Nyáron úgy mint Amerikába Magyarországon is kevesebben nézik a TV-t mint ősszel, télen vagy tavasszal. A sorozatok nagy többségéből csak 22-26 rész készül egy évben, így logikus, hogy a vetítést a nézettebb évszakokra időzítik. Így nyáron sokszor csak ismétlést adnak a TV-k vagy az olyan sorozatokat, amiből több évadnyi lemaradásuk van szülő hazájukhoz képest, így egy évében akár több évadot is le tudnak adni. A műsorok nagy része is szünetet tart, mert a műsorvezető és az állandó szereplőknek is kell egy kis szabadság. Szünetet tart többek között a Lost, CSI: New York-i helyszínelők, Született feleségek, Vészhelyzet és a Grace Klinika is. Ezeket már levették a képernyőről vagy a következő hetekben fogják, természetesen mindegyik utolsó részről volt vagy, lesz emlékeztető kirakva. A nyári időszakban az ismétléseken kívül néhány új sorozat is fog indulni, meglátjuk melyik milyen sikeres lesz, és hogy melyik sorozat maradhat a TV-ben ősztől amikor gyakorlatilag minden nagy sorozat visszatér. A Visszaszámlálónkban is tűnnek el a sorozatok, de majd pótolni fogjuk majd a nyáron indult kisseb sorozatokkal.

hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre

hirdetés