A 34. heti nézettség itt olvasható vissza. A 35. héten kiemelkedően jól teljesített az RTL Magyarország és 18-49-ben, főműsoridőben a öt legnézettebb csatornából négy a cégcsoporthoz tartozik. Az első az RTL Klub lett 19,7%-kal, míg a második TV2 már csak 9,5%-ot ért el. A harmadik 5,0%-kal a Cool, a negyedik 4,9%-kal a Film+, míg az ötödik a hatalmasat előre ugró RTLII, mely 4,5%-ot ért el. A Mozi+ csak a hetedik, míg a SuperTV2 a nyolcadik lett.

A fiataloknál ötször nyert az RTL Híradó, míg kétszer a Tények, összlakosságban pedig minden nap az előbbi műsort választották többen. Az Ezek megőrültek! új évada közepesen nyitott, de a folyamatosan emelkedő számoknak köszönhetően, a hét második felében már szép számokat produkált. A Star Academy viszont eddig hatalmas bukás. A hétköznapi reality adások már az első napokban katasztrofális nézettséggel mentek, majd csütörtök és péntekre rég nem látott mélységekbe zuhant velük a TV2.

hirdetés

A Nyerő Páros nyitánya viszont kiemelkedő eredményeket hozott, 18-49-ben a negyedik, míg teljesben az ötödig legjobban teljesítő produkció volt a héten. Az Éjjel-Nappal Budapest ismét szép eredményeket szállított. A későbbi kezdés ellenére is mindent vitt a Barátok közt, mely mindkét korosztályban a hét legnézettebb műsora volt.

Hétfőn este szépen hozott a Dr. Csont ismétlése. Kedden tarolt a Castle évadnyitó epizódja, mely a fiataloknál a hatodik, az összlakosságban pedig a toplista hetedik helyére került. Szerdán a Szulejmán 18-49-ben jól, míg teljesben kiemelkedően szerepelt. Csütörtökön az NCIS nagyon gyenge eredményeket produkált, de a CSI: Miami helyszínelők is csak közepesen számokat hozott. Pénteken a Csúcsformában sorozatot ismét roppant kevesen figyelték.

Szombaton a Star Academy rekordhosszú, közel 4 órás élő show-ja szörnyen gyengén produkált. Az ellene látható vadonatúj Kicsi Óriások messze csatornaátlag alatt teljesített, de legyőzte a TV2 tehetségkutatóját.


Hétfő:
Duna: Csak színház és más semmi (ism.): 194 ezer (4,7%), 18-49: 29 ezer (2%)
TV2: Tények: 576 ezer (21%), 18-49: 130 ezer (18%)
TV2: Ezek megőrültek!: 434 ezer (11,9%), 18-49: 119 ezer (10,3%)
TV2: Star Academy (összefoglaló): 320 ezer (7,9%), 18-49: 115 ezer (7,8%)
RTL: Híradó: 669 ezer (25,1%), 18-49: 108 ezer (15,6%)
RTL: Nyerő Páros: 704 ezer (20,8%), 18-49: 250 ezer (24,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 770 ezer (18,8%), 18-49: 317 ezer (22,1%)
RTL: Barátok közt: 935 ezer (24,7%), 18-49: 327 ezer (21,8%)

TV2: Star Academy (jelölés): 334 ezer (9,7%), 18-49: 128 ezer (9%)
TV2: Terminál (film): 101 ezer (6,4%), 18-49: 61 ezer (8,3%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 471 ezer (17,3%), 18-49: 243 ezer (17,5%)

Kedd:
Duna: Velvet Divatház 1×01: 192 ezer (5,5%), 18-49: 21 ezer (1,6%)
TV2: Tények: 584 ezer (21%), 18-49: 122 ezer (15,6%)
TV2: Ezek megőrültek!: 418 ezer (11,5%), 18-49: 114 ezer (10%)
TV2: Star Academy: 328 ezer (8,2%), 18-49: 103 ezer (7,2%)
RTL: Híradó: 707 ezer (26%), 18-49: 143 ezer (18,7%)
RTL: Nyerő Páros: 682 ezer (21%), 18-49: 225 ezer (23,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 684 ezer (17,1%), 18-49: 283 ezer (21,3%)
RTL: Barátok közt: 865 ezer (22%), 18-49: 329 ezer (22,7%)

TV2: Különvélemény (film): 85 ezer (4,3%), 18-49: 51 ezer (6%)
RTL: Castle 7×01: 597 ezer (19,6%), 18-49: 233 ezer (19%)
RTL: Híradó: 344 ezer (15,7%), 18-49: 126 ezer (13,3%)

Szerda:
TV2: Tények: 502 ezer (19,2%), 18-49: 98 ezer (13,8%)
TV2: Ezek megőrültek!: 411 ezer (11,6%), 18-49: 147 ezer (13,3%)
TV2: Star Academy: 336 ezer (8,7%), 18-49: 117 ezer (8,3%)
RTL: Híradó: 692 ezer (27,4%), 18-49: 160 ezer (23,6%)
RTL: Nyerő Páros: 685 ezer (21,6%), 18-49: 245 ezer (26,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 724 ezer (18,4%), 18-49: 313 ezer (23,6%)
RTL: Barátok közt: 919 ezer (24,6%), 18-49: 326 ezer (23,6%)

TV2: Pogány Madonna (film): 182 ezer (8,3%), 18-49: 89 ezer (9,6%)
RTL: Szulejmán 190. rész: 620 ezer (22%), 18-49: 193 ezer (16,8%)
RTL: Híradó: 335 ezer (17,3%), 18-49: 108 ezer (13,2%)

Csütörtök:
Duna: Fábry: 117 ezer (4,5%), 18-49: 27 ezer (1,9%)
TV2: Tények: 538 ezer (20,5%), 18-49: 117 ezer (15,8%)
TV2: Ezek megőrültek!: 449 ezer (12,1%), 18-49: 155 ezer (13,2%)
TV2: Star Academy (összefoglaló): 260 ezer (6,5%), 18-49: 72 ezer (5%)
RTL: Híradó: 641 ezer (25,3%), 18-49: 136 ezer (19,1%)
RTL: Nyerő Páros: 700 ezer (21,2%), 18-49: 220 ezer (22,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 755 ezer (18,4%), 18-49: 300 ezer (21,3%)
RTL: Barátok közt: 903 ezer (23,9%), 18-49: 309 ezer (22,3%)

TV2: Star Academy (jelölés): 251 ezer (7,6%), 18-49: 67 ezer (5,4%)
TV2: NCIS 13×23: 152 ezer (6,8%), 18-49: 54 ezer (5,9%)
RTL: CSI: Miami helyszínelők 10×14: 388 ezer (14,8%), 18-49: 163 ezer (15,5%)
RTL: Híradó: 256 ezer (13,5%), 18-49: 116 ezer (14,2%)

Péntek:
Duna: Agatha Raisin 1×02: 208 ezer (5,3%), 18-49: 24 ezer (1%)
TV2: Tények: 544 ezer (20,5%), 18-49: 111 ezer (15,2%)
TV2: Ezek megőrültek!: 459 ezer (13,1%), 18-49: 144 ezer (14%)
TV2: Star Academy (összefoglaló): 293 ezer (7,6%), 18-49: 82 ezer (6,4%)
RTL: Híradó: 627 ezer (24,3%), 18-49: 119 ezer (16,8%)
RTL: Nyerő Páros: 623 ezer (19,4%), 18-49: 202 ezer (21,6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 668 ezer (17,4%), 18-49: 237 ezer (19,7%)
RTL: Barátok közt: 959 ezer (26,3%), 18-49: 321 ezer (25%)

TV2: Sorsügynökség (film): 102 ezer (4,3%), 18-49: 51 ezer (5,6%)
RTL: Csúcsformában 1×05: 359 ezer (13,5%), 18-49: 140 ezer (13,7%)
RTL: Híradó: 233 ezer (11,7%), 18-49: 96 ezer (11,6%)

Szombat:
M4: Forma-1 Időmérő (Olasz Nagydíj): 250 ezer (13,3%), 18-49: 98 ezer (13,6%)

TV2: Tények: 373 ezer (15,9%), 18-49: 95 ezer (13,1%)
RTL: Híradó: 598 ezer (25,3%), 18-49: 102 ezer (13,9%)

Duna: Szerencseszombat: 231 ezer (8,5%), 18-49: 18 ezer (2,3%)
TV2: Star Academy: 483 ezer (13,9%), 18-49: 117 ezer (9,8%)
TV2: Django elszabadul (film): 140 ezer (9%), 18-49: 53 ezer (7,1%)

RTL: Kicsi Óriások: 724 ezer (21%), 18-49: 184 ezer (16,5%)
RTL: Másnaposok 2. (film): 340 ezer (11,6%), 18-49: 189 ezer (14,8%)

Vasárnap:
M4: Forma-1 Futam (Olasz Nagydíj): 632 ezer (24,5%), 18-49: 223 ezer (22,7%)

TV2: Tények: 573 ezer (18,6%), 18-49: 186 ezer (17,9%)
RTL: Híradó: 763 ezer (24,5%), 18-49: 165 ezer (15,8%)

RTLII: ValóVilág: 311 ezer (7,3%), 18-49: 138 ezer (8,7%)
Duna: Magyarország, szeretlek!: 409 ezer (9,5%), 18-49: 42 ezer (2,8%)
TV2: A függetlenség napja (film): 475 ezer (11,8%), 18-49: 224 ezer (15,4%)
TV2: A Bourne hagyaték (film): 197 ezer (9%), 18-49: 95 ezer (10%)
RTL: Lecsó (film): 580 ezer (14,4%), 18-49: 260 ezer (18,8%)
RTL: Szupercella (film): 441 ezer (13,2%), 18-49: 243 ezer (17,4%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban