A 15. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 16. héten (április 17-23.) délután a Bátrak földje ismétlése minden nap katasztrofálisan, míg A sors útvesztői folyamatosan kimagaslóan teljesített. Ismét remekelt a Tények, mely 18-49-ben ötször, a teljes lakosság körében pedig mind a hétszer nyerni tudott. Az RTL Híradó csupán a fiataloknál, ott is csak egyszer tudott győzni, egy napon pedig döntetlent hozott konkurensével. Este a Tények Plusz hétfőn tarolt, kedden, szerdán és csütörtökön jól, pénteken pedig kiemelkedően futott. A Fókusz csütörtökön jó, a hét többi napján pedig csak közepes számokat hozott. A közös sávjukban a TV2 bulváros hírműsora minden hétköznap legyőzte az RTL magazinját és heti átlag tekintetében is az előbbi produkció hozott jobban, 2,4 százalékponttal.

hirdetés

A Zsákbamacska hétfőn tarolt, kedden és csütörtökön jó, szerdán pedig kiemelkedő adatokat szállított. A pénteki évadzáró epizódja meglepő módon csak közepesen ment. Ezen a héten már csak Rózsa Gyuri által vezetett adások voltak, azonban ez a nézettségen alig érződött és a produkció most is minden nap leverte az RTL-es ellenfeleit. Minden hétköznap az élen végzett, sőt mindkét korosztályban a hét legnézettebb műsora is lett. A TV2 retro-vetélkedőjének első évada hatalmas siker volt, 22,4 százalékos átlagos közönségarányt szállított, mellyel számok tekintetében még a Szerencsekerék év eleji eredményeit is felülmúlta. Azonban míg Kasza Tibor műsora az elmúlt években mindig nagyon stabil volt, addig a Zsákbamacska közönségaránya hétre-hétre csökkent (26,8%/19,2%). A game show megkérdőjelezhetetlen sikere azonban jól látszik abból, hogy az utolsó héten is olyan magas nézettséget produkált, mellyel bőven elégedett lehetett a TV2 Csoport. Így nagyon meglepődnénk, ha nem lenne folytatása.

A Drága örökösök hétfőn és csütörtökön közepes, kedden, szerdán és pénteken gyenge eredményeket produkált. A napi sorozat a heti toplistán ugyan hetedik lett, de az egyik legrosszabb heti átlagot nyújtotta. Az álommeló hétfőn közepesen, keddtől péntekig viszont gyengén futott. Balogh Levente műsora valamivel jobb eredményt ért le, mint az előző héten és a heti toplista hatodik helyét hozta, de a reality számai alapján továbbra is sikertelen. Bezuhant az Ütős ötös, minden nap rosszul ment és a csak épphogy került be a heti top 10-be (9. lett). Három nap is kikapott az RTL realityjétől, egyszer holtversenyt futott vele és mindössze egyetlen egy nap tudta megverni. Ez pedig azért is nagyon kellemetlen Tilla vetélkedőjére nézve, mert a konkurens produkció is elég gyenge. Ezeken kívül szerdán a Bajnokok Ligája: Bayern München – Manchester City mérkőzés kiemelkedően, csütörtökön pedig az UEFA Európa Liga: Sevilla – Manchester United focimeccs viszonylag jól ment az M4 Sporton. A Troll a konyhában minden nap gyenge számokat hozott a VIASAT3-on.

Szombaton a Tények Plusz gyengén, a Fókusz Plusz pedig közepesen ment. Utánuk A mi kis falunk ismét kiemelkedő eredményeket produkált és a heti toplista második helyén végzett. Hatalmas fölénnyel verte meg a TV2-n bedőlő Kéjjel-nappal című filmjét, az RTL sorozatát majdnem háromszor annyian választották. Később a Csúcsformában 2. jól ment az RTL-en.

Vasárnap beesett a Pepe és gyenge számokat hozott. A TV2 sorozatának közönségaránya egy hét alatt a negyedével csökkent, míg 18-49-ben a nézői 40 százalékát vesztette el. Ezen kívül a széria indulása óta negatív közönségarány rekordot is döntött. A közös sávjukban holtversenyt hozott az RTL filmjével, de a heti toplistán a legjobb 10-be sem tudott bekerülni (csak a 12. lett). Később a Felhőkarcoló című TV2-s film szintén keveseket érdekelt. Az említett A kezdő az RTL-en közepes adatokat szállított és megelőzte a TV2 filmjét.

A heti összesítésben a TV2 0,6 százalékponttal verte meg az RTL-t, mellyel január óta először az utóbbi csatorna meg tudta közelíteni az előbbit. A harmadik most is a Mozi+ lett, a negyedik az M4 Sport, míg a Film+ csak az ötödik helyen végzett. 3 százalék felett volt még a Comedy Central és nagy meglepetésre a Prime is, mely közepes kábelcsatornaként nagyokat tudott előzni. A VIASAT3 múlt heti erősödése után most megint kiesett a top 10-ből. További részletek a grafikonunkban. (Minden esetben lineáris share%-ot és 18-49-es adatokat elemezzük, kivéve, ahol egyéb korosztály van jelölve.)

Hétfő:
TV2: A sors útvesztői: 408 ezer (21,9%), 18-49: 92 ezer (21,2%)
RTL: Bátrak földje: 64 ezer (3,6%), 18-49: 11 ezer (2,7%)
TV2: Tények:
708 ezer (28,3%), 18-49: 159 ezer (25,4%)
RTL: Híradó: 524 ezer (21%), 18-49: 124 ezer (19,9%)

TV2: Tények Plusz: 642 ezer (22,4%), 18-49: 158 ezer (21,4%)
RTL: Fókusz: 408 ezer (14%), 18-49: 126 ezer (16,7%)

TV2: Zsákbamacska: 719 ezer (20,8%), 18-49: 230 ezer (22,7%)
TV2: Ütős ötös:
475 ezer (16,4%), 18-49: 117 ezer (12,6%)
RTL: Drága örökösök: 507 ezer (14,9%), 18-49: 150 ezer (15,4%)
RTL: Az álommeló:
431 ezer (13,7%), 18-49: 146 ezer (14,8%)

RTL: A Séf meg a többiek (ism.): 167 ezer (8,1%), 18-49: 82 ezer (11,5%)

Kedd:
TV2: A sors útvesztői: 407 ezer (22%), 18-49: 81 ezer (18,7%)
RTL: Bátrak földje: 72 ezer (4%), 18-49: 11 ezer (2,7%)
TV2: Tények:
627 ezer (25,6%), 18-49: 117 ezer (19,8%)
RTL: Híradó: 579 ezer (23,6%), 18-49: 112 ezer (18,9%)

TV2: Tények Plusz: 594 ezer (21%), 18-49: 126 ezer (17,4%)
RTL: Fókusz: 405 ezer (14,2%), 18-49: 110 ezer (15%)

TV2: Zsákbamacska: 698 ezer (20,3%), 18-49: 192 ezer (18,9%)
TV2: Ütős ötös:
454 ezer (16,3%), 18-49: 114 ezer (11,9%)
RTL: Drága örökösök: 470 ezer (13,8%), 18-49: 121 ezer (12,3%)
RTL: Az álommeló:
375 ezer (11,8%), 18-49: 131 ezer (12,6%)
RTL: A Séf meg a többiek (ism.):
156 ezer (6,6%), 18-49: 67 ezer (8%)

Szerda:
TV2: A sors útvesztői: 402 ezer (22,3%), 18-49: 100 ezer (22,4%)
RTL: Bátrak földje: 66 ezer (3,8%), 18-49: 7 ezer (1,7%)
TV2: Tények:
637 ezer (25,7%), 18-49: 139 ezer (21,6%)
RTL: Híradó: 582 ezer (23,4%), 18-49: 127 ezer (19,6%)

TV2: Tények Plusz:
 529 ezer (19%), 18-49: 127 ezer (17,7%)
RTL: Fókusz: 405 ezer (14,4%), 18-49: 119 ezer (16,6%)

M4: Bajnokok Ligája: Bayern München – Manchester City (foci): 384 ezer (12,9%), 18-49: 160 ezer (15,8%)
TV2: Zsákbamacska: 687 ezer (19,7%), 18-49: 211 ezer (19,9%)
TV2: Ütős ötös: 430 ezer (14,9%), 18-49: 138 ezer (13,8%)
RTL: Drága örökösök: 466 ezer (13,6%), 18-49: 140 ezer (14,1%)
RTL: Az álommeló:
382 ezer (11,9%), 18-49: 140 ezer (13%)
RTL: A Séf meg a többiek (ism.):
122 ezer (5,6%), 18-49: 52 ezer (6,8%)

Csütörtök:
TV2: A sors útvesztői: 386 ezer (23,1%), 18-49: 82 ezer (20,9%)
RTL: Bátrak földje: 63 ezer (3,9%), 18-49: 6 ezer (1,7%)
TV2: Tények:
590 ezer (25,6%), 18-49: 129 ezer (21,7%)
RTL: Híradó: 544 ezer (23,6%), 18-49: 115 ezer (19,2%)

TV2: Tények Plusz: 554 ezer (20,5%), 18-49: 130 ezer (18,5%)
RTL: Fókusz: 424 ezer (15,5%), 18-49: 125 ezer (17,6%)

M4: UEFA Európa Liga: Sevilla – Manchester United (foci): 219 ezer (7,7%), 18-49: 97 ezer (10,4%)
TV2: Zsákbamacska:
663 ezer (19,7%), 18-49: 178 ezer (18,3%)
TV2: Ütős ötös:
442 ezer (15,6%), 18-49: 116 ezer (12,4%)
RTL: Drága örökösök: 456 ezer (13,8%), 18-49: 132 ezer (14,5%)
RTL: Az álommeló:
413 ezer (13%), 18-49: 142 ezer (14%)
RTL: A Séf meg a többiek (ism.):
155 ezer (6,6%), 18-49: 59 ezer (7,2%)

Péntek:
TV2: A sors útvesztői: 356 ezer (22%), 18-49: 73 ezer (20,1%)
RTL: Bátrak földje: 65 ezer (4,2%), 18-49: 7 ezer (2,1%)
TV2: Tények:
619 ezer (28,9%), 18-49: 130 ezer (25,8%)
RTL: Híradó: 459 ezer (21,5%), 18-49: 101 ezer (20,2%)

TV2: Tények Plusz: 511 ezer (20,6%), 18-49: 120 ezer (19,5%)
RTL: Fókusz: 362 ezer (14,4%), 18-49: 103 ezer (16,6%)

TV2: Zsákbamacska: 609 ezer (18,5%), 18-49: 165 ezer (16,7%)
TV2: Ütős ötös:
428 ezer (15%), 18-49: 117 ezer (12%)
RTL: Drága örökösök: 463 ezer (14,4%), 18-49: 129 ezer (14,2%)
RTL: Az álommeló:
433 ezer (13,5%), 18-49: 152 ezer (14,3%)
RTL: A Séf meg a többiek (ism.):
175 ezer (7,2%), 18-49: 81 ezer (9,4%)

Szombat:
TV2: Tények: 495 ezer (22,9%), 18-49: 105 ezer (19,8%)
RTL: Híradó: 442 ezer (20,2%), 18-49: 90 ezer (17%)

Duna: A Dal: 176 ezer (5,6%), 18-49: nincs adat
TV2: Tények Plusz: 314 ezer (11,8%), 18-49: 68 ezer (10%)
TV2: Kéjjel-nappal (film): 211 ezer (6,7%), 18-49: 78 ezer (8,2%)
TV2: James Bond: Skyfall (film): 85 ezer (5,8%), 18-49: 46 ezer (8,3%)
RTL: Fókusz Plusz: 352 ezer (12,9%), 18-49: 92 ezer (13,2%)
RTL: A mi kis falunk 7×11: 651 ezer (19,7%), 18-49: 206 ezer (21,3%)
RTL: Csúcsformában 2 (film): 311 ezer (11,9%), 18-49: 125 ezer (14,3%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 543 ezer (21,7%), 18-49: 116 ezer (16,2%)
RTL: Híradó: 525 ezer (20,8%), 18-49: 139 ezer (18,9%)

TV2: Pepe 2×02: 303 ezer (10,3%), 18-49: 102 ezer (11,4%)
TV2: Felhőkarcoló (film): 241 ezer (7,1%), 18-49: 110 ezer (10,1%)
RTL: A kezdő (film): 349 ezer (10,6%), 18-49: 126 ezer (12,1%)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna