Július 21-én, szerdán, 21:20-kor meglepően hamar megérkezik hazánkba is a Miami trauma (Miami Medical) című amerikai filmsorozat, méghozzá a Viasat 3-ra. A produkció idén áprilisban indult Amerikában, a CBS műsorán. A sorozat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, gyenge nézettsége miatt csak 1 évadnyi bizalmat fektettek bele, ez 13 részt jelent. Pedig a producerek közül kiemelkedik Jerry Bruckheimer neve, aki a Helyszínelő-sorozatok atyja. A Viasat 3 a premier után pár órával megismétli az első epizódot.
A sorozat hivatalos ismertetője szerint: A Miami trauma az egyik legújabb kórházsorozat, melynek szereplői azok a sürgősségi osztályon dolgozó orvosok és mentősök, akik a beteggel a trauma elszenvedését követő első 60 percben foglalkoznak, amikor a páciens későbbi esetleges felépülését leginkább befolyásoló döntéseket kell meghozniuk az orvosoknak. Dr. Matthew Proctor új a trauma csapatban, aki békés Maryland-i praxisát hagyta ott a sűrgősségiek kedvéért, Dr. Eva Zambrano pedig egy munkamániás sebész, míg Dr. Serena Warren épp csak most került ki az orvosi egyetemről és gyorsan bele kell rázódnia a való életbe. Az agilis Tuck Brody nővér pedig próbál egyensúlyt tartani az orvosok szükségletei és a betegek hozzátartozóinak igényei között.

Most és jövő szombat este is műsorváltozás lesz a TV2-n

Csatlakozz újságíróként a SorozatWiki csapatához

Kiderült, hogy mikor érkezik a Netflix egyik legnépszerűbb fantasy-sorozatának 2. évada

Egy év szünet után visszatér az RTL egyik korábbi műsora

Ő nyerte a Farm VIP 5. évadát
