A 21. heti nézettségi adatok itt tekinthetők meg. A 22. héten (május 30.-június 5.) a Szerelem és más bajok minden nap katasztrofális eredményeket szállított, míg a Remények földje kiemelkedő adatokat produkált. Az RTL Híradó 18-49-ben több hét után újra többször nyert, mint a konkurense, szám szerint négyszer, a TV2 hírműsora kétszer, míg egy alkalommal döntetlent értek el. A Tények viszont a teljes lakosság körében továbbra is hasít és hatszor leverte az RTL hírműsorát, utóbbi mindössze egyszer ment jobban. A heti toplistában azonban mindkét korosztályban a TV2 műsora végzett előrébb, a hétfői adásával a Tények a fiataloknál a harmadik, összlakosságban pedig a legnézettebb lett, míg az RTL Híradó negyedik, illetve második lett.

hirdetés

Este a Tények Plusz hétfőn, kedden és pénteken jól, szerdán és csütörtökön pedig közepesen futott. A Fókusz hétfőn és pénteken közepes, kedden és szerdán jó, míg csütörtökön kiemelkedő számokat produkált. Az RTL magazinja háromszor, a TV2 bulváros hírműsora csak egyszer győzte le a másikat, egy alkalommal pedig a közös idősávjukban nagyjából ugyanannyian figyelték a két műsort. Érdekesség, hogy az átlagos heti közönségarány tekintetében az elmúlt 4 hétben 2-szer a Tények nyert, kétszer pedig döntetlen volt, most viszont április óta először a Fókusz teljesített jobban, ráadásul több, mint 1 százalékponttal.

A Konyhafőnök hétfőn és csütörtökön kiemelkedően ment, kedden és szerdán tarolt, míg pénteken jó eredményeket szállított. A gasztro reality 9. évada megint megdöntötte a saját heti átlagát (20,4%) és napi közönségarány (21,7%) tekintetében is az eddigi rekordját. Minden nap, minden ellenfelét legyőzte, a TV2 vetélkedőjét változó mértékben, a napi sorozatát viszont komoly fölénnyel. Az RTL főzős műsora 18-49-ben minden hétköznap a legnézettebb műsor lett, sőt hatalmas fölénnyel a heti toplista élén végzett. A Drágám, add az életed! hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken közepes, szerdán pedig gyenge számokat hozott. A heti átlaga azonban továbbra is stabil és még így is a heti toplista második helyét tudta elérni. A Doktor Balaton hétfőn katasztrofálisan, a hét többi 4 napján pedig “csak” nagyon gyengén ment. A TV2 napi sorozata még úgy sem tudott bejutni a top 10-be, hogy egyre kevesebb főműsoridős program van és csupán a tizenegyedik lett. Továbbá hétfőn a A mestergyilkos: Feltámadás remekelt a Mozi+-on.

Szombat kora este tarolt a Nemzetek Ligája: Magyarország – Anglia mérkőzés az M4 Sporton, mely a heti toplista hatodik helyét húzta be. Vele szemben a Tények Plusz katasztrofális, a Fókusz Plusz nagyon gyenge számokat ért el. Utánuk A mi kis falunk ugyan jól ment, de megint elmaradt a saját szintéjtől és több, mint 2 százalékponttal alulmúlta az idei átlagát is. A heti toplistán megint csak az ötödik helyen végzett. Az Ötödik elem a TV2-n teljesen bedőlt, de a Különben dühbe jövünk az RTL Klubon se ment sokkal jobban. Remekelt azonban a Mozi+ a John Wick: Második felvonással, a filmcsatorna végig verte a TV2-t, a második felében pedig az RTL Klubot is.

Vasárnap szépen zárt a Pepe és az évad második legjobb közönségarányt produkálta. Két és félszer annyian választották, mint az ukrán elnök sorozatát és 18-49-ben a nap legnézettebb tartama lett. Ennek ellenére a heti toplistán csak tizedik lett. Mucsi Zoltán és Simon Kornél szerája végig stabil, közepes számokat hozott, mellyel 4 éve most fordult elő először, hogy egy új TV2-s heti sorozat nem bukott meg. Ezek a számok természetesen nem jelentenek komoly sikert, de könnyen lehet, hogy ez is elég lehet egy 2. szezon berendeléséhez. Az említett A nép szolgálja mindkét epizódja a katasztrofálisabbnál is katasztrofálisabb eredményeket hozott és egészen döbbenetes módon csak a heti toplista negyvennegyedik helyét tudta elérni. Ekkora bukást rég láttunk az RTL Klub főműsoridejében. Késő este a Mamma mia! Sose hagyjuk abba a TV2-n nagyon gyengén, Az Igazság Ligája az RTL Klubon pedig közepesen futott.

A heti összesítésben az RTL Klub 5,6 százalékponttal nyert a TV2-vel szemben, mely rekordkülönbségnek számít. Előbbi csatorna ekkora fölénye főleg A Konyhafőnök tarolásának, a Doktor Balaton szörnyű eredményeinek, valamint a TV2 késő esti bedőlésének köszönhető. A harmadik ismét a Mozi+ lett, mely megint kimagasló közönségarányt szállított, a Film+ pedig csak a negyedik. Az ötödik ezúttal a Comedy Central, de 3 százalék felett volt az RTLII is. Most is bejutott a top 10-be a a VIASAT3 és a kisebbek közül a Sorozat+. A SuperTV2 megint nagyon gyengén ment és épphogy csak bekerült a top 10-be, további részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: Remények földje: 495 ezer (24,4%), 18-49: 99 ezer (19,1%)
RTL: Szerelem és más bajok: 58 ezer (2,9%), 18-49: 15 ezer (3,1%)
TV2: Tények: 726 ezer (26,3%), 18-49: 162 ezer (24%)
RTL: Híradó: 579 ezer (22,6%), 18-49: 135 ezer (20%)

Mozi+: A mestergyilkos: Feltámadás (film): 172 ezer (5,4%), 18-49: 80 ezer (8,9%)
TV2: Tények Plusz: 543 ezer (18,9%), 18-49: 137 ezer (17,7%)
TV2: Drágám, add az életed!: 509 ezer (15%), 18-49: 165 ezer (16,3%)
TV2: Doktor Balaton: 344 ezer (11,1%), 18-49: 90 ezer (8,7%)
RTL: Fókusz: 422 ezer (14,3%), 18-49: 132 ezer (16,6%)
RTL: A Konyhafőnök: 520 ezer (16%), 18-49: 204 ezer (19,8%)

TV2: A csodadoktor: 143 ezer (7,3%), 18-49: 37 ezer (5,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 211 ezer (10,5%), 18-49: 74 ezer (10,2%)
RTL: XXI. század: 134 ezer (8,7%), 18-49: 47 ezer (8,1%)

Kedd:
TV2: Remények földje: 453 ezer (26,5%), 18-49: 62 ezer (16,6%)
RTL: Szerelem és más bajok: 74 ezer (4,4%), 18-49: 21 ezer (5,8%)
TV2: Tények: 630 ezer (28,3%), 18-49: 114 ezer (22,1%)
RTL: Híradó: 513 ezer (23,1%), 18-49: 99 ezer (19,1%)

TV2: Tények Plusz: 497 ezer (20,2%), 18-49: 107 ezer (18,2%)
RTL: Fókusz: 358 ezer (14%), 18-49: 111 ezer (17,9%)

TV2: Drágám, add az életed!: 480 ezer (15%), 18-49: 149 ezer (16,6%)
TV2: Doktor Balaton: 318 ezer (10%), 18-49: 95 ezer (9%)
RTL: A Konyhafőnök: 522 ezer (16,5%), 18-49: 210 ezer (21,5%)

TV2: A csodadoktor: 149 ezer (7%), 18-49: 48 ezer (6,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 205 ezer (9,4%), 18-49: 65 ezer (8,6%)
RTL: Házon kívül: 134 ezer (8,6%), 18-49: 53 ezer (9,5%)

Szerda:
TV2: Remények földje: 447 ezer (25,7%), 18-49: 76 ezer (17,4%)
RTL: Szerelem és más bajok: 68 ezer (4%), 18-49: 22 ezer (5,1%)
TV2: Tények: 621 ezer (27,1%), 18-49: 119 ezer (20%)
RTL: Híradó: 559 ezer (24,4%), 18-49: 128 ezer (21,6%)

TV2: Tények Plusz: 473 ezer (18,9%), 18-49: 99 ezer (14,9%)
RTL: Fókusz: 396 ezer (15,3%), 18-49: 129 ezer (18,8%)

TV2: Drágám, add az életed!: 442 ezer (14,1%), 18-49: 131 ezer (13,6%)
TV2: Doktor Balaton: 340 ezer (10,9%), 18-49: 105 ezer (9,5%)
RTL: A Konyhafőnök: 515 ezer (16,5%), 18-49: 227 ezer (21,7%)

TV2: A csodadoktor: 177 ezer (8,6%), 18-49: 64 ezer (8,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 229 ezer (10,6%), 18-49: 98 ezer (11,8%)

Csütörtök:
TV2: Remények földje: 444 ezer (26,6%), 18-49: 75 ezer (18,8%)
RTL: Szerelem és más bajok: 64 ezer (3,9%), 18-49: 18 ezer (4,7%)
TV2: Tények: 595 ezer (27%), 18-49: 130 ezer (22,8%)
RTL: Híradó: 547 ezer (24,8%), 18-49: 148 ezer (26,1%)

TV2: Tények Plusz: 434 ezer (17,6%), 18-49: 104 ezer (16,3%)
RTL: Fókusz: 417 ezer (16,3%), 18-49: 134 ezer (20,5%)

TV2: Drágám, add az életed!: 456 ezer (14,5%), 18-49: 151 ezer (16,9%)
TV2: Doktor Balaton: 342 ezer (10,8%), 18-49: 111 ezer (10,5%)
RTL: A Konyhafőnök: 517 ezer (16,5%), 18-49: 199 ezer (20%)

TV2: A csodadoktor: 156 ezer (7%), 18-49: 70 ezer (8,1%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 223 ezer (11,1%), 18-49: 84 ezer (10,5%)

Péntek:
TV2: Remények földje: 411 ezer (23,7%), 18-49: 64 ezer (16,7%)
RTL: Szerelem és más bajok: 60 ezer (3,5%), 18-49: 14 ezer (3,8%)
TV2: Tények: 559 ezer (25,9%), 18-49: 92 ezer (18,6%)
RTL: Híradó: 507 ezer (23,5%), 18-49: 108 ezer (21,9%)

TV2: Tények Plusz: 453 ezer (19,4%), 18-49: 97 ezer (17,3%)
RTL: Fókusz: 334 ezer (13,9%), 18-49: 91 ezer (15,6%)

TV2: Drágám, add az életed!: 453 ezer (15,5%), 18-49: 131 ezer (16,2%)
TV2: Doktor Balaton: 341 ezer (11,4%), 18-49: 95 ezer (9,7%)
RTL: A Konyhafőnök: 459 ezer (15,5%), 18-49: 170 ezer (18,9%)

TV2: A csodadoktor: 166 ezer (7,9%), 18-49: 48 ezer (6,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 218 ezer (10,2%), 18-49: 83 ezer (10,7%)

Szombat:
M4: UEFA Nemzetek Ligája: Magyarország – Anglia (foci): 438 ezer (17,1%), 18-49: 141 ezer (21,3%)
TV2: Tények: 422 ezer (17,3%), 18-49: 83 ezer (13,2%)
RTL: Híradó: 472 ezer (19,3%), 18-49: 98 ezer (15,5%)
TV2: Tények Plusz: 276 ezer (10,3%), 18-49: 44 ezer (6,4%)
RTL: Fókusz Plusz: 263 ezer (9,7%), 18-49: 65 ezer (9,4%)

Mozi+: John Wick: Második felvonás (film): 146 ezer (5,5%), 18-49: 89 ezer (10,2%)
TV2: Ötödik elem (film): 137 ezer (4,7%), 18-49: 55 ezer (6,4%)
RTL: A mi kis falunk 6×18: 552 ezer (18,5%), 18-49: 146 ezer (17,9%)
RTL: Különben dühbe jövünk (film): 241 ezer (9,2%), 18-49: 84 ezer (9,8%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 517 ezer (21,5%), 18-49: 96 ezer (15,7%)
RTL: Híradó: 418 ezer (17,2%), 18-49: 99 ezer (15,9%)

TV2: Pepe 1×10: 352 ezer (12,9%), 18-49: 123 ezer (16,6%)
RTL: A nép szolgája 1×21: 164 ezer (6,2%), 18-49: 42 ezer (5,9%)
RTL: A nép szolgája 1×22: 153 ezer (5,4%), 18-49: 46 ezer (6%)

TV2: Mamma mia! Sose hagyjuk abba (film): 236 ezer (7,8%), 18-49: 64 ezer (7%)
RTL: Az Igazság Ligája (film): 197 ezer (6,6%), 18-49: 105 ezer (11,2%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban