A Zsaruk (Cops) az egyik legrégebb óta futó amerikai dokumentumszéria, amely 1989 tavaszán indult el a FOX-on. A műsorban a stábtagok rendőröket kísérnek el különféle izgalmas bevetésekre. A produkció eddig 140 amerikai városban mutatta be, hogyan működik a bűnüldözés, de a készítők forgattak Hongkongban és Londonban is. A Zsaruk 2013-ban új csatornára, a Spike-ra költözött, melyet két évvel ezelőtt Paramount Networkre neveztek át. A dokumentumszéria azóta is sikerrel futott, május 11-én került képernyőre a 32. évad 33. része, ezt követően azonban megszakították a műsor sugárzását.

Amerikában hetek óta tüntetések zajlanak egy George Floyd nevű afro-amerikai férfi halála miatt, akit egy minneapolisi rendőr fojtott meg letartóztatás közben. Az esetnek az amerikai sajtó szerint köze lehet a Zsaruk elkaszálásához is, a közvélemény ugyanis a rendfenntartók ellen fordult. “A Zsaruk jelenleg nincs a Paramount Network műsorán és nem is tervezzük, hogy a produkciót a közeljövőben ismét képernyőre tűzzük” – mondta a csatorna szóvivője a Deadline-nak. A műsor a hazai nézők számára sem ismeretlen, melynek korai évadait a TV6 vetítette, mely mára VIASAT6 néven ismert.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés