Amikor az első RTL Klub-os ajánlóit láttam, azt hittem, hogy egy újabb katasztrófafilm kerül péntek este a képernyőre. Akkoriban nagyon rá voltam kattanva az ilyen produkciókra, így megnéztem a pilot-ot. A dupla rész nagyon bejött és lenyűgözött, így egyértelmű volt, hogy a jövő heti epizódot is megnézem. Ahogy teltek az idők, egyre jobban tetszett a Lost, és nemsokkal később már a kedvenc sorozatom lett. A 2. évadot már részben az AXN-en követtem, majd a 3. és 4-et teljes egészében. A Lost-nak soha nem volt különösen jó magyar szinkronja, de a 4. évadra még rosszabb lett, így az 5. évadtól Amerikához képest alig lemaradva feliratosan követtem. A kedvenc évadom egyértelműen a 3. volt, majd a 6. és utána a 2. A 4. és 5 szezonban látott újdonságok kevésbé jöttek be, de szóba se került az, hogy ne folytassam a produkciót.
Összefoglalva tehát, nagyon nagy élmény nyújtott nekem a Lost, szerint ez minden idők legjobb sorozata, nehezen hiszem, hogy a közel jövőben bármilyen más produkció meg tudja majd számomra ütni ezt a szintet. Persze egy ilyen sorozatnál meghatározó a finálé élménye, de nem hinném, hogy most csalódnék nagyot ennyi év után a készítőkben. Így még a mai sorozatzárás előtt megelőlegezném a Lost-nak a 10/10.es értékelést.
Ha bárki szívesen leírja mit jelentett neki a Lost, akár 1-2 mondatban is, azt szívesen várom kommentben.

Grósz Judit, az RTL volt vezérigazgató-helyettese felel mostantól a közmédia megújulásáért

Egy korábbi miniszterelnökjelölt is szerepelhet Az Árulók 5. évadában

3 évad után véget ér a Netflix egyik népszerű krimi-thrillersorozata

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada

Napokon belül érkezik egy bűnügyi sorozat utolsó évada az egyik országos csatornára