hirdetés
hirdetés
2017. 11. 09. 15:46 2017. 11. 09. 15:46

Elhalasztották az egyik fontos hazai sorozatpremiert

|2017. 11. 09. 15:46|

Október közepén írtuk meg, hogy az RTL Spike novemberben mutatja be hazánkban a régóta várt képregényadaptációt, a fekete humorú krimisorozatot, az iZombie-t. A széria első része november 8-án, 22 órakor debütált volna, de elmaradt a premier. Megkérdeztük a tévécsatornát üzemeltető Viacomot, hogy miért nem indult el tegnap a széria, és azt a választ kaptuk, hogy elhalasztották a bemutatót és az iZombie idén már nem is kerül képernyőre. A tervek szerint jövő év elején indul az RTL Spike-on, a pontos időpontot azonban még nem tudni. Amint kiderül, azonnal megírjuk.

2017. 11. 08. 15:25 2017. 11. 08. 15:25

Fontos változások az egyik nagy hazai televíziótársaság vezetésében

|2017. 11. 08. 15:25|

Az AXN, a Sony és az itthoni Viasat csatornákat üzemeltető Sony Pictures Television Networks fontos változásokat jelentett be. A cég eddigi programigazgatója, Temesvári Marietta tartalomfejlesztési stratégiai vezetőjeként folytatja, míg az eddigi programigazgató-helyettes, Szabó Balázs pedig programigazgatóvá lép elő a vállaltnál. Mivel egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a saját gyártású műsorokra, ezért mindketten egy-egy külön igazgatóságot kaptak a médiavállalatnál. Részletek a cégcsoport közleményében:

A vállalat jelenlegi programigazgató-helyettese, Szabó Balázs a közép-európai régióért felelős programigazgatóként folytatja munkáját. Temesvári Marietta a régió tartalomfejlesztési stratégiai vezetőjeként az AXN, Sony Max és Viasat csatornák saját gyártású műsorairért és fejlesztéseiért lesz felelős, ami a Sony Pictures Television Networks CE egyik […]
2017. 11. 08. 07:01 2017. 11. 08. 07:01

Kiderült, mikor indul a Sztárban sztár +1 kicsi új évada

|2017. 11. 08. 07:01|

Pár napja írtuk meg, hogy november 12-én este finálézik a TV2 egyik legnézettebb műsorának, a Sztárban sztár ötödik évada. A produkció rajongói azonban nem maradnak sokáig elmaszkírozott előadók nélkül, ugyanis a hónap végén indul a magyar kábeles rekordnézettséget hozó testvérműsor, a Sztárban sztár +1 kicsi második szezonja. Az új adásokra megújul a zsűri, és nem tér vissza Csobot Adél és Pély Barna sem. A helyükre Ábel Anita és Rákóczi Feri mellé Tóth Vera, valamint a felnőtt verzióban jelenleg is versenyző Király Viktor ül. A Sztárban sztár +1 kicsi második évada november 26-án, vasárnap este 18:45-kor kezdődik a SuperTV2-n.

2017. 11. 07. 21:14 2017. 11. 07. 21:14

Trónok harca kvíz: Mennyire ismered Missandei-t?

|2017. 11. 07. 21:14|

A Trónok harcás kvízeink az elmúlt évben több érdekes témát is érintettek, így volt szó a vadakról, Westeros nagy Házairól, a már meghalt karakterekről, illetve jelentkeztünk idézetes és különleges extra kérdőívekkel is. Ezek a mostani kvíz alatt érhetőek el. A nyári szünet után egy Havas Jonnal, egy Daenerys Targaryennel egy Tyrion Lannisterrel, egy Jaime Lannisterrel, egy Cersei Lannisterrel egy Arya Starkkal, és egy Vérebbel foglalkozó kvízzel folytattuk. Most a sorozat dögös tolmácslánya, Missandei következik.

Kommentben várjuk, hogy 10-ből hány választ sikerült eltalálnotok! (Fotók: HBO)


2017. 11. 07. 19:57 2017. 11. 07. 19:57

Elképesztő mélységben volt hétfőn a Barátok közt nézettsége

|2017. 11. 07. 19:57|

A TV2 ősze jól kezdődött. A Séfek séfe és az Áll az alku eredményeivel időnként meg tudták közelíteni az RTL Klub főműsordidős 18-49-beli nézettségét, sőt volt amikor egy-egy fél órára le is győzték az RTL-t. A helyettük menő extra hosszú Vigyázat, gyerekkel vagyok! és Az 50 milliós játszma viszont sokkal kevesebb embert érdekel és 18-49-ben egyik műsor sem hoz jó eredményeket. A Ninja azonban hétről-hétre remekel és tegnap a TV2 letarolta vele az RTL Klub hétfő estéjét.

A Ninja Warrior Hungary a fiatalok körében 21,8 százalékos közönségarányt produkált, ez pedig azt jelenti hogy a negyedik adásra se unják a nézők. A […]
2017. 11. 07. 18:42 2017. 11. 07. 18:42

Jó hír a magyar HBO-tól

|2017. 11. 07. 18:42|

November 13-án, jövő hétfőn 2 év után visszatér az HBO egyik minőségi saját gyártású sorozata. A Terápia 3. és egyben befejező évada innentől minden hétköznap 20 órakor lesz látható a csatornán. A csatorna online videótára, az HBO GO előfizetői azonban idén különösen jól járnak, ugyanis azonnal 15 új részt kapnak a szériából. Részletek az HBO közleményében:

Már csak 1 hét, és visszatér a képernyőre Dargay András (Mácsai Pál) és új páciensei, akik között találunk előzetes letartóztatásban lévő fiatalt (Vilmányi Benett), lelki terrorban tartott háziasszonyt (Schell Judit), beilleszkedési problémákkal küzdő idős férfit (Czintos József) és a családi gondokkal nehezen szembesülő színésznőt (Udvaros Dorottya).

November […]
2017. 11. 06. 22:04 2017. 11. 06. 22:04

Jelentős változás november végétől a Jóban Rosszbannál

|2017. 11. 06. 22:04|

Tavasszal elsőként számoltunk be arról, hogy idén ősszel jelentős változás lesz a Jóban Rosszbannál, és az eddig naponta csak egy adással jelentkező produkció dupla részekkel lesz képernyőn a SuperTV2-n. Ma pedig kiderült, hogy erre a váltásra november 20-tól kerül sor, és nem ez lesz az egyetlen újítás a sorozattal kapcsolatban. Új szereplőként érkezik Bánfalvy Ági és Nyertes Zsuzsa, akik egy testvérpárt alakítanak majd. Teljesen új díszletet kap a Kékmacsek nevű bár, megjelenik egy új forgatási helyszín, valamint megújul a sorozat főcíme is. (Fotó: TV2)

2017. 11. 06. 18:42 2017. 11. 06. 18:42

Váratlanul le kellett állítani a Westworld forgatását

|2017. 11. 06. 18:42|

Az HBO 2016 őszén mutatta be nagyszabású sci-fi western sorozatát, a Westworldöt, melynek második évada jövő tavasszal kerülhet képernyőre. A produkció forgatása jelenleg is zajlana, azonban egy baleset miatt váratlanul le kellett állítani a munkálatokat. Ami különösen szerencsétlen fejlemény a csatorna számára, hogy az egyik visszatérő színész, Zahn McClarnon (Frontier, Longmire) az otthonában szenvedett balesetet, és sajnos kórházba is került. A TMZ szerint fejsérülésről van szó, emiatt pedig pár napig felfüggesztették a Westworld 2. szezonjának felvételét. A tervek szerint a sorozat forgatása ezen a héten folytatódhat, amennyiben minden jól megy és McClarnon jobban lesz.

2017. 11. 06. 17:07 2017. 11. 06. 17:07

Kiderültek az első részletek a TV2 vadonatúj napi műsoráról

|2017. 11. 06. 17:07|

Október végén elsőként írtuk meg, hogy novemberben indul a TV2-n a Liptai Claudia vezetésével érkező napi műsor, az Appra magyar! – A gondolatolvashow. A bejelentéskor még nem sok mindent lehetett tudni az újító formátumról, most azonban kiderült, hogy pontosan miről is szól majd a produkció, mely november 21-én debütál és keddtől szombatig képernyőn lesz Az 50 milliós játszma váltásaként. Részletek a tévéadó közleményében:

November 21-én este új, saját fejlesztésű műsor debütál a TV2 képernyőjén. Az Appra magyar! – A gondolatolvashow keddtől szombatig jelentkező élő adásaiban Liptai Claudia a TV2 Live applikációjának segítségével keresi a választ elgondolkodtató, mindenkit foglalkoztató kérdésekre. A stúdióban minden […]
2017. 11. 06. 08:53 2017. 11. 06. 08:53

Tévés vetélkedő készül a Honfoglaló játékból

|2017. 11. 06. 08:53|

Az M1-n, a Ma Reggel című műsorban Szabó Edina, a Duna TV csatornaigazgatója, és Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató igazgatója jelentették be, hogy a közmédia hamarosan egy vadonatúj vetélkedőt tűz műsorára, amely nem lesz más, mint a 2002-ben indult magyar fejlesztésű, népszerű internetes játék, a Honfoglaló tévés változata. A Honfoglaló egy napi kvízműsor lesz, melyben három versenyző küzd majd egymással azért, hogy – a már a játékból jól ismert módon, – minél több területet foglaljon el.

A műsor 2017 karácsonyán (december 25-tól 29-ig) debütál a Dunán, és az öt különkiadás után január 2-tól minden hétköznap 19:30-tól új részekkel jelentkezik majd az új magyar […]
Load More Posts
Go to Top