A 14. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 15. héten (április 8-14.) 18-49-ben az RTL Híradó hatszor legyőzte a Tényeket, míg a teljes lakosság körében négyszer. A Fókusz a szokásosnál gyengébben ment. Hétfőn, szerdán és csütörtökön viszonylag jól teljesített, de előbbi két nap kikapott az Exatlontól, míg az utóbbin nyerni tudott. Kedden kiemelkedő számokat hozott és nyert is, pénteken viszont csak közepesen ment és el is vesztette a nézettségi versenyt a TV2 sportvetélkedőjével szemben.

A Drága örökösök is az elmúlt hetekhez képest gyengébb volt, de így is minden nap nyerni tudott az Exatlon ellen, valamint a fiataloknál a harmadik, összlakosságban pedig a második helyen végzett a heti toplistán. A Barátok közt hétfőn, csütörtökön és pénteken jó nézettséget produkált, kedden és szerdán csak közepeset. A több mint három hónapja képernyőn lévő Exatlon Hungary viszont továbbra is sikeres. Olyan jó számokat produkál a TV2-nek, mintha most indult volna és egyáltalán nem látszik az adatain, hogy ilyen régóta látható és az se, hogy sokszor maratoni adásidővel jelentkezik.

A Pénzt vagy éveket! most is katasztrofális számokat szállított, soha nem hozott még csak közepesen sem és akkor is kikapott az RTL Klub heti műsorai ellen, ha azok épp nagyon gyengén futottak. Hétfőn este a Cápák között megint felemás adatokat hozott, de így is simán legyőzte Kasza Tibor vetélkedőjét. Kedden az Alvilág szezonzáró részének még az eddigi, szörnyű eredményeit is sikerült alulmúlnia és az évad eddigi legrosszabb közönségarányával került képernyőre. A sorozat nagy bukás, így csodálkoznánk, ha jövőre folytatódna.

Szerdán a Toplista hozott gyengén, viszont ellene az M4-en a Bajnokok Ligája elképesztő magas, mindkét korosztályban 10 százalék feletti közönségarányt hozott. Csütörtökön a Gyertek át! több hét után ismét beesett a lélektani, 10 százalék alá és ezzel rossz számokat produkált. Pénteken a Doktor Murphy ugyan meghaladta az előbb említett számot, de így sem mondható túl jónak az eredménye.

hirdetés

Szombaton A mi kis falunkat a megszokottnál jóval kevesebben figyelték és évadminimum nézettséget szállított. Ennek ellenére, így is szépen hozott és mindkét korosztályban a heti toplisták élén végzett, sőt három és félszer annyi embert ültetett a képernyők elé, mint a TV2 ellene látható filmje. A hét utolsó napján a Star Wars 6 katasztrofális adatokat szállított az RTL Klubon, míg a vele szemben futó Kellékfeleség tarolt, így a TV2 behúzta a vasárnap estét. A többi napon a főműsoridőt (19-23 óra) viszont az RTL Klub nyerte. A hetet ugyan az RTL nyerte, de meglepően szoros versenyben.

Hétfő:
TV2: Tények: 610 ezer (21,3%), 18-49: 95 ezer (12,3%)
RTL: Híradó: 617 ezer (21,7%), 18-49: 139 ezer (18,1%)

TV2: Exatlon Hungary: 588 ezer (14,6%), 18-49: 211 ezer (15,5%)
RTL: Fókusz: 609 ezer (17,2%), 18-49: 172 ezer (16,4%)
RTL: Drága örökösök: 726 ezer (17,2%), 18-49: 246 ezer (17,4%)
RTL: Barátok közt: 670 ezer (16,4%), 18-49: 206 ezer (14%)

TV2: Pénzt vagy éveket!: 224 ezer (8,1%), 18-49: 79 ezer (7%)
RTL: Cápák között: 293 ezer (10,3%), 18-49: 126 ezer (11%)
TV2: Kémek a szomszédban (film): 69 ezer (5,7%), 18-49: 38 ezer (7,2%)
RTL: Isten veled, Magyarország!: 178 ezer (10,6%), 18-49: 65 ezer (9,1%)

Kedd:
TV2: Tények: 664 ezer (22,8%), 18-49: 133 ezer (16,5%)
RTL: Híradó: 578 ezer (20%), 18-49: 121 ezer (15,2%)

TV2: Exatlon Hungary: 557 ezer (13,6%), 18-49: 179 ezer (13,3%)
RTL: Fókusz: 653 ezer (18,1%), 18-49: 206 ezer (19%)
RTL: Drága örökösök: 808 ezer (19,1%), 18-49: 270 ezer (19,5%)
RTL: Barátok közt: 674 ezer (16,4%), 18-49: 176 ezer (12%)

TV2: Pénzt vagy éveket!: 244 ezer (7,8%), 18-49: 58 ezer (4,8%)
RTL: Alvilág 1×08: 237 ezer (7,8%), 18-49: 76 ezer (6,4%)

TV2: Columbo (ism.): 93 ezer (6,9%), 18-49: 31 ezer (5,4%)
RTL: Házon kívül: 193 ezer (9%), 18-49: 83 ezer (9,2%)
RTL: XXI. Század: 108 ezer (6,9%), 18-49: 37 ezer (5,7%)

Szerda:
TV2: Tények: 665 ezer (22%), 18-49: 139 ezer (15,9%)
RTL: Híradó: 677 ezer (22,6%), 18-49: 173 ezer (20%)

TV2: Exatlon Hungary: 602 ezer (14,4%), 18-49: 216 ezer (15,7%)
RTL: Fókusz: 658 ezer (17,4%), 18-49: 189 ezer (16,6%)
RTL: Drága örökösök: 775 ezer (17,9%), 18-49: 245 ezer (17,4%)
RTL: Barátok közt: 688 ezer (16,3%), 18-49: 192 ezer (13%)

M4 Sport: Bajnokok Ligája: Manchester United – FC Barcelona: 385 ezer (10,7%), 18-49: 148 ezer (11,1%)
TV2: Pénzt vagy éveket!: 219 ezer (7,8%), 18-49: 62 ezer (5,5%)
TV2: Columbo (ism.): 95 ezer (8%), 18-49: 32 ezer (6,5%)
RTL: Toplista: 253 ezer (8%), 18-49: 97 ezer (7,8%)
RTL: New York-i helyszínelők 3×02: 129 ezer (7%), 18-49: 60 ezer (7,7%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 669 ezer (20,7%), 18-49: 119 ezer (12,6%)
RTL: Híradó: 672 ezer (21%), 18-49: 171 ezer (18,2%)

TV2: Exatlon Hungary: 609 ezer (14,7%), 18-49: 208 ezer (15,3%)
RTL: Fókusz: 719 ezer (18,5%), 18-49: 210 ezer (17,3%)
RTL: Drága örökösök: 778 ezer (18,3%), 18-49: 235 ezer (16,9%)
RTL: Barátok közt: 725 ezer (17,8%), 18-49: 209 ezer (14,9%)

TV2: Pénzt vagy éveket!: 239 ezer (8,5%), 18-49: 78 ezer (7,1%)
TV2: Columbo (ism.): 90 ezer (6,5%), 18-49: 43 ezer (7,5%)
RTL: Gyertek át!: 268 ezer (9%), 18-49: 108 ezer (9,3%)
RTL: Privát kopók 2×05: 110 ezer (6,2%), 18-49: 24 ezer (3,3%)

Péntek:
TV2: Tények: 695 ezer (21,4%), 18-49: 133 ezer (14,6%)
RTL: Híradó: 691 ezer (21,4%), 18-49: 164 ezer (18,1%)

TV2: Exatlon Hungary: 624 ezer (15,1%), 18-49: 221 ezer (16,2%)
RTL: Fókusz: 657 ezer (17,4%), 18-49: 162 ezer (14,5%)
RTL: Drága örökösök: 778 ezer (18,2%), 18-49: 244 ezer (17,4%)
RTL: Barátok közt: 701 ezer (16,8%), 18-49: 222 ezer (15%)

TV2: Pénzt vagy éveket!: 270 ezer (8,7%), 18-49: 84 ezer (6,8%)
TV2: Szex, barátság, telefon (film): 98 ezer (6,3%), 18-49: 47 ezer (6,8%)
RTL: Doktor Murphy 2×12: 358 ezer (10,8%), 18-49: 135 ezer (10,4%)
RTL: Showder Klub: 200 ezer (9%), 18-49: 87 ezer (9%)

Szombat:
Duna: Gasztroangyal: 271 ezer (9,4%), 18-49: 22 ezer (2,4%)

Duna: SzerencseSzombat: 324 ezer (8,8%), 18-49: 25 ezer (2,1%)
TV2: Tények: 638 ezer (18,7%), 18-49: 133 ezer (11,8%)
RTL: Híradó: 544 ezer (15,8%), 18-49: 141 ezer (12,5%)

Duna: Csak színház és más semmi 4×07: 129 ezer (3,1%), 18-49: 14 ezer (1,1%)
TV2: Johnny English újratöltve (film): 241 ezer (6%), 18-49: 99 ezer (7,3%)
RTL: Fókusz Plusz: 656 ezer (14,7%), 18-49: 177 ezer (14,2%)
RTL: A mi kis falunk 3×09: 865 ezer (20,3%), 18-49: 353 ezer (23,7%)

TV2: James Bond: Spectre – A fantom visszatér (film): 166 ezer (5,6%), 18-49: 76 ezer (6,1%)
RTL: Csúcsformában 2. (film): 346 ezer (10%), 18-49: 163 ezer (11,5%)

Vasárnap:
M4 Sport: Forma-1: Kínai Nagydíj (Felvezetés nélkül): 379 ezer (22,7%), 18-49: 143 ezer (23,2%)

Duna: Borbás Marcsi szakácskönyve: 205 ezer (6,7%), 18-49: 26 ezer (2,6%)

TV2: Tények: 629 ezer (18%), 18-49: 144 ezer (12,4%)
RTL: Híradó: 637 ezer (18,1%), 18-49: 186 ezer (15,8%)

TV2: Kellékfeleség (film): 638 ezer (14,3%), 18-49: 299 ezer (18,7%)
TV2: Harcban élve (film): 276 ezer (8,9%), 18-49: 126 ezer (9,6%)

RTL: Csillagok háborúja 6. – A jedi visszatér (film): 304 ezer (6,9%), 18-49: 127 ezer (7,9%)
RTL: Terhes társaság (film): 99 ezer (3,9%), 18-49: 52 ezer (4,6%)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban