2002. szeptember 16-án debütált a TV2-n a Szeret, nem szeret című szituációs komédia széria, melyből összesen 89 epizód készült. A napi sorozat középpontjában egy házasság kisebb-nagyon problémái állnak, a féltékenységtől kezdve a gyereknevelésen át egészen a fogkrémes tubusig. A rövid epizódokból álló produkcióban a hangsúly a két főszereplőn, Brigin és Brúnón van, akiket Oroszlán Szonja és Szabó Győző alakít. A sorozat 2004 februárjáig volt képernyőn.

Fotó a 2022-es verzióból

Az Antenna Entertainment szerda délelőtt sajtótájékoztatót tartott, ahol több fontos bejelentést is tettek. Az esemény keretein belül Benda Gergely, a médiavállalat régiós ügyvezető igazgatója nyilvánosságra hozta, hogy feltámasztják a Szeret, nem szeret sorozatot. A megújult széria a Brigi és Brúnó címet kapja, melyben Szabó Győző és Oroszlán Szonja fergeteges párosa 20 év után ismét a címszereplők bőrébe bújik. A produkciót most is Herendi Gábor rendezi, az epizódok pedig vadonatúj és korábbi történeteket mutatnak be új köntösben. A Brigi és Brúnó október 17-én, 18:30-kor indul a VIASAT3-on. Minden hétköznap három rész kerül majd képernyőre. A széria hét perces epizódokból fog állni.

hirdetés

Fotó a 2002-es verzióból

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna