A 33. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 34. héten (augusztus 22-28.) délután az Elcserélt élet első hete az RTL Klubon katasztrofális számokat hozott, a Remények földje a TV2-n pedig most is remekül ment. Az RTL Híradó 18-49-ben ötször is nyert, míg a Tények csak két alkalommal. 11 hét után most fordult elő olyan először, hogy a fiataloknál az előbbi produkció nyerjen többször. A teljes lakosság körében viszont most is a TV2 hírműsora hozott jobban, mely háromszor győzött, míg az RTL-é csak kétszer, kettő esetben pedig döntetlen eredmény született. Este a Tények Plusz hétfőn, csütörtökön és pénteken jól, kedden és szerdán pedig közepesen hozott. A Fókusz hétfőn tarolt, kedden kiemelkedő, szerdán és pénteken jó, csütörtökön közepes számokat produkált. A közös sávjukban az RTL magazinja négy hétköznapon, a TV2 bulváros hírműsora pedig pénteken előzte meg a másikat. A heti átlag tekintetében pedig 2,6 százalékponttal az előbbi produkció teljesített jobban.

A Város vs Vidék hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken rossz, szerdán pedig nagyon gyenge adatokat szállított. A game show minden nap simán kikapott az RTL magazinjától és napi sorozatától. A heti toplistán az utolsó helyen, épphogy csak bekerült a top 10-be. A Keresztanyu hétfőn és csütörtökön közepesen, kedden és pénteken kiemelkedően, szerdán pedig jól futott. A vidéki széria nézettsége elképesztően stabil, az elmúlt négy hétben háromszor 0,2 százalékponton belül volt a heti átlagos közönségaránya és a 4. évad átlaga is ezen a tartományon belül van. A heti toplistán a második helyet húzta be, és négy hétköznap este a legnézettebb műsor lett a 18-49-es korosztályban.

A mi kis falunk ismétlésének utolsó hetén hétfőn rossz, kedden és szerdán közepes, csütörtökön nagyon rossz, pénteken pedig kiemelkedő számokat hozott. Most először az újravetítés heti szinten is közepesen ment, mely hatalmas dolog egy ismétléstől. A széria minden alkalommal hatalmas fölénnyel verte a TV2 sorozatának újravetítéseit. A mi kis falunk hathetes nyári ismétlése megint sokakat érdekelt és a sokadik újravetítése ellenére megint nyerte a sávját. Az előző héten vele szemben a Pepe és a Korhatáros szerelem ismétlései minden nap katasztrofálisan teljesítettek. Továbbá csütörtökön az Európa Liga és UEFA Konferencia Liga magyar érintett selejtezői kiemelkedően futottak az M4 Sporton.

Szombat délután a Forma-1 Belga időmérője kimagaslóan ment a közmédia sportcsatornáján. Este a Tények Plusz közepesen a Fókusz Plusz pedig jól futott. Később nagyot tarolt a Tűz és fények játéka a Dunán, azaz a tűzijáték közvetítése. Mindkét korosztályban a hét legnézettebb műsora lett, a fiataloknál 20% fölötti közönségaránnyal, összlakosságban pedig több, mint 900 ezer nézővel. Az este folyamán a két nagy csatorna filmjei nem hoztak értékelhető eredményeket.

Vasárnap a Forma-1 Belga Nagydíj nagyot tarolt és a délutáni időpont ellenére a heti toplista harmadik helyén végzett. Este a Törésvonal az RTL Klubon viszonylag jól, a Jumanji: Vár a dzsungel pedig gyengén futott.

A heti összesítésben az RTL Klub 5,8 százalékponttal verte meg a TV2-t. Az előbbi csatorna június közepe óta nem volt ekkora fölényben, melyet nagyrészt a Fókusz, a Keresztanyu és A mi kis falunk ismétlésének teljesítményének és a Város vs Vidék gyengélkedésének köszönhet. A harmadik ezúttal is a Mozi+, a negyedik nagyon lemaradással a Film+, az ötödik helyezett pedig az M4 Sport lett. Ezeken kívül 3 százalék fölött egyedül az RTLII volt. Továbbá kiemelendő még a Prime, mely a közepes kábelcsatornák közül egyedül jutott be a top 10-be, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Remények földje: 484 ezer (24,4%), 18-49: 78 ezer (16,1%)
RTL: Elcserélt élet: 85 ezer (4,3%), 18-49: 19 ezer (3,9%)
TV2: Tények: 725 ezer (28,1%), 18-49: 170 ezer (25,2%)
RTL: Híradó: 605 ezer (23,4%), 18-49: 150 ezer (22,2%)

TV2: Tények Plusz: 505 ezer (17,4%), 18-49: 135 ezer (16,9%)
TV2: Város vs Vidék: 448 ezer (13,1%), 18-49: 126 ezer (12,5%)
TV2: Pepe (ism.): 172 ezer (5,8%), 18-49: 52 ezer (5,4%)
TV2: Korhatáros szerelem (ism.): 104 ezer (5,5%), 18-49: 43 ezer (6,1%)
RTL: Fókusz: 498 ezer (16,4%), 18-49: 181 ezer (21,5%)
RTL: Keresztanyu: 574 ezer (16,5%), 18-49: 173 ezer (16,5%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 324 ezer (12,5%), 18-49: 116 ezer (13,1%)
RTL: Elcserélt élet (ism.): 118 ezer (7,6%), 18-49: 59 ezer (9,8%)

Kedd:
TV2: Remények földje: 468 ezer (25,5%), 18-49: 76 ezer (18,2%)
RTL: Elcserélt élet: 52 ezer (2,8%), 18-49: 10 ezer (2,4%)
TV2: Tények: 619 ezer (26,4%), 18-49: 122 ezer (20,4%)
RTL: Híradó: 608 ezer (25,9%), 18-49: 148 ezer (24,7%)

TV2: Tények Plusz: 461 ezer (17,6%), 18-49: 111 ezer (16%)
TV2: Város vs Vidék: 452 ezer (13,8%), 18-49: 128 ezer (13,6%)
RTL: Fókusz: 422 ezer (15,4%), 18-49: 147 ezer (20%)
RTL: Keresztanyu: 587 ezer (17,5%), 18-49: 191 ezer (19,4%)

TV2: Pepe (ism.): 151 ezer (5,2%), 18-49: 49 ezer (5,3%)
TV2: Korhatáros szerelem (ism.): 90 ezer (4,6%), 18-49: 32 ezer (4,7%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 378 ezer (13,9%), 18-49: 128 ezer (14,6%)
RTL: Elcserélt élet (ism.): 112 ezer (6,3%), 18-49: 36 ezer (5,7%)

Szerda:
TV2: Remények földje: 457 ezer (24,1%), 18-49: 94 ezer (19%)
RTL: Elcserélt élet: 74 ezer (3,9%), 18-49: 16 ezer (3,3%)
TV2: Tények: 621 ezer (26,1%), 18-49: 141 ezer (21,4%)
RTL: Híradó: 620 ezer (26%), 18-49: 155 ezer (23,5%)

TV2: Tények Plusz: 502 ezer (18,7%), 18-49: 116 ezer (15,1%)
TV2: Város vs Vidék: 398 ezer (12,1%), 18-49: 100 ezer (10,7%)
RTL: Fókusz: 447 ezer (15,9%), 18-49: 147 ezer (18,7%)
RTL: Keresztanyu: 616 ezer (18,1%), 18-49: 183 ezer (18,6%)

TV2: Pepe (ism.): 164 ezer (5,3%), 18-49: 57 ezer (5,8%)
TV2: Korhatáros szerelem (ism.): 115 ezer (5,8%), 18-49: 48 ezer (6,8%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 388 ezer (14,2%), 18-49: 144 ezer (15,6%)
RTL: Elcserélt élet (ism.): 107 ezer (6,5%), 18-49: 41 ezer (6,9%)

Csütörtök:
TV2: Remények földje: 460 ezer (25,1%), 18-49: 80 ezer (17,5%)
RTL: Elcserélt élet: 74 ezer (4,1%), 18-49: 18 ezer (4,2%)
TV2: Tények: 639 ezer (27,5%), 18-49: 138 ezer (23,2%)
RTL: Híradó: 527 ezer (22,7%), 18-49: 111 ezer (18,6%)

M4: UEFA Európa Konferencia Liga-selejtező: Fehérvár FC – FC Köln (foci): 314 ezer (10,5%), 18-49: 99 ezer (11,9%)
M4: Európa Liga-selejtező: Shamrock – FTC (foci): 298 ezer (10,3%), 18-49: 119 ezer (12,2%)
TV2: Tények Plusz: 481 ezer (18,4%), 18-49: 117 ezer (17,4%)
TV2: Város vs Vidék: 431 ezer (13,2%), 18-49: 120 ezer (12,6%)
TV2: Pepe (ism.): 154 ezer (5%), 18-49: 61 ezer (6%)
TV2: Korhatáros szerelem (ism.): 98 ezer (4,9%), 18-49: 39 ezer (5,3%)
RTL: Fókusz: 386 ezer (14%), 18-49: 106 ezer (14,7%)
RTL: Keresztanyu: 527 ezer (15,7%), 18-49: 158 ezer (15,9%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 349 ezer (12,1%), 18-49: 115 ezer (11,7%)
RTL: Elcserélt élet (ism.): 130 ezer (7,2%), 18-49: 58 ezer (8,7%)

Péntek:
TV2: Remények földje: 449 ezer (24%), 18-49: 82 ezer (19,1%)
RTL: Elcserélt élet: 71 ezer (3,8%), 18-49: 20 ezer (4,8%)
TV2: Tények: 591 ezer (26,3%), 18-49: 127 ezer (22,4%)
RTL: Híradó: 546 ezer (24,3%), 18-49: 139 ezer (24,5%)

TV2: Tények Plusz: 422 ezer (18%), 18-49: 100 ezer (17,1%)
TV2: Város vs Vidék: 395 ezer (13,1%), 18-49: 108 ezer (12,9%)
RTL: Fókusz: 374 ezer (15,3%), 18-49: 114 ezer (18,3%)
RTL: Keresztanyu: 516 ezer (16,6%), 18-49: 175 ezer (19,5%)

TV2: Pepe (ism.): 159 ezer (5,7%), 18-49: 57 ezer (6,5%)
TV2: Korhatáros szerelem (ism.): 84 ezer (4,6%), 18-49: 26 ezer (4%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 381 ezer (14,7%), 18-49: 163 ezer (19,4%)
RTL: Elcserélt élet (ism.): 141 ezer (8,7%), 18-49: 67 ezer (11,3%)

Szombat:
M4: Forma-1: Belga Nagydíj – időmérő: 279 ezer (14,5%), 18-49: 100 ezer (18,1%)

TV2: Tények: 455 ezer (20,4%), 18-49: 105 ezer (17,6%)
RTL: Híradó: 499 ezer (22,3%), 18-49: 118 ezer (19,8%)
TV2: Tények Plusz: 333 ezer (14,2%), 18-49: 83 ezer (13,8%)
RTL: Fókusz Plusz: 299 ezer (12,6%), 18-49: 94 ezer (15,3%)

Duna: Tűz és fények játéka: 956 ezer (30,3%), 18-49: 209 ezer (21,1%)
TV2: Taxi 4 (film): 224 ezer (7,5%), 18-49: 79 ezer (9%)
RTL: Maci Laci (film): 238 ezer (7,9%), 18-49: 91 ezer (10,1%)

TV2: Kingsman: Az aranykör (film): 82 ezer (5,4%), 18-49: 42 ezer (7,2%)
RTL: Batman: Kezdődik (film): 122 ezer (6,5%), 18-49: 73 ezer (10,6%)

Vasárnap:
M4: Forma-1: Belga Nagydíj: 475 ezer (22,6%), 18-49: 190 ezer (29,8%) (felvezetés nélkül)

TV2: Tények: 500 ezer (19,7%), 18-49: 115 ezer (15,9%)
RTL: Híradó: 569 ezer (22,3%), 18-49: 144 ezer (19,8%)

TV2: Jumanji: Vár a dzsungel (film): 203 ezer (6,5%), 18-49: 74 ezer (8,1%)
RTL: Törésvonal (film): 345 ezer (11,1%), 18-49: 127 ezer (13,7%)
TV2: A mestergyilkos: Feltámadás (film): 168 ezer (7,7%), 18-49: 71 ezer (8,7%)
RTL: The Commuter: Nincs kiszállás (film): 164 ezer (7,4%), 18-49: 77 ezer (9,4%)

Premierözön a Netflixen: 18 új sorozat, vagy friss évad érkezik októberben a streaming szolgáltatóra

RTL+: Még az idei évben fizetős streaming szolgáltatást indíthat Magyarországon az RTL

A magyar televíziózás 20 legendájáról szóló könyvet adott ki Radnai Péter

2023-ban is lesz X-Faktor - beszélgetés a műsor elmúlt 12 évéről a korábbi és mostani kreatív producerrel

Bejelentették, hogy pontosan mikor indul a Celeb vagyok, ments ki innen 6. évada

Ez várható a Nyerő Páros ma induló 6. évadában (x)

Visszatér az ATV-re Gundel Takács Gábor díjnyertes vetélkedője (x)