Az Így jártam anyátokkal 4. évadját idén április és június között vetítette a Comedy Central. Nem kell sokat várni a folytatásra, már október 4-én jön az 5. évad. A sorozat friss részei most is hétfő esténként tripla epizódokkal lesznek láthatóak, valamint most is számítsunk hétvégi ismétlésekre. Az évad 24 részes, Amerikában a tavalyi, 2009/10-es szezonban volt látható. A csatorna közleményéből pedig kiderül, hogy milyen fontos változásokat hoz majd a folytatás: Ted megtartja első óráját egyetemi professzorként, ám nem későbbi feleségét szúrja ki, hanem egy másik diákot, akit randira is hív, de hogy mi lesz a románc vége, az csak az ötödik évad epizódjaiból derül ki a Comedy Centralon. Ahogy az is, hogyan találja meg Ted a család későbbi otthonát. Akik pedig a kicsit extrémebb dolgokra is fogékonyabbak, azok egy igazi musical epizóddal is találkozhatnak majd, amelyben az Így jártam anyátokkal főszereplői dalra fakadnak.


Hétfőtől teljesen átalakul a TV2 főműsorideje – itt az új műsorrend

Nehogy már én vegyem el tőle a tudást – interjú Csermely Ákossal a Digital-Media Hungary 31 évéről

Kiderült, hogy folytatódik-e a megújult Heti Hetes

Premierözön az HBO Maxon: 23 film kerül fel júniusban

Szünet nélkül érkezik a TV2 Csoport egyik török sorozatának 2. évada
