A The Witcher 2. évados forgatását 2020 február közepén kezdte el a stáb, néhány hét után azonban a koronavírus-járvány miatt le kellett állítani a munkálatokat. A felvételek nemrég folytatódtak Nagy-Britanniában, de szinte rögtön rossz hírről kellett beszámolnunk. A kényszerszünet miatt a produkció egyik fontos szereplője, az Eskel nevű vajákot alakító Thue Ersted Rasmussen közölte, hogy ezt a munkáját egyéb projektjeivel nem tudja összeegyeztetni. A színész hozzátette, nagy rajongója a The Witcher univerzumának, így nézőként biztosan követi majd Ríviai Geralt (Henry Cavill), Yennefer (Anya Chalotra) és Ciri (Freya Allan) kalandjait.

A Netflix fantasyjával foglalkozó Redanian Intelligence írta meg elsőként, hogy megtalálták az új Eskelt, Rasmussen helyére az ITV kosztümös sorozatából, a Viktóriából és a Kémek küldetéséből ismert Basil Eidenbenz érkezik. Az új részekben végre a képernyőkön is bemutatkozik a vajákok fellegvára, Kaer Morhen, ahol Geralték Eskellel is összefutnak. A kultikus helyszínt a könyvsorozat olvasói és a videojátékosok is jól ismerhetik. A tervek szerint a The Witcher még 2021-ben visszatérhet a képernyőkre, amennyiben az egészségügyi veszélyhelyzet miatt a forgatásokat nem kell állandóan megszakítani.

Ő a 2026-os Megasztár negyedik zsűritagja

Bemutatták a 2026-os Megasztár harmadik zsűritagját

Minden programot érintő műsorváltozás lesz vasárnap este az RTL-en

Komoly műsorváltozás vasárnap a TV2-n: ismét képernyőre kerül a Hogyan tudnék élni nélküled?

Leleplezték a 2026-os Megasztár második zsűritagját

Nagy akciót hirdetett a Disney+