Új saját gyártású reality érkezik a hazai képernyőkre, melynek főszereplői szendének tűnő színésznők lesznek. A Balhés csajok a Here Come the Girls című nemzetközi formátum magyar verziója, melyben három feltörekvő híresség, Bajor Lili, Sztoics Alexandra és Kővári Lotti követ el csínyeket az utca emberével szemben. A Balhés csajok ma délután, 13:00-kor dupla epizóddal debütál a VIASAT6-on. A folytatás szombat délutánonként lesz látható a csatornán, heti két résszel.

A Balhés csajok középpontjában a nézők számára ismerős színésznők szerepelnek, köztük a Barátok köztben, az Egynyári kalandban és a Pappa Piában is látható Bajor Lili. Az egykori legenda, Bajor Imre lánya mellett a Holnap tali!-ban Mírát alakító Sztoics Alexandrától és a Legendás állatok – Grindelwald bűntetteiben boszorkányt játszó Kővári Lottitól kell majd tartaniuk az utcán járó-kelő férfiaknak. Ők hárman lesznek azok, akik lesben állva várják áldozataikat a buszmegállókban, strandokon, kávézókban, hogy egy kis csínyt kövessenek el ellenük.

A reality műsorvezetője a mozis világból ismert Szabó Simon lesz, aki a Moszkva tér című klasszikus után olyan filmekben is szerepelt, mint a Megdönteni Hajnal Tímeát és a Vörös veréb. Egy fotelban, a tévét nézve együtt figyelhetjük vele, ahogy a lányok virágboltban törnek össze vázákat, forgatáson viccelnek meg egy modellsrácot, vagy éppen az otthonukban verik át a pizzát kiszállító futárt. Az új szórakoztató műsorban a megszeppent férfiak csak akkor tudják meg, hogy csíny áldozatai lettek, amikor a lányok elárulják nekik. Hogyan sikerülnek az átverések? Kiderül mától, minden szombaton 13:00-kor a VIASAT6-on!

(A cikket a Sony Pictures Television támogatta.)

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán