A Mellékhatás április 4-én indult el az RTL Klubon, az új drámasorozat A mi kis falunk felvezetésének köszönhetően rendkívül erősen kezdett, majd közepes nézettséggel futott. A produkció egy orvosi műhibával és a béranyaság kérdésével foglalkozik, rendkívül izgalmas tálalásban. A sorozatban olyan magyar sztárok láthatóak, mint Sztarenki Dóra, Borbély Alexandra, Tenki Réka, Adorjáni Bálint, vagy éppen Nagy Zsolt. A Mellékhatás 10. és egyben évadzáró epizódja az RTL Most+-on már elérhető, június 6-án, 21:00-kor pedig a tévében is adásba kerül a finálé.

A széria nem csupán minőségi történetvezetésével, hanem rendkívül szép fényképezésével is felhívta magára a figyelmet. A Mellékhatás egyik főszereplőjével, az Annát alakító Sztarenki Dórával nemrég készítettünk interjút, melyből az is kiderült, hogy eredetileg nem vele forgatták le a pilot epizódot, hanem másodszorra választották őt a sorozatba. A következő hetekben az RTL Klub műsorrendje teljesen megváltozik, a Mellékhatás helyén pedig június 13-tól filmek lesznek láthatóak.

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Ez a 9 sorozat és film érkezik novemberben az Amazon Prime Videóra

Jövőre 80 milliárdra csökken a közmédia állami támogatása – ennél azonban több pénzből gazdálkodhat

Távozik a Mokka egyik műsorvezetője, így búcsúzott a nézőktől