produkált. A közös idősávjukban a TV2 bulváros hírműsora háromszor, míg az RTL magazinja mindössze egyszer győzött. Heti összesítésben 1,7 százalékponttal a Tények Plusz teljesített jobban. A mi kis falunk 19 órás ismétlése a Coolon most is remekelt, 5 és 7 százalék közötti közönségarányokkal.
A Szerencsekerék hétfőn, kedden és pénteken közepesen, szerdán és csütörtökön pedig gyengén ment. Kasza Tibor műsora a legtöbb nap az RTL magazinjától kikapott, viszont a további RTL-es ellenfeleit simán legyőzte. A TV2 vetélkedőjének átlagos heti közönségaránya az elmúlt hetekhez képest némileg jobb, közepes volt, amit az RTL game show-jának összeomlása okozhatott. A produkció a heti toplistán csak a nyolcadik lett, de minden hétköznap estét behúzott 18-59-ben. A Kalandra Fal! hétfőn nagyon gyenge, keddtől péntekig pedig katasztrófális adatokat szállított. Az RTL game show-ja annak ellenére, hogy premier részekkel jelentkezett, a heti top 10 közelébe sem került (18. lett). A mi kis falunk ismétlése minden nap szörnyű eredményekkel került képernyőre. A Linda újravetítése minden nap kevés nézőt ültetett a TV2 elé és az Angyalbőrben ismétlésével szemben már nem igazán működik. Ugyan minden nap nyerte a sávját, de ez inkább annak volt köszönhető, hogy a főműsoridő második felében minden nap összeomlott az RTL.
Ezeken kívül hétfőn az Angol bajnokság: Newcastle – Liverpool focimeccs kábeles szinten tarolt a Match4-en. Szerdán a Bajnokok Ligája playoff: Qarabag – FTC futballmeccs gyenge és közepes határán hozott az RTL-en. Pénteken a Konferencia Liga – selejtező: SK Rapid – ETO FC focimeccs nem ültett sok embert az M4 Sport elé.
Szombat délután a Forma-1: Holland Nagydíj – időmérő remekelt az M4 Sporton. Este a Tények Plusz és a Fókusz Plusz is nagyon gyengén teljesített, de utóbbit valamivel többen követték. A két nagy csatorna esti filmje közül egyik sem hozott jól. Kábeles szinten azonban tarolt a Zsaruvér és Csigavér és a John Wick: 4. felvonás a Mozi+-on.
Vasárnap hatalmasat tarolt a Forma-1: Holland Nagydíj. A közmédia sportcsatornájának közvetítését a délutáni időpont ellenére olyan sokan követték, hogy a hét második legnézettebb műsora lett 18-59-ben. Késő délután és kora este az Angol bajnokság: Liverpool – Arsenal focimeccs kimagasló eredményeket nyújtott a Spíler1-en. A Házon kívül jól ment és most is legyőzte a legfőbb konkurensét. Az RTL politikai-közéleti magazinja a heti toplistán az ötödik lett. Az említett Napló is jó számokat hozott, de a heti toplistán csak a hetedik helyen végzett. Az Ázsia Expressz idei évada kimagaslóan nyitott és mindkét korosztályban messze a hét legnézettebb műsora lett. Igaz, hogy a TV2 utazós realityje idén alapvetően hétköznapi műsora lesz, de ezekből az eredményekből jól látszik, hogy most is nagy az érdeklődés a produkció iránt. Utána A Kísértés viszont csak közepes adatokkal indult és a közös idősávjukban csak épphogy tudta megelőzni az RTL esti filmjét. Kasza Tibor realityje a heti toplistán a hatodik lett. Az említett A kis hableány című film gyengén szerepelt az RTL-en. Továbbá a Fizz Liga: Debrecen – FTC futballmeccs az M4 Sporton keveseket ültetett a tévé elé.
A hetet most is a TV2 nyerte az RTL előtt, sőt viszonylag nagy fölénnyel, 2,9 százalékponttal. Az előző hét után a Mozi+ visszaszerezte a harmadik helyet, a negyedik a SuperTV2 lett, míg a Film+ visszacsúszott az ötödik helyre. Ezeken kívül 3 százalék felett csak a Prime volt. Utóbbi mellett a közepes kábelcsatornák közül a legjobbak közé került a Sorozat+ és az AMC is. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben a lineáris share%-ot és a 18-59-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve. A főműsoridő január óta 18-23 óra között értendő.)
Hétfő:
TV2: Féktelen szív: 372 ezer (21,6%),18-59: 112 ezer (17,9%)
RTL: Drága örökösök: 49 ezer (2,9%),18-59: 14 ezer (2,3%)
TV2: Tények: 578 ezer (26,1%),18-59: 205 ezer (23,9%)
RTL: Híradó: 539 ezer (24,4%), 18-59: 201 ezer (23,5%)
Match4: Angol bajnokság: Newcastle – Liverpool (foci): 166 ezer (6,8%), 18-59: 90 ezer (8,1%)
TV2: Tények Plusz: 437 ezer (17,8%), 18-59: 147 ezer (15,3%)
TV2: Szerencsekerék: 550 ezer (18,7%), 18-59: 188 ezer (15,5%)
TV2: Linda: 241 ezer (11,4%), 18-59: 108 ezer (10,6%)
RTL: Fókusz: 322 ezer (12,4%), 18-59: 146 ezer (14,4%)
RTL: Kalandra fal!: 209 ezer (6,9%), 18-59: 127 ezer (10,3%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 190 ezer (7,3%), 18-59: 104 ezer (9%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 102 ezer (5%), 18-59: 65 ezer (6,5%)
Kedd:
TV2: Féktelen szív: 388 ezer (24,1%),18-59: 121 ezer (21,3%)
RTL: Drága örökösök: 50 ezer (3,2%),18-59: 20 ezer (3,7%)
TV2: Tények: 553 ezer (%),18-59: 185 ezer (22,6%)
RTL: Híradó: 493 ezer (22,9%), 18-59: 168 ezer (20,6%)
TV2: Tények Plusz: 371 ezer (15,5%), 18-59: 123 ezer (13,4%)
TV2: Szerencsekerék: 545 ezer (19,3%), 18-59: 173 ezer (14,9%)
TV2: Linda: 259 ezer (13,2%), 18-59: 92 ezer (10,1%)
RTL: Fókusz: 251 ezer (10,1%), 18-59: 116 ezer (12,1%)
RTL: Kalandra fal!: 164 ezer (5,7%), 18-59: 89 ezer (7,6%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 148 ezer (5,9%), 18-59: 75 ezer (6,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 123 ezer (6,3%), 18-59: 71 ezer (7,7%)
Szerda:
TV2: Féktelen szív: 390 ezer (23,2%),18-59: 130 ezer (20,5%)
RTL: Drága örökösök: 57 ezer (3,5%),18-59: 25 ezer (4%)
TV2: Tények: 603 ezer (27,9%),18-59: 201 ezer (23,9%)
RTL: Híradó: 456 ezer (21,6%), 18-59: 152 ezer (18,1%)
TV2: Tények Plusz: 403 ezer (16,4%), 18-59: 128 ezer (13,4%)
TV2: Szerencsekerék: 520 ezer (18,1%), 18-59: 164 ezer (13,5%)
TV2: Linda: 239 ezer (11,8%), 18-59: 97 ezer (9,8%)
RTL: Bajnokok Ligája playoff: Qarabag – FTC (foci): 363 ezer (13,7%), 18-59: 149 ezer (14,1%)
RTL: Kalandra fal!: 141 ezer (5,3%), 18-59: 82 ezer (6,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 110 ezer (5,5%), 18-59: 69 ezer (7%)
Csütörtök:
TV2: Féktelen szív: 358 ezer (20,9%),18-59: 101 ezer (17,1%)
RTL: Drága örökösök: 45 ezer (2,7%),18-59: 18 ezer (3,1%)
TV2: Tények: 543 ezer (25,3%),18-59: 165 ezer (20,9%)
RTL: Híradó: 502 ezer (23,3%), 18-59: 171 ezer (21,6%)
TV2: Tények Plusz: 373 ezer (15,4%), 18-59: 116 ezer (12,8%)
RTL: Fókusz: 205 ezer (8,2%), 18-59: 101 ezer (10,7%)
TV2: Szerencsekerék: 533 ezer (19%), 18-59: 161 ezer (14%)
TV2: Linda: 248 ezer (13,6%), 18-59: 103 ezer (12,3%)
RTL: Kalandra fal!: 125 ezer (4,3%), 18-59: 78 ezer (6,7%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 170 ezer (6,6%), 18-59: 84 ezer (7,5%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 128 ezer (6,9%), 18-59: 64 ezer (7,4%)
Péntek:
TV2: Féktelen szív: 388 ezer (21,4%),18-59: 116 ezer (17,1%)
RTL: Drága örökösök: 43 ezer (2,4%),18-59: 13 ezer (2%)
TV2: Tények: 561 ezer (26,1%),18-59: 203 ezer (23,8%)
RTL: Híradó: 476 ezer (22,2%), 18-59: 157 ezer (18,3%)
M4: Konferencia Liga – selejtező: SK Rapid – ETO FC (foci): 222 ezer (8,3%), 18-59: 86 ezer (8,3%)
TV2: Tények Plusz: 361 ezer (15,5%), 18-59: 126 ezer (14,4%)
TV2: Szerencsekerék: 536 ezer (19,3%), 18-59: 169 ezer (15,3%)
TV2: Linda: 259 ezer (13%), 18-59: 114 ezer (12,2%)
RTL: Fókusz: 226 ezer (9,4%), 18-59: 103 ezer (11,5%)
RTL: Kalandra fal!: 172 ezer (6,2%), 18-59: 90 ezer (8,4%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 156 ezer (6%), 18-59: 89 ezer (8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 112 ezer (5,8%), 18-59: 59 ezer (6,3%)
Szombat:
M4: Forma-1: Holland Nagydíj – időmérő: 243 ezer (14%), 18-59: 135 ezer (19,3%)
TV2: Tények: 492 ezer (20,8%), 18-59: 167 ezer (18,3%)
RTL: Híradó: 477 ezer (20,1%), 18-59: 173 ezer (18,9%)
Mozi+: Zsaruvér és Csigavér (film): 140 ezer (5%), 18-59: 92 ezer (8%)
Mozi+: John Wick: 4. felvonás (film): teljes l: -, 18-59: 99 ezer (9,8%)
TV2: Tények Plusz: 284 ezer (11,2%), 18-49: 102 ezer (10,3%)
TV2: Aquaman és az elveszett királyság (film): 237 ezer (8,7%), 18-59: 141 ezer (12,2%)
TV2: Támadás a Fehér Ház ellen (film): 92 ezer (5,6%), 18-59: 55 ezer (6,4%)
RTL: Fókusz Plusz: 280 ezer (10,8%), 18-59: 121 ezer (11,8%)
RTL: Aranyhaj és a nagy gubanc (film): 251 ezer (9,3%), 18-59: 156 ezer (13,3%)
RTL: Tenet (film): 98 ezer (7,1%), 18-59: 61 ezer (8,5%)
Vasárnap:
M4: Forma-1: Holland Nagydíj: 489 ezer (23,2%), 18-59: 270 ezer (29,3%)
Spíler1: Angol bajnokság: Liverpool – Arsenal (foci): 261 ezer (9,6%), 18-59: 139 ezer (12,2%)
M4: Fizz Liga: Debrecen – FTC (foci): 254 ezer (7,9%), 18-59: 101 ezer (6,8%)
TV2: Tények: 583 ezer (21,5%), 18-59: 216 ezer (18,8%)
TV2: Napló: 527 ezer (17,3%), 18-59: 198 ezer (15,4%)
TV2: Ázsia Expressz: 726 ezer (21,7%), 18-59: 322 ezer (21,2%)
TV2: A Kísértés: 393 ezer (13,9%), 18-59: 199 ezer (14,6%)
RTL: Híradó: 602 ezer (22%), 18-59: 239 ezer (20,7%)
RTL: Házon kívül: 490 ezer (16%), 18-59: 215 ezer (16,6%)
RTL: A kis hableány (film): 288 ezer (9,3%): 18-59: 172 ezer (11,9%)

Az Árulók egyik népszerű játékosa lesz az Útközben elmeséled következő vendége

Két népszerű saját gyártású műsor is dupla résszel folytatódik a hétvégén

Premierözön a Netflixen: 14 film kerül fel októberben a streaming szolgáltatóra

Rövid szünetre megy a Sztárbox

Premierözön a Netflixen: 26 új sorozat, vagy friss évad érkezik októberben


