Az első élőszereplős Star Wars sorozat, a The Mandalorian tavaly novemberben mutatkozott be a Disney+ nyitócímei között. A produkció néhány évvel a Birodalom bukása után játszódott, a főszerepben a Trónok harca korábbi színésze, Pedro Pascal volt látható, aki egy mandalóri Fejvadász páncéljába bújt. A széria legnagyobb sztárja azonban a Baby Yoda névre keresztelt Gyermek lett, akit Din Djarinnak védelmeznie kellett. Október 30-án jön a The Mandalorian folytatása is a képernyőkre, melyben végre feltűnnek a sokak által hiányolt jedik is. Az új részeket még be sem mutatták, de már most tudni lehet, hogy biztosan jön a sorozat 3. évada is, melynek forgatását egy friss készítői nyilatkozat szerint a vártnál hamarabb kezdik el.
“A rajongóknak nem kell csúszásra számítaniuk, úgy tervezzük, hogy még 2020 vége előtt elindul a 3. szezon felvétele is. Az egyetlen hátráltató tényező, amit meg kell várnunk, az Pedro Pascal másik munkája, a színész ugyanis Nicolas Cage-dzsel együtt a The Unbearable Weight of Massive Talent című filmen dolgozik Európában. A koronavírus-járvány a The Mandalorian stábját kevésbé érinti, mint más sorozatok esetében, mert sikerült olyan munkakörülményeket teremtenünk, amik garantálják a stábtagok és a szereplők biztonságát is. A színészek jó része a kamerák előtt is maszkban van, kevesen vannak egy helyen a jelenetekben, és rengeteg mindent különleges effektek segítségével készítünk el” – mondta a The Mandalorian showrunnere, Jon Favreau a Variety kérdésére.
Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez
Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada
9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője
Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada
Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re
A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán