A Stranger Things 4. évados felvételeit a sorozat stábja már idén januárban megkezdte, és jól is haladtak a munkálatokkal, amíg március közepén a koronavírus-járvány miatt le kellett állítani azokat. Ahogy korábban beszámoltunk róla, az írók otthonaikban így is haladtak tovább a forgatókönyvekkel és néhány nappal ezelőtt befejezték a szezont, amely a szokásosnak számító 8 helyett 9 részes lesz. A Netflix másik sikersorozatának, a The Witchernek a második évados forgatásáról már tudjuk, hogy augusztus közepén folytatódhat, a Stranger Things esetében azonban eddig semmi információ nem látott napvilágot.

A Hollywood Reporter most kiderítette, hogy a Georgia államban felvett, a 80-as években játszódó produkció forgatását szeptember 17-től tervezik folytatni. Amerikában az egészségügyi helyzet még mindig sokkal rosszabb, mint a világ legtöbb országában, a tengerentúli sajtó viszont arról ír, hogy Hollywood minél előbb próbál talpra állni. A koronavírus-járvány miatt elképzelhető, hogy több premier is csúszni fog, de amennyiben idén ősszel tényleg folytatni tudják a Stranger Things 4. szezonját, komoly esély van rá, hogy jövőre képernyőre kerülhetnek az új epizódok.

Premierözön a Netflixen: 23 új sorozat vagy friss évad érkezik szeptemberben

Megújulva tér vissza a közmédia egyik legismertebb produkciója

Az RTL leleplezte Az Árulók idei évadának újabb három játékosát

Kiderült, hogy mikor jön egy népszerű bűnügyi sorozat új évada a SkyShowtime-ra

Ez a 7 sorozat és film érkezik szeptemberben az Amazon Prime Videóra

Műsorváltozás lesz szombat este az X-Faktor miatt az RTL-en