A 30. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 31. héten (július 29 – augusztus 4) 18-49-ben az RTL Híradó háromszor is megverte az ellene futó Tényeket és a Tények Pluszt, a teljes lakosság körében azonban hétfőtől péntekig a TV2 hírműsorai nyertek. Hétfőn a Tények Plusz első, rendkívüli Vajna Timivel foglalkozó adása mindkét korosztályban tarolt, 18-49-ben a harmadik, a teljes lakosság körében pedig első lett a heti toplistán. A Fókusz mindennap kimagasló eredményeket ért el és legyőzte Tilla és Majka vetélkedőjét.

A Bezár a bazár! ismétlése egyedül hétfőn tudott jól teljesíteni, a hét többi napján gyenge vagy közepes adatokat szállított. A mi kis falunk harmadik évadának ismétlése hétfőn, szerdán és pénteken brutálisan tarolt, kedden „csak” kiváló nézettsége volt a BL miatt, csütörtökön pedig „csak” kiemelkedő nézettséget hozott. A falus sorozat 18-49-ben a heti toplista élén végzett, a teljes lakosság körében pedig a második helyen.

Az Áll az alku egyedül hétfőn hozott csak gyenge nézettséget, a többi napon pedig katasztrofális számokat produkált és még a lélektani, 10 százalékos közönségarányt sem érte el 18-49-ben. A Barátok közt kedden, csütörtökön és pénteken gyenge adatokat produkált, hétfőn közepesen ment, szerdán pedig jól teljesített. A Mátyás király tér életét bemutató sorozat ugyan az előtte lévő falus széria nézettségétől messze elmarad, viszont minden nap simán legyőzte a TV2-es ellenfeleit.

Hétfőn, késő este A Tanár, az Isten veled, Magyarország és a TV2-es Mission Impossible – Fantom protokoll című film is rosszul teljesített. Ezek közül A Tanár hozta a legkevésbé rossz számokat. Kedden a Fradi BL-selejtező szép eredményeket szállított a Dunán. Az RTL-es Csúcsformában 2. című film és a TV2-es Mission Impossible – Titkos nemzet is gyenge számokat produkált, de előbbi ment jobban.

Szerdán a Showder Klub és a Mr. Whiskey is rendkívül alacsony számokat produkált, ezért ki is kaptak a TV2 Jack Reacher című, „csak gyenge” nézettséget hozó filmjétől. Csütörtökön A feláldozhatók 2. című film és a TV2-s és a Jack Reacher: Nincs visszaút című mozi is katasztrofális adatokat szállított, viszont az utóbbit figyelték többen. Pénteken az Isten belájkolt dupla epizódja és a TV2-es Erőnek erejével című is alig érdekelt valakit, de utóbbi csatorna filmje tudott nyerni.

Szombat este egyedül az RTL Klub késő esti, Delfines kaland című filmje tudott jó eredményeket hozni, mellyel a fiatalok körében a heti toplista 8. helyére került. Vasárnap délután az egész hétvégét letarolta a Forma-1 Magyar Nagydíja. Az M4 sportközvetítése 18-49-ben a második, összlakosságban pedig a 6. legnézettebb műsor volt a múlt héten. Este az … és megint dühbe jövünk című alkotással tarolt a Film+, mely legyőzte az RTL Klub és a TV2 mozijait is. Bud Spencer és Terence Hill legendás filmje a fiatalok körében a heti toplista 5. helyére került. A Cobra 11 közepes eredményeket szállított. (Minden olyan helyen, ahol nincs jelölve a korcsoport 18-49-es adatokat elemzünk.)

Hétfő:
TV2: Tények: 723 ezer (27,5%), 18-49: 135 ezer (17,9%)
TV2: Tények Plusz: 797 ezer (27,5%), 18-49: 182 ezer (21,4%)
RTL: Híradó: 592 ezer (21,4%), 18-49: 143 ezer (17,9%)

TV2: Bezár a bazár!: 562 ezer (17,1%), 18-49: 138 ezer (14%)
TV2: Áll az alku: 435 ezer (11,1%), 18-49: 135 ezer (10,4%)
RTL: Fókusz: 509 ezer (16,2%), 18-49: 147 ezer (16%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 727 ezer (19,5%), 18-49: 267 ezer (22,7%)
RTL: Barátok közt: 619 ezer (15,6%), 18-49: 171 ezer (12,8%)

TV2. Mission Impossible – Fantom Protokoll (film): 141 ezer (6,3%), 18-49: 56 ezer (8,2%)
RTL: A Tanár (ism.): 315 ezer (9,8%), 18-49: 99 ezer (8,2%)
RTL: Isten veled Magyarország!: 183 ezer (9,7%), 18-49: 55 ezer (7,2%)

Kedd:
TV2: Tények: 702 ezer (25,9%), 18-49: 120 ezer (16,1%)
TV2: Tények Plusz: 718 ezer (24,8%), 18-49: 138 ezer (17,5%)
RTL: Híradó: 598 ezer (21,3%), 18-49: 139 ezer (17,9%)

Duna: Bajnokok Ligája selejtező: Valetta FC – FTC (felvezetés nélkül): 259 ezer (7%), 18-49: 85 ezer (7,2%)
TV2: Bezár a bazár!: 533 ezer (15,8%), 18-49: 121 ezer (12%)
TV2: Áll az alku: 398 ezer (10,2%), 18-49: 102 ezer (8%)
RTL: Fókusz: 446 ezer (14,1%), 18-49: 127 ezer (13,8%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 611 ezer (16%), 18-49: 191 ezer (15,9%)
RTL: Barátok közt: 562 ezer (14,3%), 18-49: 143 ezer (10,9%)

TV2: Mission Impossible – Titkos Nemzet (film): 126 ezer (6,1%), 18-49: 37 ezer (4,6%)
RTL: Csúcsformában 2. (film): 216 ezer (8,4%), 18-49: 69 ezer (7,1%)
RTL: Híradó: 127 ezer (8,7%), 18-49: 45 ezer (7,3%)

Szerda:
TV2: Tények: 684 ezer (26,4%), 18-49: 99 ezer (14%)
TV2: Tények Plusz: 692 ezer (25,3%), 18-49: 112 ezer (15,4%)
RTL: Híradó: 560 ezer (21,1%), 18-49: 130 ezer (18,2%)

TV2: Bezár a bazár!: 472 ezer (14,8%), 18-49: 94 ezer (10,4%)
TV2: Áll az alku: 394 ezer (10,6%), 18-49: 96 ezer (7,8%)
RTL: Fókusz: 463 ezer (15,6%), 18-49: 131 ezer (16,2%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 709 ezer (19,8%), 18-49: 240 ezer (21,7%)
RTL: Barátok közt: 595 ezer (15,6%), 18-49: 180 ezer (14%)

TV2. Jack Reacher (film): 141 ezer (7,3%), 18-49: 59 ezer (7,4%)
RTL: A Showder Klub bemutatja: 189 ezer (6,4%), 18-49: 71 ezer (6,2%)
RTL: Mr. Whiskey 1×12: 96 ezer (5,2%), 18-49: 41 ezer (5,2%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 581 ezer (23,7%), 18-49: 92 ezer (14%)
TV2: Tények Plusz: 597 ezer (22,8%), 18-49: 117 ezer (16,5%)
RTL: Híradó: 514 ezer (20,6%), 18-49: 120 ezer (17,9%)

TV2: Bezár a bazár!: 459 ezer (14,4%), 18-49: 92 ezer (10%)
TV2: Áll az alku: 398 ezer (10,8%), 18-49: 83 ezer (6,7%)
RTL: Fókusz: 420 ezer (14,5%), 18-49: 124 ezer (15,3%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 601 ezer (17,1%), 18-49: 193 ezer (17,8%)
RTL. Barátok közt: 528 ezer (14,1%), 18-49: 135 ezer (10,5%)

TV2: Jack Reacher: Nincs visszaút (film): 162 ezer (7,3%), 18-49: 55 ezer (6%)
RTL: A feláldozhatók 2. (film): 150 ezer (6%), 18-49: 40 ezer (3,9%)

Péntek:
TV2: Tények: 715 ezer (24,8%), 18-49: 137 ezer (16,4%)
TV2: Tények Plusz: 707 ezer (23,3%), 18-49: 150 ezer (17,1%)
RTL: Híradó: 631 ezer (21,6%), 18-49: 157 ezer (18,6%)

TV2: Bezár a bazár!: 567 ezer (15,8%), 18-49: 129 ezer (11,7%)
TV2: Áll az alku: 392 ezer (10,4%), 18-49: 91 ezer (7,1%)
RTL: Fókusz: 486 ezer (14,7%), 18-49: 149 ezer (15%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 690 ezer (17,9%), 18-49: 240 ezer (19,8%)
RTL: Barátok közt: 543 ezer (14,4%), 18-49: 144 ezer (11,2%)
RTL: Isten belájkolt 1×14: 175 ezer (5,8%), 18-49: 65 ezer (5,4%)

TV2: Erőnek erejével (film): 168 ezer (7,1%), 18-49: 64 ezer (6,6%)
RTL: Isten belájkolt 1×15: 127 ezer (6,3%), 18-49: 51 ezer (5,9%)

Szombat:
Duna: Gasztroangyal: 237 ezer (10,1%), 18-49: 17 ezer (2,4%)

Duna: SzerencseSzombat: 235 ezer (8,2%), 18-49: 15 ezer (1,8%)
TV2: Tények: 568 ezer (21,5%), 18-49: 101 ezer (13,4%)
TV2: Tények Plusz: 557 ezer (20,5%), 18-49: 98 ezer (12,8%)
RTL: Híradó: 539 ezer (20,1%), 18-49: 123 ezer (16,1%)

TV2: A számolás joga (film): 319 ezer (9,6%), 18-49: 94 ezer (8,9%)
TV2: A sötétség határán (film): 214 ezer (8%), 18-49: 61 ezer (5,9%)
RTL: Merida, a bátor (film): 234 ezer (7,2%), 18-49: 100 ezer (9,9%)
RTL: Delfines kaland (film): 279 ezer (8,8%), 18-49: 139 ezer (11,9%)
RTL: Törvényre törve (film): 96 ezer (7,1%), 18-49: 26 ezer (4,5%)

Vasárnap:
M4: Forma-1: Magyar nagydíj (felvezetéssel): 572 ezer (22,5%), 18-49: 214 ezer (24,6%)

TV2: Tények: 538 ezer (18,5%), 18-49: 82 ezer (9,5%)
TV2: Tények Plusz: 556 ezer (18,5%), 18-49: 91 ezer (10,2%)
RTL: Híradó: 575 ezer (19,5%), 18-49: 148 ezer (16,9%)

TV2: Derült égből Polly (film): 254 ezer (7,1%), 18-49: 83 ezer (7,5%)
TV2: Kész katasztrófa (film): 195 ezer (6,3%), 18-49: 89 ezer (7,4%)
RTL: Cobra 11 22×08: 351 ezer (10,5%), 18-49: 111 ezer (10,9%)
RTL: Hogyan legyél latin szerető (film): 320 ezer (8,6%), 18-49: 136 ezer (10,3%)
RTL: Banki meló (film): 131 ezer (7,9%), 18-49: 62 ezer (9%)

Új előzetes és premierdátum érkezett a Netflix népszerű sorozatának 2. évadához

Berendelték a 18. évadát az egyik legnépszerűbb kórházas sorozatnak

Új ausztrál sorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Kiszivárogtak az első fotók a Zsivány egyes előzménysorozatának forgatásáról

5 év után visszatér a Frizbi Hajdú Péterrel

4 előzetes érkezett a hétfőn visszatérő Mintaapákhoz