A 25. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 26. héten (június 26-július 2.) délután az Oltári csajok ismétlése most is minden nap katasztrofális számokat hozott, míg A sors útvesztői egyes napokon kiemelkedően ment, más napokon pedig tarolt. Az RTL Híradó 18-49-ben négyszer győzött, a teljes lakosság körében azonban egyszer sem. A Tények a fiataloknál háromszor nyert, összlakosságban pedig minden nap. Este a Tények Plusz hétfőn, kedden és pénteken kiemelkedő, szerdán jó számokat ért el, csütörtökön pedig tarolt. A Fókusz hétfőn kiemelkedően, kedden jól, szerdától péntekig viszont közepesen futott. A közös idősávjukban a TV2 bulváros hírműsora minden hétköznap legyőzte az RTL magazinját és heti összesítésben pedig 4,5 százalékkal volt jobb. A 19 órás sávban szárnyalt A mi kis falunk ismétlése a Coolon, mely az elmúlt heteknél is jobb eredményeket produkált és több napon is a főműsoridős csatornaátlaga dupláját is meghaladta.

hirdetés

A Szerencsekerék ismétlése hétfőn és pénteken jó, kedden és csütörtökön közepes, szerdán pedig kiemelkedő számokat hozott. Kasza Tibor vetélkedője annak ellenére, hogy már két és fél hete ismétlés megy belőle, elképesztő módon heti átlagban is jól teljesített (17,4%). Sőt a heti toplistán behúzta a harmadik helyet és három este is a legnézettebb műsor volt 18-49-ben. Az Activity hétfőn gyengén indított. A folytatásban, kedden közepesen, szerdán megint gyengén, csütörtökön és pénteken azonban már nagyon gyengén teljesített. A talkshow-vetélkedő hétfőről péntekre elvesztette a közönségaránya 20 százalékát és a nézőközönségének több, mint 40 százalékát, melyek komoly zuhanásoknak számítanak és aggódhat a jövője miatt a csatorna. Az RTL visszatérő produkciója minden nap kikapott a TV2-s game show-tól, ami azért is különösen kellemetlen, mert előbbiből új, utóbbiból viszont régi részek voltak láthatóak. Az Activity a heti toplistán csak a nyolcadik lett és egyetlen egy estét sem tudott megnyerni.

A mi kis falunk ismétlése hétfőn közepes, kedden jó, szerdától péntekig pedig gyenge adatokat szállított. Pajkaszeg lakóinak sokadik újravetítése minden nap simán megverte a TV2 német szériájának ismétlését. Az RTL falus sorozatának 21 órás ismétlésének átlaga az elmúlt hetekben folyamatosan növekedett (12,4%, 13,1%, 14,8), sőt az előző héten a május óta tartó vetítés az eddigi legjobb eredményét produkálta. A heti toplistán ötödik helyet ért el, sőt kedden este a legnézettebb műsor lett 18-49-ben. A hegyi doktor újra rendel ismétlése minden nap katasztrofális nézettséggel került képernyőre. A német széria a heti top 10-be sem került be, csupán a 15. lett.

Péntektől vasárnapig a Forma-1-ről szólt, mely ezúttal Ausztriában, különleges lebonyolítással zajlott, ugyanis most rendezték meg az idei 6 sprinthétvége egyikét, ráadásul naponta változó időjárási körülmények között. Már a szombat helyett, pénteken megrendezett időmérő a hétköznap délutáni időpont ellenére is jól teljesített az M4 Sporton. Szombaton délben a sprintkvalifikáció (a sprintfutam időmérője) közepesen futott, de ahhoz képest, hogy az általában ekkor látható szabad edzéseket nagyon kevesen figyelik, ez annak a többszörös eredménye. Délután a sprintfutam kiemelkedő számokat hozott és a nem túl előnyös időpont ellenére majdnem befért a heti top 10-be (11. lett). Vasárnap délután tarolt az Osztrák Nagydíj és a hét második legnézettebb műsora lett 18-49-ben. A sógoroknál megrendezett futam a Forma-1 idei szezonját tekintve a harmadik legjobb közönségarányt szállította. Így nyugodtan kijelenthető, hogy péntektől vasárnapig nem csak a Red Bull, de az F1 is szárnyakat kapott a nézettségi versenyben.

A száguldó cirkusz blokkjának elemzése után térjünk vissza a két nagy csatornára. Szombaton a Tények Plusz gyenge, a Fókusz Plusz pedig közepes adatokat produkált. Később az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága a TV2-n rosszul, az Alkonyat – Újhold című film az RTL-en pedig nagyon rosszul teljesített. Vasárnap a Cobra 11 RTL-en még nem látott epizódja meglepően gyenge eredményt ért el és most hozta a 25. évad eddigi legrosszabb közönségarányát. Be sem került a legjobb 10-be (csak 19. lett) és simán kikapott a TV2 filmjétől. Az említett Csábítunk és védünk a TV2-n közepesen számokat hozott. A két nagy tévéadó késő esti filmjei nem hoztak értékelhető adatokat.

A heti összesítésben a TV2 megint 0,2 százalékponttal előzte meg az RTL-t, így újra “kvázi” holtverseny lett a két nagy csatorna között. A harmadik most is simán a Mozi+ lett, a negyedik pedig a Film+. A mi kis falunk 19 órás, kábeles ismétlése olyan jól ment, hogy a Cool ezúttal az ötödik lett. Továbbá 3 százalék fölé került még a Comedy Central. A közepes kábeladók közül megint bekerült a legjobbak közé a Prime, a Sorozat+ és az RTL Három. A nagyok közül viszont ismét kiesett a top 10-ből a VIASAT3 és ezúttal a SuperTV2 is. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: A sors útvesztői: 371 ezer (22%), 18-49: 62 ezer (16,6%)
RTL: Oltári csajok: 61 ezer (3,6%), 18-49: 14 ezer (3,8%)
TV2: Tények:
594 ezer (28%), 18-49: 106 ezer (20,9%)
RTL: Híradó: 532 ezer (25,1%), 18-49: 134 ezer (26,4%)

TV2: Tények Plusz: 559 ezer (23,6%), 18-49: 121 ezer (20%)
RTL: Fókusz: 353 ezer (14,3%), 18-49: 123 ezer (19,1%)

TV2: Szerencsekerék (ism.): 669 ezer (22,6%), 18-49: 155 ezer (18,2%)
RTL: Activity: 314 ezer (10,4%), 18-49: 124 ezer (14,3%)
TV2: A hegyi doktor újra rendel (ism.): 397 ezer (13,9%), 18-49: 76 ezer (8,5%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 341 ezer (12%), 18-49: 133 ezer (14,9%)

Kedd:
TV2: A sors útvesztői: 412 ezer (20,2%), 18-49: 87 ezer (18,3%)
RTL: Oltári csajok: 84 ezer (4,1%), 18-49: 15 ezer (3,3%)
TV2: Tények:
725 ezer (27,9%), 18-49: 158 ezer (23,6%)
RTL: Híradó: 666 ezer (25,7%), 18-49: 172 ezer (25,7%)

TV2: Tények Plusz: 610 ezer (21,7%), 18-49: 148 ezer (19,6%)
RTL: Fókusz: 398 ezer (13,8%), 18-49: 133 ezer (17,3%)

TV2: Szerencsekerék (ism.): 687 ezer (21,5%), 18-49: 147 ezer (16,6%)
RTL: Activity: 322 ezer (10%), 18-49: 130 ezer (14,7%)
TV2: A hegyi doktor újra rendel (ism.): 402 ezer (14,7%), 18-49: 82 ezer (9,8%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 364 ezer (13,1%), 18-49: 156 ezer (18,3%)

Szerda:
TV2: A sors útvesztői: 391 ezer (22%), 18-49: 97 ezer (22,3%)
RTL: Oltári csajok: 46 ezer (2,6%), 18-49: 9 ezer (2,1%)
TV2: Tények:
623 ezer (27,5%), 18-49: 136 ezer (23%)
RTL: Híradó: 518 ezer (22,9%), 18-49: 121 ezer (20,4%)

TV2: Tények Plusz: 523 ezer (21,2%), 18-49: 118 ezer (18,7%)
RTL: Fókusz: 299 ezer (11,8%), 18-49: 92 ezer (14,1%)

TV2: Szerencsekerék (ism.): 681 ezer (23,1%), 18-49: 159 ezer (19,7%)
RTL: Activity: 293 ezer (9,8%), 18-49: 102 ezer (12,6%)
TV2: A hegyi doktor újra rendel (ism.): 364 ezer (13,6%), 18-49: 72 ezer (9,1%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 329 ezer (12,1%), 18-49: 112 ezer (13,9%)

Csütörtök:
TV2: A sors útvesztői: 434 ezer (25,4%), 18-49: 101 ezer (25,8%)
RTL: Oltári csajok: 38 ezer (2,3%), 18-49: 10 ezer (2,6%)
TV2: Tények:
672 ezer (31,5%), 18-49: 152 ezer (29,9%)
RTL: Híradó: 450 ezer (21,1%), 18-49: 86 ezer (17,1%)

TV2: Tények Plusz: 531 ezer (22,1%), 18-49: 130 ezer (22,4%)
RTL: Fókusz: 334 ezer (13,5%), 18-49: 87 ezer (14,3%)

TV2: Szerencsekerék (ism.): 636 ezer (21,8%), 18-49: 116 ezer (15,2%)
RTL: Activity: 243 ezer (8,2%), 18-49: 88 ezer (11,3%)
TV2: A hegyi doktor újra rendel (ism.): 369 ezer (13,3%), 18-49: 74 ezer (9,1%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 314 ezer (11,6%), 18-49: 108 ezer (13,6%)

Péntek:
M4: Forma-1: Osztrák Nagydíj – időmérő: 136 ezer (7,3%), 18-49: 66 ezer (14,4%)
TV2: A sors útvesztői: 405 ezer (22,3%), 18-49: 81 ezer (18,3%)
RTL: Oltári csajok: 46 ezer (2,6%), 18-49: 5 ezer (1,3%)
TV2: Tények: 616 ezer (29,3%), 18-49: 125 ezer (25,1%)
RTL: Híradó: 430 ezer (20,5%), 18-49: 90 ezer (18,1%)

TV2: Tények Plusz: 481 ezer (21,1%), 18-49: 107 ezer (20,5%)
RTL: Fókusz: 273 ezer (11,7%), 18-49: 76 ezer (13,9%)

TV2: Szerencsekerék (ism.): 602 ezer (22,9%), 18-49: 110 ezer (17,5%)
RTL: Activity: 215 ezer (8,1%), 18-49: 73 ezer (11,4%)
TV2: A hegyi doktor újra rendel (ism.): 354 ezer (13,2%), 18-49: 60 ezer (8,5%)
RTL: A mi kis falunk (ism.): 298 ezer (11,4%), 18-49: 100 ezer (13,2%)

Szombat:
M4: Forma-1: Osztrák Nagydíj: sprintkvalifikáció: 151 ezer (12,2%), 18-49: 44 ezer (13,4%)

M4: Forma-1: Osztrák Nagydíj – sprintfutam:  251 ezer (13,5%), 18-49: 94 ezer (20%)

TV2: Tények: 532 ezer (24,1%), 18-49: 97 ezer (17,3%)
RTL: Híradó: 450 ezer (20,3%), 18-49: 112 ezer (19,9%)
TV2: Tények Plusz: 302 ezer (12,9%), 18-49: 59 ezer (10,5%)
RTL: Fókusz Plusz: 298 ezer (12,7%), 18-49: 81 ezer (14,2%)

TV2: Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (film): 235 ezer (8,9%), 18-49: 92 ezer (11,8%)
RTL: Alkonyat – Újhold (film): 150 ezer (5,7%), 18-49: 63 ezer (8,1%)

Vasárnap:
M4: Forma-1: Osztrák Nagydíj: 495 ezer (23,6%), 18-49: 166 ezer (26,9%) (felvezetés nélkül)

TV2: Tények: 565 ezer (23,4%), 18-49: 116 ezer (17,4%)
RTL: Híradó: 509 ezer (21%), 18-49: 133 ezer (20%)

TV2: Csábítunk és védünk (film): 310 ezer (11,1%), 18-49: 110 ezer (14,4%)
TV2: Szűzőrség (film): 192 ezer (7,3%), 18-49: 87 ezer (9,6%)
RTL: Cobra 11 25×04: 256 ezer (9,5%), 18-49: 68 ezer (9,3%)
RTL: 2012 (film): 182 ezer (7%), 18-49: 88 ezer (10,1%)

hirdetés

Simán lement az RTL+-on a szexuális zaklatás felvétele - ezt tudni eddig a VV botrányról

Megszűnhet a Mentorház az X-Faktor idei évadában

Meghalt Bob Newhart, az Agymenők sztárja

ValóVilág: Szexuális erőszak miatt nyomoz a rendőrség

Megérkezett magyar szinkronnal az egyik streaming szolgáltatóra a 2024-es Zorro sorozat

Még júliusban véget ér a ValóVilág az RTL+-on és a Coolon