A 24. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 25. héten (június 20-26.) a Szerelem és más bajok most is katasztrofálisan futott, míg a Remények földje minden nap jól ment, volt amikor pedig tarolt. Továbbra is egészen elképesztő a különbség az RTL Klub és a TV2 késő délutáni, fő, török sorozatai között. Ismét remekelt a Tények, mely 18-49-ben négyszer, a teljes lakosság körében pedig hatszor is győzött az RTL hírműsorával szemben. A TV2 hírműsora ráadásul a hétfői adásával 18-49-ben a második, teljesben pedig a hét legnézettebb produkciója lett. Az RTL Híradó a fiataloknál kétszer, összlakosságban pedig mindössze egyszer nyert és mindkét korosztályban egy-egy nap döntetlen lett. Az RTL hírműsora a fiataloknál a vasárnapi adással a heti toplistán a harmadik lett, összlakosságban pedig a hétfői műsorral a második.

Este a Tények Plusz hétfőn közepes, keddtől csütörtökig gyenge, pénteken pedig jó eredményeket szállított. A Fókusz csütörtökön gyenge, a hét további négy napján pedig közepes adatokat produkált. A heti átlagos közönségarány tekintetében az utóbbi produkció 0,3 százalékponttal hozott jobban. Hétfőtől szerdáig az RTL magazinja, csütörtökön és pénteken viszont a TV2 bulváros hírműsora nyerte a közös sávjukat.

A Mestercukrász minden nap közepesen futott. Ennek ellenére a produkció a heti toplista élén végzett és minden nap a legnézettebb műsor lett a 18-49-es korosztályban. Ez úgy lehetséges, hogy a két nagy csatorna nyári műsorrendre való váltásával sok korábbi nézőjük választja inkább a kábelcsatornákat, vagy a Vizes VB-t. A hegyi doktor újra rendel minden nap gyengén ment, de 0,1 százalékkal tért csak el az előző heti közönségarányától, így legalább stabilak a számai. Ha nem is nagyon, de minden nap kikapott a Mestercukrásztól. A Doktor Balaton hétfőtől csütörtökig katasztrofális adatokat szállított, pénteken pedig “csak” nagyon gyengéket. A napi sorozat közönségaránya az elmúlt hetekre stabilizálódott 8,2 százalék körüli, borzalmas szinten. A TV2 szériája minden alkalommal hatalmas lemaradással hullott el az RTL főzős műsorával szemben.

Kedden és szerdán is kiemelkedően ment a Vizes világbajnokság: Vízilabda közvetítése. Az M4 adása kedden a férfiaknál a nyolcadik, szerdán a nőknél a heti toplista tizedik helyét húzta be. Szerdán és csütörtökön is remekelt a Die Hard, először a 3., majd a 4. epizód a Mozi+-on. Szerdán kiemelkedően ment, csütörtökön pedig tarolt a Vizes világbajnokság: Úszás egy-egy rövidebb közvetítése, az utóbbi a heti toplista hetedik helyét tudta hozni. Pénteken a Vizes világbajnokság: Vízilabda: Magyarország – Kanada közvetítés közepes számokat ért el.

Szombaton a Tények Plusz katasztrofális, a Fókusz Plusz közepes eredményeket szállított. Este az RTL Klub és a TV2 filmje is bedőlt, remekelt viszont a Halálos iramban 6 a Mozi+-on, mely a végén már mindkét nagy csatornát legyőzte. Vasárnap A nép szolgája újabb epizódjai most is durván bedőltek, nem csoda, hogy a sorozatot délutánra pakolják. Az ukrán elnök szériáját a TV2 egy kifejezetten rossz nézettségű filmmel is verte. Az este folyamán a két nagy tévéadó filmjei nem tudtak értékelhető számokat produkálni, a Mozi+ a A Függetlenség napja: Feltámadással simán verte őket. Továbbá Vizes világbajnokság: Vízilabda: Magyarország – Argentína is jól ment az M4-en.

A heti összesítésben az RTL Klub 3,9 százalékponttal nyert a TV2-vel szemben. Az előző heti, 8 százalékpont után azért csökkent a különbség, ugyanis most már az RTL Klub is nyári műsorrendre váltott. A harmadik a Mozi+ lett, mely azért is elképesztő teljesítmény, mert meg tudta előzni a Vizes VB-t közvetítő országos sportcsatornát. Egyértelmű, hogy a két nagy gyengébb teljesítményéből a TV2 Csoport filmcsatornája nyert a legtöbbet. A negyedik az M4 Sport lett. A Film+ csak az ötödik, továbbá 3 százalék fölötti eredményt ért el még a Comedy Central. Kiemelendő még a Prime, mely megint befért a legjobbak közé, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Remények földje: 443 ezer (23%), 18-49: 65 ezer (14,2%)
RTL: Szerelem és más bajok: 65 ezer (3,4%), 18-49: 11 ezer (2,5%)
TV2: Tények: 640 ezer (27,6%), 18-49: 136 ezer (23%)
RTL: Híradó: 516 ezer (22,3%), 18-49: 128 ezer (21,7%)

TV2: Tények Plusz: 486 ezer (19,4%), 18-49: 105 ezer (16,1%)
RTL: Fókusz: 355 ezer (13,6%), 18-49: 114 ezer (16,6%)

TV2: A hegyi doktor újra rendel: 432 ezer (14,7%), 18-49: 98 ezer (12,2%)
TV2: Doktor Balaton: 323 ezer (10,2%), 18-49: 76 ezer (7,9%)
TV2: A Bank (ism.): 195 ezer (7,8%), 18-49: 52 ezer (5,9%)
RTL: Mestercukrász – Az édesszájú Konyhafőnök: 431 ezer (14,2%), 18-49: 155 ezer (16,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 177 ezer (8%), 18-49: 70 ezer (8,7%)

Kedd:
TV2: Remények földje: 465 ezer (25%), 18-49: 75 ezer (17,1%)
RTL: Szerelem és más bajok: 59 ezer (3,2%), 18-49: 20 ezer (4,8%)
TV2: Tények: 591 ezer (25,1%), 18-49: 125 ezer (20,4%)
RTL: Híradó: 474 ezer (20,1%), 18-49: 105 ezer (17,2%)

TV2: Tények Plusz: 457 ezer (17,4%), 18-49: 90 ezer (13%)
RTL: Fókusz: 374 ezer (13,9%), 18-49: 109 ezer (15,5%)

M4: Vizes világbajnokság: Vízilabda: Montenegró – Magyarország: 311 ezer (9,6%), 18-49: 91 ezer (9,1%)
TV2: A hegyi doktor újra rendel: 471 ezer (15,6%), 18-49: 95 ezer (12%)
TV2: Doktor Balaton: 333 ezer (10%), 18-49: 82 ezer (8,4%)
TV2: A Bank (ism.): 204 ezer (7,6%), 18-49: 50 ezer (5,5%)
RTL: Mestercukrász – Az édesszájú Konyhafőnök: 414 ezer (13,2%), 18-49: 142 ezer (15,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 178 ezer (7,9%), 18-49: 55 ezer (6,9%)

Szerda:
TV2: Remények földje: 460 ezer (26%), 18-49: 82 ezer (20,4%)
RTL: Szerelem és más bajok: 43 ezer (2,5%), 18-49: 8 ezer (2,1%)
TV2: Tények: 600 ezer (25,8%), 18-49: 122 ezer (20,9%)
RTL: Híradó: 470 ezer (20,2%), 18-49: 111 ezer (19,1%)

TV2: Tények Plusz: 437 ezer (16,9%), 18-49: 91 ezer (13,2%)
RTL: Fókusz: 320 ezer (12%), 18-49: 106 ezer (14,8%)

M4: Vizes világbajnokság: Úszás: 326 ezer (11,3%), 18-49: 90 ezer (11,2%)
M4: Vizes világbajnokság: Vízilabda: Olaszország – Magyarország:
251 ezer (7,8%), 18-49: 83 ezer (8,5%)
Mozi+: Die Hard 3 – Az élet mindig drága (film): teljes lakosság: nincs adat, 18-49: 74 ezer (8,8%)
TV2: A hegyi doktor újra rendel: 456 ezer (15,2%), 18-49: 96 ezer (11,4%)
TV2: Doktor Balaton: 317 ezer (9,7%), 18-49: 79 ezer (8,1%)
TV2: A Bank (ism.): 187 ezer (7,5%), 18-49: 48 ezer (5,7%)
RTL: Mestercukrász – Az édesszájú Konyhafőnök: 394 ezer (12,7%), 18-49: 139 ezer (14,9%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 202 ezer (9,1%), 18-49: 74 ezer (9,6%)

Csütörtök:
TV2: Remények földje: 433 ezer (23,3%), 18-49: 74 ezer (16,3%)
RTL: Szerelem és más bajok: 58 ezer (3,2%), 18-49: 11 ezer (2,6%)
TV2: Tények: 595 ezer (25,3%), 18-49: 117 ezer (19,5%)
RTL: Híradó: 446 ezer (19%), 18-49: 107 ezer (17,8%)

M4: Vizes világbajnokság: Úszás: 336 ezer (13,6%), 18-49: 95 ezer (13,4%)
TV2: Tények Plusz: 418 ezer (16,1%), 18-49: 88 ezer (13,3%)
RTL: Fókusz: 327 ezer (12,2%), 18-49: 81 ezer (12%)

Mozi+: Die Hard 4 – Legdrágább az életed (film): teljes lakosság: nincs adat, 18-49: 73 ezer (9,1%)
TV2: A hegyi doktor újra rendel: 486 ezer (16%), 18-49: 104 ezer (12,8%)
TV2: Doktor Balaton: 313 ezer (9,7%), 18-49: 78 ezer (8,3%)
TV2: A Bank (ism.): 187 ezer (7,4%), 18-49: 48 ezer (6%)
RTL: Mestercukrász – Az édesszájú Konyhafőnök: 402 ezer (13%), 18-49: 139 ezer (15,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 205 ezer (9,3%), 18-49: 74 ezer (10,3%)

Péntek:
TV2: Remények földje: 448 ezer (24,3%), 18-49: 63 ezer (14,6%)
RTL: Szerelem és más bajok: 48 ezer (2,7%), 18-49: 11 ezer (2,6%)
TV2: Tények: 569 ezer (24,8%), 18-49: 119 ezer (21,7%)
RTL: Híradó: 499 ezer (21,7%), 18-49: 114 ezer (20,6%)

TV2: Tények Plusz: 463 ezer (18,5%), 18-49: 98 ezer (17,1%)
RTL: Fókusz: 288 ezer (11,3%), 18-49: 90 ezer (15,2%)

M4: Vizes világbajnokság: Vízilabda: Magyarország – Kanada: 227 ezer (7,4%), 18-49: 65 ezer (7,4%)
TV2: A hegyi doktor újra rendel: 492 ezer (17,4%), 18-49: 101 ezer (14,1%)
TV2: Doktor Balaton: 315 ezer (10,3%), 18-49: 77 ezer (9%)
TV2: A Bank (ism.): 217 ezer (8,3%), 18-49: 62 ezer (7,2%)
RTL: Mestercukrász – Az édesszájú Konyhafőnök: 381 ezer (12,8%), 18-49: 137 ezer (16,4%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 195 ezer (8,2%), 18-49: 75 ezer (9%)

Szombat:
TV2: Tények: 470 ezer (20,7%), 18-49: 87 ezer (15,3%)
RTL: Híradó: 441 ezer (19,3%), 18-49: 110 ezer (19,1%)
TV2: Tények Plusz: 275 ezer (11%), 18-49: 42 ezer (6,7%)
RTL: Fókusz Plusz: 238 ezer (9,5%), 18-49: 76 ezer (12%)

Mozi+: Halálos iramban 6 (film): 175 ezer (7,1%), 18-49: 83 ezer (10,3%)
TV2: Kéjjel-nappal (film): 220 ezer (7,7%), 18-49: 62 ezer (7,6%)
RTL: Excsajok szelleme (film): 187 ezer (6,5%), 18-49: 82 ezer (9,9%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 518 ezer (20,7%), 18-49: 111 ezer (15,9%)
RTL: Híradó: 513 ezer (20,4%), 18-49: 131 ezer (18,5%)

M4: Vizes világbajnokság: Vízilabda: Magyarország – Argentína: 226 ezer (8,5%), 18-49: 66 ezer (8,9%)
Mozi+: A Függetlenség napja: Feltámadás (film): 144 ezer (5,1%), 18-49: 83 ezer (10,1%)
TV2: A Skorpiókirály (film): 220 ezer (7,6%), 18-49: 63 ezer (7,5%)
TV2: Lucy (film): 201 ezer (6,9%), 18-49: 81 ezer (8,3%)
RTL: A nép szolgája 2×03: 185 ezer (6,9%), 18-49: 53 ezer (7%)
RTL: A nép szolgája 2×04: 151 ezer (5,2%), 18-49: 45 ezer (5,5%)
RTL: Godzilla (film): 127 ezer (4,3%), 18-49: 55 ezer (5,7%)

Bejelentették a Dancing with the Stars 3. évadának versenyzőit és új zsűrijét

Premierözön: 18 film kerül fel augusztusban a Netflixre

Autóbalesetben elhunyt a Magnum sztárja

Vadonatúj előzetest kapott a Sztárban sztár leszek 3. évada

Keanu Reeves lesz a főszereplője Scorsese és DiCaprio vadonatúj sorozatának

Vadonatúj és legendás filmek – ezeket ajánljuk nyárra az HBO Max kinálatából (x)