A 31. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 32. héten (augusztus 5-11.) délután A három nővér most is minden nap simán legyőzte a Keresztanyu ismétlését. A Tények és az RTL Híradó 18-49-ben egyaránt három-három alkalommal nyertek, egyszer pedig döntetlent értek el. A TV2 hírműsora a teljes lakosság körében hatszor is győzött, egy alkalommal pedig döntetlent hozott konkurensével, valamint a keddi adásával összlakosságban a hét legnézettebb műsora lett. Este a Tények Plusz hétfőn, szerdán és pénteken gyenge, kedden nagyon gyenge, csütörtökön pedig katasztrofális számokat produkált. A Fókusz hétfőn gyengén, kedden és pénteken katasztrofálisan, szerdán és csütörtökön pedig nagyon gyengén ment. A közös idősávjukban a TV2 bulváros hírműsora háromszor, az RTL magazinja pedig kétszer tudott nyerni. Heti összesítésben 1,3 százalékponttal a Tények Plusz hozott jobban.

hirdetés

A Szerencsekerékből ezúttal a hét első három napján ment friss epizód, melyek közül a hétfői és a keddi nagyon gyengén, a szerdai gyengén futott. A csütörtöki és pénteki ismétlések pedig katasztrofális adatokat szállítottak. Kasza Tibor műsora hétfőn az RTL mindkét sorozatától kikapott, kedden és szerdán azonban már le tudta győzni őket. A régi epizódok közül a csütörtöki kikapott az RTL falus szériájának ismétlésétől, míg pénteken le tudta verni. Az említett A mi kis falunk újravetítése hétfőn és csütörtökön gyenge, a hét többi hétköznapján katasztrofális eredményeket ért el. A Drága örökösök hétfőn nagyon gyenge, keddtől péntekig pedig katasztrofális számokat produkált. A TV2 aznapi második game show-ja ellen háromszor tudott nyerni és kétszer nem. Az utóbb említett Zsákbamacska ismétlése csütörtökön nagyon gyengén, a hét többi hétköznapján katasztrofálisan teljesített. Nem véletlenül nem írunk most sem toplista helyezéseket, ugyanis az első tíz helyen (18-49-ben) – az előző héthez hasonlóan – kizárólag olimpiai programok voltak, melyekkel az elemzés végén foglalkozunk.

Szombaton a Tények Plusz és a Fókusz Plusz is katasztrofálisan futott, de utóbbit jóval többen követték. A két nagy csatorna esti filmjei nem hoztak értékelhető eredményeket. Vasárnap a Cobra 11 ugyan gyenge számokat hozott, de nem dőlt be, mint az előző hetekben. A közös idősávjukban a TV2 filmjével holtversenyt ért el. Az említett Jurassic World szintén gyengén ment, de a második felében simán legyőzte a bedőlt Kung Fu Panda című RTL-es filmet. Továbbá kábeles szintén tarolt az Utazás a rejtélyes szigetre a Film+-on, mellyel az adásideje alatt a csatorna az RTL-t végig, egy ideig pedig a TV2-t is megelőzte.

Ezt a hetet is teljes mértékben leuralta az Olimpia, a részletes adatoknál azokon a napokon amikor volt kiemelkedő nézettségű közvetítés, azoknál feltüntettük az eredményeit. Márton Viviana Taekwondo aranyéremmel mérkőzése 18-49-be a hét legnézettebb közvetítése volt, a teljes lakosság körében pedig a harmadik. Taroltak a magyar érintett Vízilabda-közvetítések, a pénteki horvátok elleni férfi-meccs a második, a szerdai olaszok elleni férfi-mérkőzés a negyedik, a keddi amerikaiak elleni női-összecsapás a hatodik, és a vasárnapi amerikaiak elleni férfi-bronzmeccs pedig a kilencedik lett. Vasárnap késő este a Záróünnepség jól teljesített az M4 Sporton.

A heti összesítésben ismét az M4 Sport volt az élen, a második megint a TV2, a harmadik pedig az előző hetinél kicsit nagyobb lemaradással az RTL. A negyedik (és egyben a legnézettebb kábelcsatorna) a mostanában nem túl jól szereplő Film+ lett, a Mozi+ pedig csupán az ötödik helyen végzett. 3 százalék felett volt még a Cool és az M4+. Továbbá a legjobbak közé került még a SuperTV2, a Sorozat+ és az olimpiát szintén közvetítő Eurosport. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Testvérek: 342 ezer (20,3%), 18-49: 73 ezer (19,5%)
TV2: A három nővér:
414 ezer (21,1%), 18-49: 74 ezer (16,6%)
RTL: Keresztanyu:
65 ezer (3,4%), 18-49: 16 ezer (3,7%)

TV2: Tények: 633 ezer (26,2%), 18-49: 118 ezer (22,3%)
RTL: Híradó: 518 ezer (21,5%), 18-49: 107 ezer (20,2%)
TV2: Tények Plusz:
448 ezer (16,4%), 18-49: 82 ezer (12,1%)
RTL: Fókusz: 306 ezer (10,9%), 18-49: 89 ezer (12,6%)

TV2: Szerencsekerék: 465 ezer (14,9%), 18-49: 92 ezer (10%)
TV2: Zsákbamacska (ism.):
193 ezer (9,7%), 18-49: 60 ezer (8,7%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 314 ezer (9,8%), 18-49: 102 ezer (11%)
RTL: Drága örökösök: 240 ezer (9,2%), 18-49: 93 ezer (11%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás:
162 ezer (9,5%), 18-49: 67 ezer (11%)

M4: (19:41-19:48) Atlétika – Férfi 3000 m akadályfutás előfutam: teljes l: -,
18-49: 102 ezer (13,4%)
M4: (21:43-21:51) Atlétika – Női 800 m síkfutás döntő: 493 ezer (17,6%), 18-49: 201 ezer (22,2%)
M4: (22:09-22:24) Atlétika – Férfi rúdugrás döntő: 442 ezer (18,3%), 18-49: 159 ezer (19,6%)

Kedd:
TV2: Testvérek: 339 ezer (20,6%), 18-49: 59 ezer (15,2%)
TV2: A három nővér:
392 ezer (20,6%), 18-49: 69 ezer (16,1%)
RTL: Keresztanyu:
57 ezer (3,1%), 18-49: 10 ezer (2,5%)

TV2: Tények: 520 ezer (22,5%), 18-49: 89 ezer (16%)
RTL: Híradó: 432 ezer (18,7%), 18-49: 92 ezer (16,6%)
TV2: Tények Plusz:
413 ezer (16,2%), 18-49: 73 ezer (11,6%)
RTL: Fókusz: 257 ezer (9,9%), 18-49: 61 ezer (9,4%)

TV2: Szerencsekerék: 487 ezer (15,9%), 18-49: 94 ezer (10,9%)
TV2: Zsákbamacska (ism.):
192 ezer (9,1%), 18-49: 50 ezer (6,9%)
RTL: A mi kis falunk (ism.):
269 ezer (8,6%), 18-49: 73 ezer (8,4%)
RTL: Drága örökösök:
221 ezer (8,4%), 18-49: 72 ezer (8,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás:
175 ezer (9,1%), 18-49: 68 ezer (9,7%)

M4: (17:22-19:20) Női kézilabda negyeddöntő – Magyarország – Svédország: 435 ezer (19,1%), 18-49: 116 ezer (21,3%)
M4: (20:27-21:38) Női vízilabda negyeddöntő – Magyarország – USA: 448 ezer (14,2%), 18-49: 152 ezer (16,8%)

Szerda:
TV2: Testvérek: 336 ezer (20,6%), 18-49: 61 ezer (16,4%)
TV2: A három nővér:
396 ezer (21,2%), 18-49: 60 ezer (15,4%)
RTL: Keresztanyu:
62 ezer (3,4%), 18-49: 10 ezer (2,8%)

TV2: Tények: 554 ezer (24,7%), 18-49: 95 ezer (18,6%)
RTL: Híradó: 472 ezer (21%), 18-49: 79 ezer (15,4%)
TV2: Tények Plusz:
458 ezer (18,2%), 18-49: 87 ezer (13,9%)
RTL: Fókusz: 274 ezer (10,6%), 18-49: 62 ezer (9,6%)

TV2: Szerencsekerék: 539 ezer (17,9%), 18-49: 101 ezer (12%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 204 ezer (9,1%), 18-49: 69 ezer (9%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 262 ezer (8,6%), 18-49: 73 ezer (8,7%)
RTL: Drága örökösök: 181 ezer (6,7%), 18-49: 53 ezer (6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 124 ezer (6,7%), 18-49: 47 ezer (7,1%)

M4: (20:33-22:08) Férfi vízilabda negyeddöntő – Olaszország – Magyarország: 538 ezer (17,7%), 18-49: 199 ezer (21,9%)

Csütörtök:
TV2: Testvérek: 322 ezer (19%), 18-49: 55 ezer (15,2%)
TV2: A három nővér:
384 ezer (20,5%), 18-49: 64 ezer (16%)
RTL: Keresztanyu:
70 ezer (3,8%), 18-49: 20 ezer (5%)

TV2: Tények: 510 ezer (22,6%), 18-49: 80 ezer (15,1%)
RTL: Híradó: 477 ezer (20,9%), 18-49: 97 ezer (18,1%)
TV2: Tények Plusz:
403 ezer (16,1%), 18-49: 46 ezer (7,3%)
RTL: Fókusz: 285 ezer (11,1%), 18-49: 69 ezer (10,6%)

TV2: Szerencsekerék (ism.): 494 ezer (16,4%), 18-49: 80 ezer (9,4%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 220 ezer (10,2%), 18-49: 74 ezer (10%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 280 ezer (9,1%), 18-49: 87 ezer (10%)
RTL: Drága örökösök: 217 ezer (8,4%), 18-49: 78 ezer (9,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 126 ezer (6,7%), 18-49: 41 ezer (6,1%)

M4: (21:08-21:15) Atlétika – Női 200 m síkfutás előfutam: teljes l: -, 18-49: 157 ezer (16,9%)
M4: (21:15-21:23) Atlétika – Női távolugrás döntő: 393 ezer (13%), 18-49: 149 ezer (16,2%)
M4: (21:23-21:30) Atlétika – Női 400 m gátfutás döntő: 395 ezer (13,2%), 18-49: 156 ezer (16,8%)
M4: (21:45-21:51) Atlétika – Férfi 110 m gátfutás döntő: teljes l: -, 18-49: 150 ezer (17,1%)

Péntek:
TV2: Testvérek: 284 ezer (17,9%), 18-49: 53 ezer (13,7%)
TV2: A három nővér:
356 ezer (19,1%), 18-49: 58 ezer (13%)
RTL: Keresztanyu:
64 ezer (3,5%), 18-49: 12 ezer (2,8%)

TV2: Tények: 531 ezer (23,9%), 18-49: 94 ezer (16,9%)
RTL: Híradó: 449 ezer (20,2%), 18-49: 79 ezer (14,2%)
TV2: Tények Plusz:
423 ezer (18,1%), 18-49: 74 ezer (12,5%)
RTL: Fókusz: 239 ezer (10%), 18-49: 51 ezer (8,5%)

TV2: Szerencsekerék (ism.): 435 ezer (14,9%), 18-49: 75 ezer (9,2%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 248 ezer (8,3%), 18-49: 66 ezer (7,8%)

TV2: Zsákbamacska (ism.): 198 ezer (7,7%), 18-49: 48 ezer (5,7%)
RTL: Drága örökösök: 174 ezer (6,4%), 18-49: 59 ezer (6,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 105 ezer (5,7%), 18-49: 37 ezer (5,7%)

M4: (19:33-20:51) Férfi vízilabda elődöntő – Magyarország – Horvátország: 584 ezer (21,3%), 18-49: 210 ezer (28,2%)
M4: (21:19-21:37) Taekwondo – Férfi 80 kg bronzmérkőzés: 439 ezer (14,8%), 18-49: 162 ezer (18,2%)
M4: (21:37-21:51) Taekwondo – Női 67 kg bronzmérkőzés: 575 ezer (19,5%), 18-49: 216 ezer (23,6%)
M4: (21:51-22:04) Taekwondo – Férfi 80 kg bronzmérkőzés: 475 ezer (16,7%), 18-49: 183 ezer (20,4%)
M4: (22:07-22:17) Taekwondo – Női 67 kg döntő: 475 ezer (17,6%), 18-49: 187 ezer (20,9%)

Szombat:
TV2: Tények: 440 ezer (20%), 18-49: 56 ezer (10,5%)
RTL: Híradó: 436 ezer (19,7%), 18-49: 79 ezer (14,6%)
TV2: Tények Plusz: 268 ezer (11,8%), 18-49: 34 ezer (5,9%)
RTL: Fókusz Plusz: 200 ezer (8,7%), 18-49: 48 ezer (8,4%)

TV2: Marley meg én (film): 241 ezer (9,2%), 18-49: 59 ezer (8%)
RTL: A csodálatos Pókember 2 (film): 107 ezer (4,2%), 18-49: 37 ezer (5,1%)

M4: (20:39-20:52) Atlétika – Női gerelyhajítás döntő: teljes l: -, 18-49: 136 ezer (18,2%)
M4: (20:52-21:05) Atlétika – Férfi 4×400 m síkfutás váltó döntő: 423 ezer (15,5%), 18-49: 144 ezer (19,1%)
M4: (21:05-21:11) Atlétika – Férfi magasugrás döntő: 410 ezer (15%), 18-49: 146 ezer (18,9%)
M4: (21:11-21:22) Atlétika – Női 4×400 m síkfutás váltó döntő: 407 ezer (14,8%), 18-49: 142 ezer (17,9%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 573 ezer (23,3%), 18-49: 117 ezer (18,4%)
RTL: Híradó: 548 ezer (22,2%), 18-49: 117 ezer (18,4%)

Fim+: Utazás a rejtélyes szigetre (film): teljes l: -, 18-49: 81 ezer (9,6%)
TV2: Jurassic World (film): 235 ezer (8,3%), 18-49: 79 ezer (10,5%)
TV2: Az oltalmazó (film): 158 ezer (7,3%), 18-49: 67 ezer (9,4%)
RTL: Cobra 11 26×07: 305 ezer (11,9%), 18-49: 69 ezer (10,4%)
RTL: Kung Fu Panda (film): 148 ezer (4,9%), 18-49: 64 ezer (7,5%)
RTL: Kőgazdag ázsiaiak (film): 70 ezer (4,1%), 18-49: 28 ezer (4,8%)

M4: (10:29-11:51) Férfi vízilabda bronzmérkőzés – USA – Magyarország: 381 ezer (26,6%), 18-49: 135 ezer (31%)
M4: (11:53-12:02) Birkózás – Férfi szabadfogású 65 kg vigaszág: teljes l: -, 18-49: 130 ezer (30%)
M4: (12:02-12:28) Birkózás – Férfi szabadfogású 65 kg bronzmérkőzés: teljes l: -, 18-49: 122 ezer (28,8%)
M4: (12:37-13:14) Öttusa – Női laser run döntő: 434 ezer (24,2%), 18-49: 138 ezer (28%)

M4: (20:59-00:07) Záró Ünnepség: 410 ezer (18%), 116 ezer (15,8%)

hirdetés

Jövő héten műsorváltozás lesz az RTL-en: Sebestyén Balázs ellepi a hétköznap estéket

Kiderült, hogy mikor mérkőznek meg a magyar celebek a HELL Boxing Kingsben az RTL-en

Vasárnaptól nagy változás lesz a Megasztárban

Kiderült, hogy helyettesítik-e Noszály Sándort a Sztárbox döntőjében, ők lépnek ringbe a fináléban

Bejelentették, hogy mikortól közvetítik a HELL Boxing Kings mérkőzéseit az RTL-en

Ő nyerte a Sztárban sztár All Starst