A 12. heti nézettség itt olvasható vissza. A 13. héten ugyan ismét jól szerepelt a Farm, de nagyon sokat estek az eredményei az előző héthez képest. Az RTL Híradó most is minden nap simán legyőzte a Tényeket, főleg 18-49-ben hatalmas a fölénye. A Jóban Rosszban a múlt heti mélypont után most sem tudta összeszedni magát és a fiataloknál még a csatornaátlagot sem hozta. A Hal a tortán valamennyit javított ugyan, de ennek ellenére most is katasztrofális adatokat szállított, míg az Éjjel-Nappal Budapest mindenhol szép eredményeket produkált. A Barátok közt durván tarolt, nem nagyon látszik meg, hogy későbbre pakolták, sőt újra mindkét korosztályban a legnézettebb műsor volt a héten.

Hétfőn az ünnepek miatt filmek mentek mindkét nagy csatornán. Kedden alig kapcsolt valaki a Sherlock és Watson dupla epizódjára, de A mentalista is csak közepes eredményeket hozott, míg a XXI. század nagyon keveseket érdekelt. Szerdán kitűnő nézettséggel futott a Szulejmán, mely 18-49-ben a hetedig, az összlakosságban pedig az ötödik legjobban teljesítő produkció volt a héten. A Házon kívül felemás adatokat szállított. Csütörtökön katasztrofális számokat produkált az NCIS és az NCIS: Los Angeles, míg a Castle egész jól ment.

hirdetés

Szombaton csatornaátlag alatt hozott a Farm extra adása. A gyengébb felvezető érződött az utána kezdődő Gyertek át szombat este! nézettségén is, ugyanis a comedy show talán most elöször elég gyengén hozott. Vasárnap a délutáni időpont ellenére nem hozott túl jól a Forma-1, míg este a Magyarország, szeretlek! a teljes lakosság körében ismét kiváló számokat szállított és megint legyőzte a TV2 esti filmjét. (Fotó: RTL Klub)

Hétfő:
TV2: Tények: 642 ezer (17,6%), 18-49: 166 ezer (12,6%)
RTL: Híradó: 866 ezer (23,4%), 18-49: 231 ezer (17,3%)

TV2: Nanny McPhee és a nagy bumm (film): 480 ezer (10,5%), 18-49: 162 ezer (9,5%)
TV2: Női szervek (film): 522 ezer (14,3%), 18-49: 255 ezer (15,6%)
RTL: A Farm: 778 ezer (17,9%), 18-49: 295 ezer (18,6%)
RTL: Az acélember (film): 686 ezer (15,4%), 18-49: 382 ezer (20,7%)
RTL: Képlet (film): 213 ezer (11,7%), 18-49: 121 ezer (14,1%)

Kedd:
TV2: Tények: 764 ezer (21%), 18-49: 175 ezer (15,4%)
TV2: Jóban Rosszban: 606 ezer (14,1%), 18-49: 144 ezer (9,8%)
RTL: Híradó: 980 ezer (27,5%), 18-49: 291 ezer (26,3%)
RTL: A Farm: 889 ezer (21,3%), 18-49: 338 ezer (24,2%)

TV2: Hal a Tortán: A küldetés: 433 ezer (9,8%), 18-49: 129 ezer (8,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 853 ezer (19,3%), 18-49: 392 ezer (24,8%)

Duna: Laura rejtélyei 1×22: 146 ezer (3,9%), 18-49: 13 ezer (0,9%)
TV2: Sherlock és Watson 3×16: 202 ezer (5,2%), 18-49: 72 ezer (4,5%)
TV2: Sherlock és Watson 3×17: 169 ezer (6,4%), 18-49: 65 ezer (5,5%)
RTL: Barátok közt: 1,054 millió (25,3%), 18-49: 399 ezer (23,9%)
RTL: A mentalista 7×11: 575 ezer (18,2%), 18-49: 227 ezer (16,4%)
RTL: Híradó: 369 ezer (15,9%), 18-49: 149 ezer (13,7%)

Szerda:
TV2: Tények: 695 ezer (21,2%), 18-49: 141 ezer (14,4%)
TV2: Jóban Rosszban: 552 ezer (13,8%), 18-49: 126 ezer (9,4%)
RTL: Híradó: 777 ezer (24,3%), 18-49: 183 ezer (19,4%)
RTL: A Farm: 811 (21,1%), 18-49: 292 ezer (23,2%)

Duna: Hawaii Five-0 1×13: 238 ezer (5,6%), 18-49: 33 ezer (2,1%)
TV2: Hal a Tortán: A küldetés: 393 ezer (9,2%), 18-49: 98 ezer (6,4%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 827 ezer (19,3%), 18-49: 387 ezer (25,5%)

Duna: Munkaügyek: 66 ezer (2,3%), 18-49: 11 ezer (0,9%)
TV2: Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk(film): 226 ezer (7,6%), 18-49: 109 ezer (8,8%)
RTL: Barátok közt: 1,054 millió (25,8%), 18-49: 362 ezer (22,8%)
RTL: Szulejmán 168. rész: 775 ezer (25,1%), 18-49: 267 ezer (20,5%)
RTL: Híradó: 402 ezer (18,2%), 18-49: 131 ezer (13,1%)
RTL: Házon kívül: 287 ezer (16,9%), 18-49: 81 ezer (10,7%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 621 ezer (20,7%), 18-49: 139 ezer (15,1%)
TV2: Jóban Rosszban: 549 ezer (14,3%), 18-49: 111 ezer (8,9%)
RTL: Híradó: 743 ezer (25,6%), 18-49: 153 ezer (17,2%)
RTL: A Farm: 761 ezer (20,8%), 18-49: 259 ezer (22,3%)

Duna: A Bagi-Nacsa Show: 254 ezer (5,9%), 18-49: 33 ezer (2,1%)
TV2: Hal a Tortán: A küldetés: 401 ezer (9,4%), 18-49: 91 ezer (6,1%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 822 ezer (19,2%), 18-49: 377 ezer (25,3%)

TV2: NCIS 13×02: 217 ezer (5,7%), 18-49: 71 ezer (4,6%)
TV2: NCIS: Los Angeles 6×21: 142 ezer (5,7%), 18-49: 58 ezer (5,4%)
RTL: Barátok közt: 1,027 millió (24,5%), 18-49: 370 ezer (22,6%)
RTL: Castle 6×13: 569 ezer (18,8%), 18-49: 221 ezer (17,3%)
RTL: Híradó: 345 ezer (15,2%), 18-49: 138 ezer (13,7%)

Péntek:
TV2: Tények: 701 ezer (22,2%), 18-49: 136 ezer (15,2%)
TV2: Jóban Rosszban: 549 ezer (13,6%), 18-49: 140 ezer (11%)
RTL: Híradó: 737 ezer (24,2%), 18-49: 180 ezer (21%)
RTL: A Farm: 752 ezer (19,4%), 18-49: 266 ezer (22,1%)

TV2: Hal a Tortán: A küldetés: 408 ezer (9,4%), 18-49: 88 ezer (6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 775 ezer (17,9%), 18-49: 342 ezer (23,2%)

Duna: Mindenből egy van 4×12: 100 ezer (3,6%), 18-49: 17 ezer (1,4%)
TV2: Mission Impossible – Fantom protokoll (film): 242 ezer (8,1%), 18-49: 122 ezer (9,6%)
RTL: Barátok közt: 1,006 millió (24%), 18-49: 376 ezer (23,2%)
RTL: Latin Macsó visszavág (film): 302 ezer (10,6%), 18-49: 116 ezer (9,3%)

Szombat:
TV2: Tények: 491 ezer (15,9%), 18-49: 114 ezer (10,9%)
RTL: Híradó: 712 ezer (23,1%), 18-49: 176 ezer (16,9%)

Duna: Szerencseszombat: 313 ezer (9,1%), 18-49: 39 ezer (3,3%)
TV2: Görögbe fogadva (film): 492 ezer (12,1%), 18-49: 210 ezer (14,6%)
RTL: Fókusz Plusz: 687 ezer (18,6%), 18-49: 184 ezer (14,5%)
RTL: A Farm: 876 ezer (19,8%), 18-49: 316 ezer (19%)

TV2: Testcsere (film): 424 ezer (11,1%), 18-49: 231 ezer (14%)
RTL: Gyertek át szombat este!: 523 ezer (13,7%), 18-49: 222 ezer (13,2%)

Vasárnap:
M4: Forma-1 – Bahreini Nagydíj (délután): 518 ezer (17,8%), 18-49: 245 ezer (

TV2: Tények: 261 ezer (16,8%), 18-49: 144 ezer (11,9%)
RTL: Híradó: 699 ezer (21,1%), 18-49: 190 ezer (15,9%)

Duna: Magyarország, szeretlek!: 505 ezer (10,9%), 18-49: 52 ezer (3,1%)
Duna: A cég (film): 262 ezer (7,5%), 18-49: 59 ezer (3,9%)
TV2: A zöld urai (film): 400 ezer (9%), 18-49: 208 ezer (12,7%)
TV2: Koszorúslányok (film): 379 ezer (11%), 18-49: 201 ezer (13,4%)
RTL: A Karib-tenger kalózai 3 (film): 667 ezer (15,1%), 18-49: 365 ezer (21,4%)
RTL: A hívás (film): 336 ezer (12,7%), 18-49: 193 ezer (15,7%)

Tévécsatornák közönségaránya: (18-49, főműsoridő)
– RTL Klub: 20,3%
– TV2: 10%
– Film+: 5,9%
– COOL: 5,2%
– VIASAT3: 4%
– Duna 2,5%

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része