A koronavírus-járvány miatt jelenleg világszerte zárva tartanak a mozik, ezért a tavaszi filmdömping sem tudott elindulni. Az egészségügyi veszélyhelyzetnek esett most áldozatául az Örökkévalók című film is, melyben két egykori Trónok harca szereplő is benne lesz. A produkció eredetileg november 5-én mutatkozott volna be a vásznakon, ahogy korábban beszámoltunk róla. A Fekete Özvegy című, szintén a Marvelhez tartozó film azonban a járvány miatt átvette az Örökkévalók helyét, mely emiatt 2021. február 12-re került át.
Az Örökkévalók egyik főszereplője Dane Whitman lesz, akit a Trónok harcában Havas Jonként megismert Kit Harington alakít. A történet szerint az antropológus beleszeret egy Sersi (Gemma Chan) nevű nőbe, akiről kiderül, hogy egy kozmikus társadalom tagja és nem a Földről való. A korábban Robb Starkként látott, Richard Madden által játszott Ikaris pedig a románcot nem nézi jó szemmel, ezért komoly zűrbe kerül a szerelmespár. A Marvel új filmje már a 3-as fázist követő állapotokat mutatja be, így a szuperhősök egy új generációja mutatkozik be a vásznakon.
Kiderült, hogy mikor indul a TV2 katonai realityje, A Kiképzés
Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján
Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója
Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai
Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez
Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada