A 30. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 31. héten (július 30. – augusztus 5.) az RTL Híradó 18-49-ben hétből hat nap legyőzte a Tényeket, míg a TV2-s hírműsor ugyanilyen arányban nyert a teljes lakosság körében. A Fókusz hétfőtől csütörtökig tarolt, és parádés eredményeket szállított. A magazinműsorral egy időben kezdődő a Hegyi doktor – Újra rendel a TV2-n viszont gyengén teljesít a fiatalok körében. Teljesben viszont a csatorna estéinek legnézettebb tartalma a Tények után.

A Pénzt vagy éveket! ismétlése most is alacsony számokat hozott mindkét korosztályban, az Extrém Activity korábban már leadott részei pedig katasztrofális eredményeket produkáltak. A velük egyszerre látható Barátok közt és Éjjel-Nappal Budapest azonban kiemelkedően teljesítettek. A Mátyás király tér életét bemutató sorozat hétfőn és kedden is tarolt, a többi napon remekül teljesített, és a hét legnézettebbje lett a teljes lakosság körében. Az Éjjel-Nappal Budapest felemás eredményeket produkált, de végig az RTL Klub esti, 18-49-ben mért csatornaátlaga fölött hozott. A budapesti fiatalokról szóló széria lett emellett a hét legnézettebb műsora a célközönségnél.

Gyengén hozott a Dr. Csont és az utána levő A specialista is. A Szemfényvesztők dupla része jól teljesített, a Privát kopók és a Szulejmán viszont nagyon gyenge számokat hoztak a fiataloknál. A múlt héttől már csak szimpla résszel jelentkező Doktor Murphy azonban ismét tarolt és 18-49-ben a hét második legnézettebb műsora lett. A sorozat pedig nem csak a fiatalok körében, hanem a teljes lakosságban is népszerű, a toplista hetedik helyét szerezte meg ebben a korosztályban. A pénteki, RTL-es magyar film, A tökéletes gyilkos katasztrofálisan teljesített.

A Cobra 11 szombati ismétlése gyengén, míg a vasárnapi jól hozott. A hétvége első napján este az RTL Klub majdnem 5 százalékponttal verte a TV2-t, köszönhetően a Kincs, ami nincs című filmnek. Vasárnap azonban a Cobra 11 ellenére is kikapott az RTL Klub, és a TV2 nyerte a hét utolsó napját majdnem 2 százalékponttal a fiataloknál. A csatornán a Shrek a vége, fuss el véle című animáció és a 2012 című katasztrófafilm volt látható, amelyek közepesen, de TV2-s esti, 18-49-ben mért csatornaátlag fölött teljesítettek. (Fotó: RTL Klub)


Hétfő:
TV2: Tények: 643 ezer (23,2%), 18-49: 133 ezer (14,9%)
RTL: Híradó: 677 ezer (24,2%), 18-49: 173 ezer (19,1%)

TV2: Hegyi doktor – Újra rendel: 482 ezer (14,8%), 18-49: 88 ezer (8,2%)
TV2: Pénzt vagy éveket!: 410 ezer (10,9%), 18-49: 118 ezer (9,1%)
RTL: Fókusz: 600 ezer (19,3%), 18-49: 204 ezer (19,9%)
RTL: Barátok közt: 698 ezer (20,1%), 18-49: 210 ezer (18,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 576 ezer (15,1%), 18-49: 218 ezer (16,1%)

TV2: Extrém Activity: 272 ezer (8,2%), 18-49: 78 ezer (6%)
TV2: Salt ügynök (film): 114 ezer (7,2%), 18-49: 43 ezer (6,4%)
RTL: Dr. Csont 12×11: 331 ezer (9,8%), 18-49: 139 ezer (10,4%)
RTL: A specialista 1×06: 230 ezer (9,5%), 18-49: 92 ezer (9,2%)

Kedd:
TV2: Tények: 662 ezer (25,1%), 18-49: 119 ezer (15,8%)
RTL: Híradó: 605 ezer (22,7%), 18-49: 172 ezer (22,5%)

TV2: Hegyi doktor – Újra rendel: 508 ezer (16,7%), 18-49: 74 ezer (8,2%)
TV2: Pénzt vagy éveket!: 356 ezer (9,7%), 18-49: 84 ezer (7%)
RTL: Fókusz: 546 ezer (18,5%), 18-49: 173 ezer (20%)
RTL: Barátok közt: 693 ezer (21,2%), 18-49: 189 ezer (18,9%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 587 ezer (15,5%), 18-49: 244 ezer (19,2%)

TV2: Extrém Activity: 223 ezer (6,7%), 18-49: 65 ezer (5,2%)
TV2: NCIS (ism.): 105 ezer (5,3%), 18-49: 41 ezer (4,7%)
RTL: Szemfényvesztők 1×05: 396 ezer (11,2%), 18-49: 172 ezer (13,3%)
RTL: Szemfényvesztők 1×06: 324 ezer (12%), 18-49: 142 ezer (12,9%)

Szerda:
TV2: Tények: 663 ezer (24,1%), 18-49: 120 ezer (15,2%)
RTL: Híradó: 618 ezer (22,3%), 18-49: 134 ezer (16,9%)

TV2: Hegyi doktor – Újra rendel: 505 ezer (15,7%), 18-49: 84 ezer (8,5%)
TV2: Pénzt vagy éveket!: 368 ezer (9,8%), 18-49: 81 ezer (6,6%)
RTL: Fókusz: 554 ezer (17,8%), 18-49: 178 ezer (18,7%)
RTL: Barátok közt: 645 ezer (18,7%), 18-49: 163 ezer (15%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 523 ezer (13,8%), 18-49: 168 ezer (13,3%)

TV2: Extrém Activity: 219 ezer (6,7%), 18-49: 73 ezer (5,8%)
TV2: Féktelenül 2. (film): 108 ezer (7,8%), 18-49: 46 ezer (7,6%)
RTL: Privát kopók 1×03: 347 ezer (10,4%), 18-49: 110 ezer (8,6%)
RTL: Szulejmán: 301 ezer (13,2%), 18-49: 79 ezer (8,1%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 678 ezer (24,9%), 18-49: 142 ezer (18,4%)
RTL: Híradó: 627 ezer (22,9%), 18-49: 143 ezer (18,4%)

TV2: Hegyi doktor – Újra rendel: 553 ezer (16,4%), 18-49: 100 ezer (9,4%)
TV2: Pénzt vagy éveket!: 410 ezer (10,6%), 18-49: 87 ezer (6,4%)
RTL: Fókusz: 632 ezer (19,4%), 18-49: 197 ezer (19,7%)
RTL: Barátok közt: 670 ezer (18,4%), 18-49: 175 ezer (14,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 504 ezer (12,9%), 18-49: 189 ezer (13,9%)

TV2: Extrém Activity: 211 ezer (6,8%), 18-49: 49 ezer (4%)
TV2: NCIS (ism): 103 ezer (5,5%), 18-49: 26 ezer (3,2%)
RTL: Doktor Murphy 1×05: 515 ezer (15,2%), 18-49: 215 ezer (16,7%)
RTL: Castle (ism) : 281 ezer (11,2%), 18-49: 128 ezer (11,7%)

Péntek:
TV2: Tények: 601 ezer (23,3%), 18-49: 95 ezer (13%)
RTL: Híradó: 572 ezer (22,1%), 18-49: 119 ezer (16,3%)

TV2: Hegyi doktor – Újra rendel: 520 ezer (18%), 18-49: 70 ezer (8,7%)
TV2: Pénzt vagy éveket!: 395 ezer (11,4%), 18-49: 94 ezer (8,7%)
RTL: Fókusz: 510 ezer (18,4%), 18-49: 129 ezer (16,6%)
RTL: Barátok közt: 609 ezer (19,5%), 18-49: 143 ezer (15,8%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 486 ezer (13,8%), 18-49: 167 ezer (14,9%)

TV2: Extrém Activity: 241 ezer (7,4%), 18-49: 61 ezer (5,1%)
TV2: Angyalok és Démonok (film): 90 ezer (6,3%), 18-49: 41 ezer (6,3%)
RTL: A tökéletes gyilkos (film): 191 ezer (6,5%), 18-49: 67 ezer (6%)

Szombat:
Duna: SzerencseSzombat: 234 ezer (8,5%), 18-49: 16 ezer (2,1%)
TV2: Tények: 537 ezer (21%), 18-49: 111 ezer (15,6%)
RTL: Híradó: 515 ezer (20,1%), 18-49: 101 ezer (14,2%)

TV2: James Bond: A Quantum csendje (film): 306 ezer (10%), 18-49: 101 ezer (10,8%)
RTL: Cobra 11 (ism): 301 ezer (10,6%), 18-49: 91 ezer (10,7%)
RTL: Kincs, ami nincs (film): 412 ezer (12,1%), 18-49: 181 ezer (16,1%)
TV2: G.I. Joe: Megtorlás (film): 234 ezer (7,6%), 18-49: 80 ezer (6,7%)
RTL: Lángoló jég (film): 282 ezer (11,9%), 18-49: 113 ezer (10,9%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 638 ezer (21,8%), 18-49: 131 ezer (14,5%)
RTL: Híradó: 604 ezer (20,6%), 18-49: 153 ezer (16,9%)

TV2: Shrek a vége, fuss el véle (film): 339 ezer (9,5%), 18-49: 151 ezer (12,5%)
TV2: 2012 (film): 245 ezer (8,6%), 18-49: 137 ezer (11,6%)
RTL: Cobra 11 (ism): 414 ezer (12,5%), 18-49: 152 ezer (13,7%)
RTL: A hobbit – Smaug pusztasága (film): 217 ezer (6,1%), 18-49: 116 ezer (8,5%)

Új előzetes és premierdátum érkezett a Netflix népszerű sorozatának 2. évadához

Berendelték a 18. évadát az egyik legnépszerűbb kórházas sorozatnak

Új ausztrál sorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Kiszivárogtak az első fotók a Zsivány egyes előzménysorozatának forgatásáról

5 év után visszatér a Frizbi Hajdú Péterrel

4 előzetes érkezett a hétfőn visszatérő Mintaapákhoz