A 31. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 32. héten (augusztus 8-14.) a Szerelem és más bajok ismét katasztrofálisan, míg a Remények földje kiemelkedően futott. Most is hasított a Tények, mely 18-49-ben hétből ötször, a teljes lakosság körében pedig hatszor is leverte az RTL hírműsorát. Az RTL Híradó mindkét korosztályban mindössze egyszer tudott nyerni, 18-49-ben pedig egy alkalommal döntetlen lett a verseny a két nagy hírműsor között. A Tények a heti toplistán a fiataloknál a második, a teljes lakosság körében pedig az első lett. Este a Tények Plusz hétfőn és pénteken jó, kedden és szerdán közepes, csütörtökön pedig kiemelkedő számokat hozott. A Fókusz hétfőn, kedden és pénteken közepesen ment, szerdán tarolt, csütörtökön pedig jó eredményt szállított. A TV2 bulváros hírműsora háromszor, az RTL magazinja pedig kétszer győzte le a másikat. Heti átlag tekintetében pedig 0,7 százalékponttal az előbbi teljesített jobban.

A Város vs Vidék rögtön gyengén nyitott, majd kedden ismét rosszul ment, szerdán nagyon gyengén, csütörtökön és pénteken pedig közepesen. A TV2 legújabb szórakoztató műsorát az RTL magazinja négyszer, a napi sorozat pedig minden nap leverte. Heti átlag tekintetében szinte csak minimálisan produkált jobbat, mint a korábbi hetekben nem működő Pénzt vagy éveket. A game show a heti toplistán csak a nyolcadik lett. A Keresztanyu hétfőn, kedden és péntek közepes, szerdán és csütörtökön pedig jó számokat hozott. Az RTL napi sorozatának az ezt megelőző héten és ezen a héten is esett az átlagos közönségaránya, de még most is jónak számít. Ezek ellenére a produkció minden hétköznap este a legkeretesebb tartalom volt és egyben a hét legnézettebb műsora is lett 18-49-ben.

A Rejtélyek az Alpokban az előző héthez hasonló, katasztrofális számokkal került képernyőre. A mi kis falunk ismétlése hétfőn, kedden és szerdán gyengén, csütörtökön és pénteken közepesen futott. Ahhoz képest, hogy ezek Pajkaszeg lakóinak sokadik ismétlése, elégedett lehet vele a tévétársaság, főleg úgy, hogy minden nap, messze legyőzte a TV2-s ellenfeleit. Ráadásul a heti toplista hatodik helyén végzett. Késő este a Doktor Murphy hétfőn és kedden gyengén, a hét további három napján közepesen ment. Az amerikai sorozat új részei minden nap leverték a Korhatáros szerelem nagyon gyengén hozó ismétlését. Ezeken kívül kedden Bajnokok Ligája selejtező: FTC – Qarabag fociközvetítés kiemelkedő számokat produkált az M4 Sportnak, mely a heti toplistán az ötödik helyre került.

Szombaton a Tények Plusz nagyon gyenge, míg a Fókusz Plusz kiemelkedő adatokat szállított. Az RTL magazinját több mint kétszer annyian választották, mint konkurensét. Később az Az Emoji-film az RTL Klubon közepesen futott, a két nagy csatorna más programja viszont nem hozott értékelhető számokat.

Vasárnap a Cobra 11 közepes eredményekkel került képernyőre és közös sávjuk alatt pont ugyanannyi embert ültetett a képernyők elé, mint a TV2 filmje. Az említett Én és a hercegem összességében gyengén hozott, ugyanis a végén beesett a nézettsége, viszont így is simán leverte az erősen gyengélkedő A pláza ásza Vegasban című filmet az RTL Klubon. Késő este a Baywatch közepesen futott és meglepetésre több embert vonzott, mint az előtte lévő alkotás. A vízmentős film a legelején az RTL Klubon kora esti filmjével még nem bírt, de a késő estit végig lazán verni tudta. Ezeken kívül a Női szervek remekelt késő este a Mozi+-on.

A heti összesítésben az RTL Klub 4,1 százalékponttal nyert a TV2-vel szemben, mely majdnem pont ugyanakkora különbség, mint az előző héten. A harmadik most a Mozi+ lett, a negyedik a Film+, az ötödik pedig az M4 Sport, mindhárom kiváló teljesítménnyel. 3 százalék felett volt még a VIASAT3, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Remények földje: 444 ezer (23,9%), 18-49: 73 ezer (15,8%)
RTL: Szerelem és más bajok: 63 ezer (3,4%), 18-49: 24 ezer (5,4%)
TV2: Tények: 662 ezer (29,5%), 18-49: 158 ezer (27,4%)
RTL: Híradó: 539 ezer (24,1%), 18-49: 114 ezer (19,9%)

TV2: Tények Plusz: 519 ezer (20,7%), 18-49: 123 ezer (18,6%)
TV2: Város vs Vidék: 474 ezer (15,2%), 18-49: 110 ezer (12,7%)
RTL: Fókusz: 372 ezer (14,2%), 18-49: 108 ezer (15,7%)
RTL: Keresztanyu:
 485 ezer (15,2%), 18-49: 143 ezer (15,8%)

TV2: Rejtélyek az Alpokban: 273 ezer (9,5%), 18-49: 68 ezer (7,5%)
TV2: Korhatáros szerelem (ism.): 132 ezer (7%), 18-49: 43 ezer (6,2%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 310 ezer (11,8%), 18-49: 115 ezer (13,1%)
RTL: Doktor Murphy 5×11: 121 ezer (7,3%), 18-49: 50 ezer (8%)

Kedd:
TV2: Remények földje: 467 ezer (24,7%), 18-49: 71 ezer (15,3%)
RTL: Szerelem és más bajok: 54 ezer (2,9%), 18-49: 12 ezer (2,8%)
TV2: Tények: 686 ezer (29,1%), 18-49: 143 ezer (23,1%)
RTL: Híradó: 546 ezer (23,3%), 18-49: 127 ezer (20,4%)

M4: Bajnokok Ligája selejtező: FTC – Qarabag (foci): 407 ezer (12,8%), 18-49: 140 ezer (14,7%)
TV2: Tények Plusz: 496 ezer (19,6%), 18-49: 114 ezer (16,8%)
TV2: Város vs Vidék: 433 ezer (13,8%), 18-49: 121 ezer (13,1%)
TV2: Rejtélyek az Alpokban: 232 ezer (7,6%), 18-49: 59 ezer (6,2%)
TV2: Korhatáros szerelem (ism.): 122 ezer (6,2%), 18-49: 38 ezer (5,5%)
RTL: Fókusz: 381 ezer (14,4%), 18-49: 119 ezer (16,5%)
RTL: Keresztanyu: 457 ezer (14%), 18-49: 141 ezer (14,5%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 312 ezer (11,4%), 18-49: 110 ezer (12,4%)
RTL: Doktor Murphy 5×12: 143 ezer (8,5%), 18-49: 55 ezer (8,9%)

Szerda:
TV2: Remények földje: 451 ezer (24%), 18-49: 78 ezer (16,5%)
RTL: Szerelem és más bajok: 46 ezer (2,5%), 18-49: 5 ezer (1,1%)
TV2: Tények: 594 ezer (26,7%), 18-49: 126 ezer (21,9%)
RTL: Híradó: 536 ezer (24,1%), 18-49: 119 ezer (20,5%)

TV2: Tények Plusz: 426 ezer (17,3%), 18-49: 102 ezer (15,5%)
TV2: Város vs Vidék: 385 ezer (12,7%), 18-49: 93 ezer (10,4%)
RTL: Fókusz: 430 ezer (16,7%), 18-49: 153 ezer (21,6%)
RTL: Keresztanyu: 529 ezer (16,9%), 18-49: 173 ezer (18,4%)

TV2: Rejtélyek az Alpokban: 244 ezer (8,1%), 18-49: 60 ezer (6,2%)
TV2: Korhatáros szerelem (ism.): 108 ezer (5,6%), 18-49: 44 ezer (6,4%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 319 ezer (11,5%), 18-49: 117 ezer (12,8%)
RTL: Doktor Murphy 5×13: 155 ezer (9,1%), 18-49: 59 ezer (9,5%)

Csütörtök:
TV2: Remények földje: 494 ezer (27,4%), 18-49: 88 ezer (20,2%)
RTL: Szerelem és más bajok: 77 ezer (4,3%), 18-49: 25 ezer (5,9%)
TV2: Tények: 659 ezer (29%), 18-49: 147 ezer (26%)
RTL: Híradó: 535 ezer (23,6%), 18-49: 103 ezer (18,3%)

TV2: Tények Plusz: 503 ezer (20,5%), 18-49: 126 ezer (20,2%)
TV2: Város vs Vidék: 421 ezer (13,9%), 18-49: 128 ezer (14,8%)
RTL: Fókusz: 401 ezer (15,7%), 18-49: 120 ezer (18,3%)
RTL: Keresztanyu: 520 ezer (16,6%), 18-49: 174 ezer (18,9%)

TV2: Rejtélyek az Alpokban: 239 ezer (8,3%), 18-49: 61 ezer (6,7%)
TV2: Korhatáros szerelem (ism.): 111 ezer (6,2%), 18-49: 39 ezer (6,2%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 369 ezer (13,5%), 18-49: 137 ezer (15,6%)
RTL: Doktor Murphy 5×14: 152 ezer (8,8%), 18-49: 59 ezer (9,6%)

Péntek:
TV2: Remények földje: 456 ezer (25,1%), 18-49: 82 ezer (17,7%)
RTL: Szerelem és más bajok: 45 ezer (2,5%), 18-49: 2 ezer (0,6%)
TV2: Tények: 589 ezer (26,7%), 18-49: 132 ezer (23,5%)
RTL: Híradó: 496 ezer (22,4%), 18-49: 104 ezer (18,6%)

TV2: Tények Plusz: 466 ezer (19,7%), 18-49: 106 ezer (18,9%)
TV2: Város vs Vidék: 433 ezer (14,7%), 18-49: 118 ezer (15,6%)
RTL: Fókusz: 320 ezer (13%), 18-49: 83 ezer (14,2%)
RTL: Keresztanyu: 469 ezer (15,4%), 18-49: 134 ezer (16,7%)

TV2: Rejtélyek az Alpokban: 224 ezer (7,8%), 18-49: 54 ezer (6,5%)
TV2: Korhatáros szerelem (ism.): 102 ezer (5,4%), 18-49: 34 ezer (5,4%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 344 ezer (12,7%), 18-49: 119 ezer (14,6%)
RTL: Doktor Murphy 5×15: 168 ezer (9,7%), 18-49: 54 ezer (9,1%)

Szombat:
TV2: Tények: 531 ezer (23,2%), 18-49: 99 ezer (16,2%)
RTL: Híradó: 489 ezer (21,2%), 18-49: 141 ezer (22,9%)
TV2: Tények Plusz: 330 ezer (12,9%), 18-49: 59 ezer (9%)
RTL: Fókusz Plusz: 369 ezer (14,2%), 18-49: 135 ezer (20,4%)

TV2: Napsütötte Toszkána (film): 305 ezer (10,8%), 18-49: 68 ezer (8,4%)
TV2: Két tűz között (film): 88 ezer (7,2%), 18-49: 25 ezer (5,8%)
RTL: Az Emoji-film (film): 199 ezer (6,8%), 18-49: 106 ezer (12,9%)
RTL: Taxi 5 (film): 125 ezer (6,3%), 18-49: 60 ezer (9,3%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 539 ezer (21,5%), 18-49: 128 ezer (18,4%)
RTL: Híradó: 538 ezer (21,4%), 18-49: 124 ezer (17,6%)

Mozi+: Női szervek (film): 137 ezer (5,3%), 18-49: 84 ezer (9,6%)
TV2: Én és a hercegem (film): 289 ezer (9,9%), 18-49: 77 ezer (9,1%)
TV2: Baywatch (film): 157 ezer (7%), 18-49: 84 ezer (10,6%)
RTL: Cobra 11: 300 ezer (11%), 18-49: 84 ezer (11,1%)
RTL: A pláza ásza Vegasban (film): 263 ezer (8,4%), 18-49: 83 ezer (8,6%)
RTL: Hajó a vége (film): 119 ezer (6,5%), 18-49: 45 ezer (6,7%)

Bejelentették, hogy mikor indul a TV2 vadonatúj realityje, a Párharc

Premierözön a Netflixen: 18 új sorozat, vagy friss évad érkezik októberben a streaming szolgáltatóra

RTL+: Még az idei évben fizetős streaming szolgáltatást indíthat Magyarországon az RTL

A magyar televíziózás 20 legendájáról szóló könyvet adott ki Radnai Péter

2023-ban is lesz X-Faktor - beszélgetés a műsor elmúlt 12 évéről a korábbi és mostani kreatív producerrel

Ez várható a Nyerő Páros ma induló 6. évadában (x)

Visszatér az ATV-re Gundel Takács Gábor díjnyertes vetélkedője (x)