A 30. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 31. héten (július 28. – augusztus 3.) délután a Féktelen szív minden nap nagy arányban legyőzte a Drága örökösök ismétlését. Később remekelt a Tények, mely mindkét korosztályban ötször is nyerni tudott és a hétfői adásával a 18-59-es és az összlakosságbeli heti toplistán is a harmadik helyet húzta be. Az RTL Híradó mindkét korosztályban mindössze kétszer győzött. Este a Tények Plusz hétfőn és csütörtökön közepes, kedden és szerdán gyenge, pénteken pedig jó eredményeket hozott. A Fókusz szerdán nagyon gyengén, a hét további négy hétköznapján pedig gyengén teljesített. A közös idősávjukban a TV2 bulváros hírműsora négyszer, az RTL magazinja pedig mindössze egyszer tudott nyerni. Heti összesítésben a Tények Plusz 2,7 százalékponttal ment jobban. A mi kis falunk 19 órás ismétlése a Coolon még a szokásosnál is jobb adatokat szállított, 5 és 8 százalék közötti közönségarányokkal.
A Szerencsekerék ismétlése hétfőtől csütörtökig nagyon gyenge, pénteken pedig gyenge számokat produkált. Ennek ellenére a közös sávjukban az RTL vetélkedőjének ismétlését háromszor is legyőzte, csupán egyszer kapott ki tőle, egy alkalommal pedig holtverseny volt köztük. Kasza Tibor vetélkedőjének újravetítése négy hétköznap estét is nyert, viszont ennek ellenére a heti toplistán csak a nyolcadik lett. Az említett Az ugrás ismétlése hétfőn, kedden és pénteken nagyon gyenge, szerdán és csütörtökön katasztrófális eredményeket hozott. A heti átlaga (10,4%) közel 20 százalékkal rosszabb volt, mint az eddig az ebben a sávban képernyőre kerülő The Floor újravetítése (12,8%), úgyhogy utóbbi főleg premier Szerencsekerék-adások ellen ment, míg az előző héten csak ismétlés ment. A game show csupán egy estét tudott nyerni és be sem került a heti top 10-be (11. lett).
A mi kis falunk 21:30 körüli RTL-es ismétlése minden nap katasztrófális adatokat szállított. Az utóbbi időkben hétről-hétre egyre gyengébben fut (10,4%, 9,6%, 8,6%, 8,1%) és jól látszik, hogy mára semennyire nem működik. A legtöbb nap a TV2 mindkét game showjának újravetítésétől kikapott. Pénteken a Gyertek át! ismétlése teljesen bedőlt és még a falunknál is katasztrofálisabb nézettséget ért el. A Zsákbamacska újravetítése szintén minden nap katasztrofálisan teljesített. Ezeken kívül szerdán a Bajnokok Ligája – selejtező: FTC – FC Noah focimeccs az M4 Sporton közepes érdeklődés mellett került képernyőre, csütörtökön az UEFA Konferencia Liga – selejtező: FC ETO – FC Pyunik Yerevan futballmeccs pedig keveseket vonzott a közmédia sportcsatornája elé.
Szombaton a Forma-1: Magyar Nagydíj – időmérő nagyot tarolt az M4 Sporton. A közvetítés annak ellenére, hogy délutáni időpontban volt látható, a heti toplista hatodik helyét zsákolta be. Este a Tények Plusz közepes, a Fókusz Plusz pedig katasztrófális számokat produkált. Később a két nagy csatorna filmjei nem hoztak értékelhető eredményeket.
Vasárnap brutálisan tarolt a Forma-1: Magyar Nagydíj a közmédia sportcsatornáján. A száguldó cirkusz 40. hazai futama mindkét korosztályban messze a hét legnézettebb műsora lett és a Forma-1 idei közvetítései közül a legtöbb magyar nézőt érdeklő nagydíj volt. Este a Házon kívül kiemelkedő eredményeket produkált és legyőzte legfőbb konkurensét. Az RTL politikai-közéleti magazinműsora a heti toplistán a második helyet zsebelte be. A Napló csupán közepesen futott és a heti toplista hetedik helyét szállította. Később a Legyen Ön is milliomos! megint csak közepesen ment (az új évad első két adása tarolt, de a harmadik szintén csak közepes számokat produkált), azonban így is legyőzte az RTL vele szemben futó filmjét. Palik László műsora a heti toplistán az ötödik lett. Az említett Armageddon című film az RTL-en gyengén szerepelt, azonban annyira rossz eredményeket hoz minden hétköznapi tartalom most, hogy még ezzel is épphogy befért a heti top 10-be. Az este második felében a Törésvonal című film a TV2-n teljesen bedőlt. Ezeken kívül a Meg 2 – Az árok című film tarolt a Mozi+-on.
A hetet 1,2 százalékponttal a TV2 nyerte az RTL előtt. A harmadik a Mozi+ lett, mely mindössze 0,1 százalékponttal előzte meg a negyedik helyen végző Film+-t. 3 százalék felett volt még az M4 Sport, a SuperTV2, a Cool és a Prime is. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben a lineáris share%-ot és a 18-59-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve. A főműsoridő január óta 18-23 óra között értendő.)
Hétfő:
TV2: Féktelen szív: 392 ezer (21,5%),18-59: 112 ezer (15,9%)
RTL: Drága örökösök: 60 ezer (3,4%),18-59: 25 ezer (3,8%)
TV2: Tények: 575 ezer (25,7%),18-59: 205 ezer (23,8%)
RTL: Híradó: 528 ezer (23,6%), 18-59: 177 ezer (20,6%)
TV2: Tények Plusz: 410 ezer (16,8%), 18-59: 152 ezer (15,9%)
RTL: Fókusz: 269 ezer (10,8%), 18-59: 126 ezer (12,9%)
TV2: Szerencsekerék (ism.): 429 ezer (15,1%), 18-59: 128 ezer (10,8%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 196 ezer (10%), 18-59: 73 ezer (8,2%)
RTL: Az ugrás (ism.): 285 ezer (9,9%), 18-59: 139 ezer (11,7%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 194 ezer (8,3%), 18-59: 93 ezer (9%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 91 ezer (5,4%), 18-59: 38 ezer (4,8%)
Kedd:
TV2: Féktelen szív: 380 ezer (21,3%),18-59: 115 ezer (17,5%)
RTL: Drága örökösök: 50 ezer (2,9%),18-59: 14 ezer (2,3%)
TV2: Tények: 538 ezer (23,6%),18-59: 186 ezer (21,2%)
RTL: Híradó: 557 ezer (24,5%), 18-59: 192 ezer (22%)
TV2: Tények Plusz: 364 ezer (14,3%), 18-59: 120 ezer (12%)
RTL: Fókusz: 275 ezer (10,7%), 18-59: 123 ezer (12,1%)
TV2: Szerencsekerék (ism.): 479 ezer (16,8%), 18-59: 137 ezer (11,3%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 173 ezer (9,2%), 18-59: 67 ezer (7,3%)
RTL: Az ugrás (ism.): 300 ezer (10,3%), 18-59: 140 ezer (11,4%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 197 ezer (8,1%), 18-59: 88 ezer (7,8%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 113 ezer (6,5%), 18-59: 48 ezer (5,6%)
Szerda:
TV2: Féktelen szív: 367 ezer (21,4%),18-59: 113 ezer (17%)
RTL: Drága örökösök: 50 ezer (3%),18-59: 14 ezer (2,3%)
TV2: Tények: 521 ezer (24,4%),18-59: 200 ezer (23,7%)
RTL: Híradó: 510 ezer (23,9%), 18-59: 168 ezer (19,9%)
TV2: Tények Plusz: 359 ezer (14,9%), 18-59: 125 ezer (13%)
RTL: Fókusz: 256 ezer (10,4%), 18-59: 109 ezer (10,9%)
M4: Bajnokok Ligája – selejtező: FTC – FC Noah (foci): 216 ezer (8,4%), 18-59: 134 ezer (11%)
TV2: Szerencsekerék (ism.): 454 ezer (15,5%), 18-59: 145 ezer (11,8%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 209 ezer (10,7%), 18-59: 85 ezer (8,8%)
RTL: Az ugrás (ism.): 277 ezer (9,4%), 18-59: 112 ezer (9,1%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 190 ezer (7,6%), 18-59: 81 ezer (7,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 104 ezer (5,8%), 18-59: 46 ezer (5,2%)
Csütörtök:
TV2: Féktelen szív: 352 ezer (20,5%),18-59: 110 ezer (16,7%)
RTL: Drága örökösök: 56 ezer (3,4%),18-59: 27 ezer (4,2%)
M4: UEFA Konferencia Liga – selejtező: FC ETO – FC Pyunik Yerevan (foci): 171 ezer (7,6%), 18-59: 61 ezer (6,8%)
TV2: Tények: 516 ezer (24,1%),18-59: 196 ezer (22,8%)
TV2: Tények Plusz: 380 ezer (16,2%), 18-59: 156 ezer (16,7%)
RTL: Híradó: 461 ezer (21,6%), 18-59: 169 ezer (19,7%)
RTL: Fókusz: 264 ezer (11,1%), 18-59: 121 ezer (12,7%)
TV2: Szerencsekerék (ism.): 450 ezer (16,4%), 18-59: 139 ezer (11,7%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 177 ezer (10,4%), 18-59: 59 ezer (7,3%)
RTL: Az ugrás (ism.): 264 ezer (9,3%), 18-59: 108 ezer (9,1%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 182 ezer (7,6%), 18-59: 92 ezer (8,5%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 134 ezer (7,9%), 18-59: 94 ezer (11,4%)
Péntek:
TV2: Féktelen szív: 364 ezer (21,8%),18-59: 119 ezer (18,1%)
RTL: Drága örökösök: 43 ezer (2,6%),18-59: 14 ezer (2,2%)
TV2: Tények: 541 ezer (26%),18-59: 193 ezer (23,7%)
RTL: Híradó: 506 ezer (24,3%), 18-59: 162 ezer (19,9%)
TV2: Tények Plusz: 410 ezer (18,6%), 18-59: 153 ezer (18%)
RTL: Fókusz: 273 ezer (12,2%), 18-59: 115 ezer (13,6%)
TV2: Szerencsekerék (ism.): 448 ezer (17,3%), 18-59: 125 ezer (12,3%)
TV2: Zsákbamacska (ism.): 189 ezer (10,5%), 18-59: 63 ezer (7,6%)
RTL: Az ugrás (ism.): 254 ezer (%), 18-59: 107 ezer (10,6%)
RTL: Gyertek át! (ism.): 119 ezer (5,5%), 18-59: 64 ezer (6,7%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 71 ezer (4,5%), 18-59: 31 ezer (4,1%)
Szombat:
M4: Forma-1: Magyar Nagydíj – időmérő: 368 ezer (20,7%), 18-59: 168 ezer (22,6%)
TV2: Tények: 503 ezer (23,7%), 18-59: 174 ezer (21,1%)
RTL: Híradó: 434 ezer (20,4%), 18-59: 148 ezer (17,8%)
TV2: Tények Plusz: 318 ezer (14,1%), 18-49: 135 ezer (15,7%)
RTL: Fókusz Plusz: 213 ezer (9,2%), 18-59: 83 ezer (9,5%)
M4: Fizz Liga: FTC – Kazincbarcika (foci): 216 ezer (8,4%), 18-59: 79 ezer (7,2%)
TV2: Az elvarázsolt dollár (film): 314 ezer (12,3%), 18-59: 128 ezer (11,9%)
TV2: Last Vegas (film): 120 ezer (7,1%), 18-59: 54 ezer (6,6%)
RTL: Batman: Kezdődik (film): 124 ezer (5,2%), 18-59: 68 ezer (6,6%)
Vasárnap:
M4: Forma-1: Magyar Nagydíj: 662 ezer (30,8%), 18-59: 338 ezer (35,8%)
TV2: Tények: 524 ezer (21%), 18-59: 175 ezer (17,4%)
RTL: Híradó: 538 ezer (21,5%), 18-59: 204 ezer (20,1%)
TV2: Napló: 456 ezer (16,6%), 18-59: 167 ezer (14,6%)
RTL: Házon kívül: 472 ezer (17,2%), 18-59: 205 ezer (17,9%)
Mozi+: Meg 2 – Az árok (film): 176 ezer (8,3%), 18-59: 114 ezer (10,8%)
TV2: Legyen Ön is milliomos!: 581 ezer (19,1%), 18-59: 184 ezer (13,8%)
TV2: Törésvonal (film): 142 ezer (6,9%), 18-59: 62 ezer (6%)
RTL: Armageddon (film): 211 ezer (8,1%): 18-59: 141 ezer (11,6%)

Kiderült, hogy Árpa Attila maradt-e Az Árulók műsorvezetője

Ismét műsorváltozás lesz szombat este az RTL-en

Dupla részekkel érkezik a Házasság első látásra új évada a TV2-re

Ezek a SkyShowtime legnagyobb októberi újdonságai

Ők jutottak tovább az idei Sztárbox elődöntőibe
