November utolsó napjaiban az RTL Magyarország meghívására egy teljes hetet tölthettem a produkció stábjával és részletesen megnézhettem, hogy készül az X-Faktor. A beszámoló első részében bemutattam, hogy milyenek a hétfői kezdeti próbák, valamint, hogy a dalok kiválasztásánál mik a főbb szempontok. A második cikkemben kiderült, milyen vita volt a USNK és a stáb között, hogyan zajlanak a hétközbeni próbák és, hogy tényleg nem látják-e a mentorok az élő adás előtt egymás mentoráltjait. A beszámoló utolsó részében bemutatom, hogyan zajlanak az utolsó órák az adás előtt és milyen a hangulat az élő show alatt a stúdióban és a vezérlőben. Kiderül, milyen vitába keveredett egy mentor és milyen szempontok alapján választják ki az X-Faktorba a zsűritagokat és ők mi alapján értékelik a versenyzőket. Valamint összegezzük, hogy az egyhetes megfigyelésem alatt, miért lehet az X-Faktor a legsikeresebb hazai tévéműsor.

A szombati napra már szinte minden összeállt, de késő délelőttől késő délutánig még egy utolsó próbát tartanak. Mielőtt azonban rátérnénk erre, egy előző napi vitát elevenítek fel. A péntek délutáni próbán Gáspár Laci kiakadt Burai Renátó versenyszáma kapcsán. Kérte, hogy egy spanyolosabb koreográfiával álljanak elő a táncosoknak és a zenei alapban is kért változtatásokat. Ami viszont igazán nem tetszett neki, az Renátó ruhája és a táncosok ruhái voltak, sőt a neki kiválasztott darab sem volt az igazi. Odahívták az egyik stylistot, és Laci kérdőre vonta, mely után vita alakult ki köztük. Ezt végül Verebély Marcell kreatív producer zárta le és kérte az addigra kiborult stylistot, hogy változtasson a mentor kérése szerint. A korábban leírtak szerint péntekre elvileg minden összeáll már, de ebből is látszik, hogy lehet olyan, amikor valami még szombatra lesz végleges. Az élő adás napjára megtörténtek a kisebb változtatások és mindenki kapott egy laikusként is megállapíthatóan jobb ruhát. Gáspár Laci viszont elmondta, hogy ennek ellenére elnézést is kért a stylisttól, hogy a kelleténél nagyobb hévvel beszélt vele. Renátó produkcióját viszont a nézők a változtatások ellenére sem tartották elég jónak és az este végén kiesett az X-Faktorból.

hirdetés

A szombati utolsó próba 12 óra előtt nem sokkal kezdődik. Ilyenkor már az esti sorrendben próbálják le a dalokat, a végső kameramozgásokkal. Pont ezért a zsűriasztalnál már ugyanúgy csak négy ember ül, mint az élő műsor alatt (az adott énekes mentora, a kreatív producer, az énektanár és a zenei rendező). Ezért ezen a napon a próbát a közönség soraiból, időnként a vezérlőből, illetve időnként a stúdió egyéb pultjai közeléből tekinthettem meg. Néhány éve a szombati nap már közönségnyilvános, a nap elején még csak pár tíz külsős, késő délutánra azonban már több száz ember követte a stúdióból az élő adás előtti eseményeket. Kora délután folyamán érkezett meg Kiss Ramóna és a már versenyző nélküli Puskás Peti – akiket a hét folyamán először láttam. Felmerült bennem a kérdés, így megkérdeztem a kreatív producert, hogy vajon az, hogy Bogi és Peti egy pár, nem teszi-e őket elfogulttá szerinte egymás versenyzői iránt.

„Bogi és Peti kapcsolata az élő adások előtt nem sokkal indult. A forgatásokon ilyen formában nem lehetett azt tapasztalni, hogy egymás versenyzői felé húznának. Sőt, az élő adásokon nagyon keményen megmondták a véleményüket, anélkül, hogy bármilyen személyes tényező befolyásolta volna őket. Mindketten nagyon okos, értelmes, felnőtt emberek. Külön tudják választani a magánéletet a munkától, ami jelen esetben a mentori feladatot jelenti. Nem jelentett számukra gondot a másik versenyzőjét kritizálni, de ugyanakkor megdicsérni sem. Jelen pillanatban ennek sem hátránya, sem pedig előnye nincsen. Bogi már nyilván nem tud a Peti versenyzői felé húzni, Peti pedig biztos vagyok benne, hogy nem fog Bagdi Enikőnek pozitív értékelést adni csak azért, mert Bogi a párja” – mondta határozottan Verebély Marcell.

Arra is kíváncsi voltam, hogy miként választották ki az elmúlt években a tehetségkutató legfontosabb arcait, a mentorokat.

„2015 végén kezdtünk el Gondolkoztunk azon, hogy miként tudunk egy érdekes, új zsűrit összerakni. Tóth Gabit kértük fel elsőnek, az előző mentorcsapatból és mellé szerettünk volna teljesen más személyiséget beültetni. Schiwert-Takács László, akkori kreatív producerrel és Herman Péter kreatív igazgatóval írtunk egy nagyon hosszú listát. Ezen férfiak és nők is voltak, ugyanis nincs olyan szabály, hogy a négyből csak egy női mentor lehet, ez eddig mindig véletlenül alakult így. Gáspár Lacit 2015-ben elsők között kerestük meg, hogy jöjjön el egy zsűri castingra. Szinte vele egyidőben ByeAlexet is elhívtuk, akiről azt gondoltam, hogy nem érdekli a lehetőség, de mindketten örömmel eljöttek. Puskás Peti is a listánk elején volt, ugyanis korábban már mentorsegédként dolgoztunk vele.

Kipróbáltunk mindenféle zsűri variációt a próba casting folyamán, melyeket fel is vettünk. Ez úgy kell elképzelni, hogy összeültettünk a biztos mentor mellé (aki ezúttal Gabi volt) három jelöltet és a régi adásokból mutattunk produkciókat, amelyeket értékelniük kell. Az éneklés után én állok ki eljátszani az adott jelentkezőt és tőlem tudnak kérdezni. Már a helyszínen éreztük, hogy ők lehetnek a nyerő négyes, de a felvételek visszanézésekor bizonyosodtunk meg végleg, hogy Gabi mellett a jelenleg is látható három fiú a legjobb választás.

A következő évben, amikor Tóth Gabi távozott, a zsűri castingokon Radics Gigi működött a legjobban a fiúk mellett. Amikor felkértük, csak egy évet vállalt, de aztán annyira megszerette, hogy maradt a következő évben is. Utána viszont az amerikai karrierépítést választotta, amely érthető módon időben már nem összeegyeztethető a mentori feladatokkal, ezért újra mentort kellett keressünk. Ismét összeírtunk neveket, akik közül 6-8 embert néztük meg. Dallos Bogit láttuk a legjobbnak, a három fiúval messze ő volt a leginkább összhangban” – mesélte Verebély Marcell.

A szombati napon már csak úgy lehet bemenni a stúdióba, hogy az RTL székházának közepén van egy kordon és fémdetektoros biztonsági kapukon kell keresztül menni. A próba elég zökkenőmentesen zajlott. A délután folyamán pár órára beült Herman Péter, az RTL Magyarország kreatív igazgatója is. A SorozatWikinek elmondta, hogy a hét folyamán többször egyeztet Verebély Marcellel, hogy miként áll a produkció. Dicsérte, hogy mennyire profi stáb dolgozik a műsoron, így neki nem igazán szokott dolga lenni ilyenkor már a produkcióval. A próba befejeztével beültették az esti adásra érkező közönséget és még az élő műsor előtt felvették Geszti Péterék extra produkcióját. Ez elég időigényes volt, ugyanis három különböző ruhába kerültek képernyőre, így közben kétszer át kellett öltözniük. Mindennel együtt nagyjából 45 perccel lettek kész az adás előtt, így egy fél óra szünet következett.

Az élő show előtt nem sokkal az összes versenyző, mentor, énektanárok és több kreatív stábtag a stúdió mögötti backstage szobában gyűlnek össze, ahol az adás alatt az éppen nem szereplő versenyzők foglalnak helyet. Itt egy nagy körbe állnak, megfogják egymást kezét és Verebély Marcell egy rövid bátorító beszéde után mindenki elfoglalja a helyét és kezdődik az élő show. Mielőtt azonban arra rátérnénk, hogy ekkor mi történik a kulisszák mögött, jöjjön néhány mondat arról, hogy milyen szempontok alapján értékelnek a mentorok, amikor a szombat esti show-kon zsűri szerepében ítészkednek.

„Nem teszek kivételt az értékeléskor az én versenyzőim és más versenyzői között” – kezdte a választ Gáspár Laci. „Aki jó, annak ugyanúgy megmondom, hogy jó, ha nem az én mentoráltam, akkor is. Nekem a legfontosabb az éneklés, a tehetség, és a hang. És nem csak abból áll a tehetség, hogy valakinek jó a hallása, jó a hangja, az énektudása, és rendelkezik kellő kitartással, lelkierővel. Fontos, hogy nem szabad elszállni az első sikertől! Az a jó, ha hosszú távon lehet valakivel tervezni, ehhez is tehetség kell. Persze megnézzük azt is, hogy ki mennyire néz ki jól a színpadon. Sok embert azonban elvisz a szeme és reméli, hogy egy jó formában lévő versenyzőhöz tehetség is párosul. De előfordul, hogy nincs így, és ezt el kell fogadni.”

„Nekem az a legfontosabb, hogy mennyire tudtam figyelni az adott produkcióra” – mondta ByeAlex. „Ha egy rendes koncert közben elkezdem a lámpákat nézegetni, akkor inkább odamegyek a pulthoz és iszok valamit, mert az egy rossz koncert. Vagy legalábbis engem nem érdekel. Ha nem érdekel, akkor az nálam baj és valami nem működik. Nézem azt is, hogy mennyire önazonos, illetve, hogy jó-e a dalválasztás.”

„Mi nem látjuk előre ezeket a produkciókat, akkor élünk át először mindent.” – meséli Bogi. „Ami nagyon jó, mert az első impulzus alapján jó dönteni, az az igazi. Az értékelés mindig az azonnali lelkiállapotomat tükrözi. Ha megérint érzelmileg egy lírai dal, vagy egy táncos produkciónál azt érzem, hogy hű, benne volt a lendület, akkor el fogom mondani. Vannak a mezőnyben rendkívül erős énekesek, náluk azt kell nézni, hogy kristálytisztán énekelnek-e. Mert ha elcsúsznak, akkor nem marad nagyon más, amit értékelni lehet. Az én mentoráltjaimnál tudom, hogy mennyi energiát beleteszünk és bevallom azt is, amikor hibáztunk. Tehát a legfőbb szempont nálam, hogy mennyire tud hatni rám egy adott produkció.”

„Amit legfőképp figyelek egy produkció alatt az az, hogy abban a 2-3 percben az énekes képes volt-e engem a hatása alá vonni” – kezdte Puskás Peti. „Vagy az éneklésével, vagy a tánccal, vagy a jelenlétével, esetleg az üzenettel. Ha hidegen hagyott, az nem megbocsátható. A Patriknak volt egy produkciója, aminek az utolsó 20 másodpercében éreztem azt, hogy ez igen! Erre később is emlékezni fogok. Tulajdonképpen az ehhez hasonló élményeket keresem. De ez nem csak az éneklésnél igaz, hanem filmeknél és színdaraboknál is a maradandó hatás nálam a lényeg.”

Az élő adás első felében a stúdió széléről néztem az X-Faktort. Itt próbáltam azt megfigyelni, hogy milyen a hangulata a műsornak a tévéképernyőkhöz képest. A közönség végig lelkes volt és látszott, hogy tényleg élvezik a show-t. Szinte minden műsorfelvételen dolgozik egy tapsoltató ember. Sok forgatáson mindig csak akkor tapsol a közönség, amikor az említett stábtag is hangosan tapsolni kezd, ezzel jelezve az ott ülőknek. Az X-Faktorban a produkciók után a közönség viszont mindig magától is elkezdett tapsolni és egy-egy zsűrireakcióra is több esetben spontán jött a reakció. Voltak viszont olyan esetek, amikor egy-egy dal közben, vagy műsorvezetői/mentorai reakcióra a tapsoltató ember hatására kezdtek reagálni. A közönség a rövidebb reklámszünetben bent kell maradjon – mert nem biztos hogy visszaérnének – a hosszabbak alatt viszont néhány percre kiengedik őket a stúdióból.

Az élő show egyik szünetében Gedeon Bea, az X-Faktor kommunikációs koordinátora felvitt az RTL székház egyik emeletén található ministúdiónak berendezett szobába és megmutatta, hol veszik fel az X-Stage című kísérőműsort. Ugyan a próbák során már rengetegszer láttam a szombat esti produkciókat, mégis érdekes volt látni, hogy mégse lehetett megtippelni, hogy kinek, hogy sikerül majd. Volt, aki egyértelműen jobb volt, mint a próbák alatt és olyan is, aki pedig nagyon elrontotta és ki is esett vele.

Az egyes produkciók között sokszor változik a színpad. A nézők a tévében csak azt látják, hogy az egyik énekesnél még egy zongora van bent, utána pár perccel rá pedig égből lelógó kötelek. A színpadért a stage manager felel, az ő koordinálásával kell pillanatok alatt levinni az előző tehetség alatt lévő elemeket és felrakni a soron következőét. Amikor ez kisebb vagy közepes idejű pakolást igényel, akkor a mentori felkonf és a kisfilm alatt kell ezt elvégezni. Hibázni nem lehet, ugyanis, ha nem végeznek a lepróbált idő alatt, akkor a kisfilm után nem tud kezdeni a következő versenyző. A hosszabb pakolást igénylő produkciók előtt a korábban elhangzottak szerint ezt egy reklámszünet utánra teszik, így kicsivel több idejük van teljesen átalakítani a színpadot.

A harmadik élő adás utolsó 40 percében a vezérlőből nézhettem tovább a műsort. Itt egyrészt ráláttam arra, hogy miként dolgozik Koós György rendező és kollégái, valamint hallhattam, hogy Verebély Marcell miket mond Kiss Ramóna és a mentorok fülére. A vezérlőből látszott igazán, hogy mennyire profin dolgozott a stáb. Mindenki tökéletesen tudta, hogy mi a feladata és rendkívüli összhangban végezték a munkájukat. Előfordult viszont két látványosabb hiba. Ottlétem elején az élő kép néhány másodperce beferdült, majd visszaegyenesedett. Itt kiderült, hogy a technocrane kamera (minden irányba mozgatható darus mozgató egység) véletlenül nekiment a színpadon lévő egyik mikrofonállványnak. Később pedig az egyik alkalommal bekerült az élő képbe a technocrane, ahogy épp áthalad a stúdiótérben.

Nagyon figyeltem arra, hogy a kreatív producer hogyan kommunikál a műsorvezetővel és a zsűrivel. Ottlétem alatt rendszeresen előfordult, hogy Kiss Ramónának elmondta, hogy XY dolgot mondja, szólítsa fel a következő mentort, vagy ezt és ezt kérdezze az adott versenyzőtől. Bár rövid időt tölthettem ott, de azalatt a mentoroknak viszont sosem mondta meg, hogy miként döntsenek. Olyan előfordult, hogy Puskás Peti megkérdezte, hogy a vezérlőben is hamisnak hallatszott-e valamelyik tehetség és erre válaszoltak, hogy igen. Olyan is volt, hogy a zsűriértékelés kicsit kezdett belassulni, ezért Verebély szólt az utolsó mentornak, hogyha ő is igent mond, akkor ívelje fel a végét, hogy legyen újra lendülete a műsornak. Egyik alkalommal az egyik mentor valószínűleg a fáradtság miatt elég bonyolultan fogalmazta meg az értékelését és bár ki lehetett következtetni, hogy mit akar mondani, az egyik zsűritársa nem értette. Erre a kreatív producer rásúgott a fülére egy fél mondatot, hogy miként tudja egyszerűbben, közérthetőbben megfogalmazni ugyanazt kritikáját. Ezek szerintem viszont bőven beleférnek egy ilyen munkába, az a nagyon fontos, hogy a vezérlőből ne mondják meg az ítészeknek, hogy igen-t, vagy nem-et mondjanak és ne is befolyásolják ebben őket, ilyet pedig nem tapasztaltam.

A hét folyamán azt is kutattam, hogy vajon mitől lehet a legnézettebb magyarországi tévéműsor az X-Faktor. Erről megkérdeztem Verebély Marcellt is:

„Az X-Faktor mai sikerei nem lennének, a kezdeti évadok nélkül. 10 éve, amikor elkezdtem dolgozni a műsoron, akkor Schiwert-Takács László (jelenleg az RTL marketingkommunikációs igazgatója – szerk.) és Losonczi László voltak a produkció kreatív vezetői. Mindig nagy ámulattal figyeltem, hogyan dolgoznak. Néhány év után Schiwert-Takács László egyedüli vezetője maradt a műsornak, majd idővel Kónya Gergely is csatlakozott hozzá. Az évek során én is egyre nagyobb feladatokat kaptam, mára pedig már egyikük sem dolgozik az X-Faktoron. Schiwert-Takács László nemcsak a barátom lett, hanem a mentorom és nagyon sokat tanultam tőle. Szerintem Magyarországon a nagyszabású showműsor, mint műfaj alapjait ő tette le, olyan produkciókkal, mint a Szombat Esti Láz, az Ország tesztje sorozat, később pedig a Csillag születik és az X-Faktor. Attól is tud ilyen jól működni ez a műsor, hogy nagyon jó alapokból indult és mai napig vannak olyan pontok, amiknél ebből táplálkozik, de sok dologban viszont folyamatosan változni tud és fejlődik a korral” – emlékezett vissza a jelenlegi kreatív producer.

„A műsor folyamatos megújulását mi generáljuk. 2014-ben behoztuk a székes feladatot a Táborba, ami egy holland újítás volt, de addigra az angolok is átvették. Nagy lendületet adott a Tábor epizódoknak, melyek a mai napig kitartanak. 2017-ben, a hetedik évadra éreztük úgy, hogy kissé elfáradt a Mentorház struktúra, mely szerint jön egy mentor, hív egy mentorsegédet, aki egy szintén elismert zenész. Addigra annyira felépült a mentor csapat, hogy szerettük volna őket együtt tartani, minden adásban. Ezért próbáltuk ki, hogy nincs mentorsegéd, az összes döntésnél ott vannak mind a négyen, és mindenkinél beleszólhatnak abba, kik jutnak az élő show-ba. 2018-ra ez meghozta az eredményét és 2019-ben is remek nézettséget hozott. Ez egy kifejezetten magyar újítás volt.

2018 első felében azt éreztük, hogy 2017-ig bezárólag, megközelítőleg ugyanúgy lement 7 évadnyi élő show. A magyar X-Faktor kezdetekor az élő adások a felvettekhez képest jobb eredményeket hoztak, de addigra ez lett a kevésbé nézett szakasza a műsornak. Nem szeretünk abba beletörődni, hogy valami az elején ennyire sikeres, majd látványosan elmennek a nézők, ezért úgy döntünk, hogy a székes fordulót átemeljük az élő show-ba. Ezt szintén mi találtuk ki. 2018-ban és 2019-ben is látszódott, hogy ez bejött, mert állandó feszültség van benne és ettől nagyot nőtt a nézettsége is.”

„Az X-Faktor szerintem már nem csak egy tévéműsor. Nagyon erős online jelenléte van az RTL.hu-n, valamint az RTL Most!-on és a kísérő műsora, az X-Stage is kiemelkedő számokat produkál. A közösségi médiában is rengeteg tartalmat gyártunk. Ott vagyunk Facebookon, Instagramon, Twitteren, Tik Tokon és Snapchat is, melyeken nagyon erős, aktív bázisunk van. A 2018-as évtől szintén újdonság volt, hogy a döntőt megelőzően többen saját dalt adtak elő. Ennek köszönhetően az élő show-k alatt YouTube-on és a zenei stream oldalakon a fiatalok erőteljesen találkozhatnak velünk. Szerintem ennek is köszönhető, hogy a fiatalok újra nézik az X-Faktort. Folyamatosan megújulunk és próbáljuk tartani a lépést a trendekkel, ráadásul a zsűritagok is rendkívül elismert és népszerű énekesek, akik bármit csinálnak, felrobban az internet” – zárta Verebély Marcell.

A fél 12-kor véget érő élő adás után a kreatív producer körbe ment az énekesek, zsűritagok között és váltott velük néhány szót, majd a versenyzők a sajtónak nyilatkoztak. A hét zárásaként pedig éjjel fél 1-kor egy nagyjából 30-40 perces értekezlettel zárták a hetet, melyen a kreatív stáb egy része átbeszélte az estét és a következő hét indításához legfontosabb pontokat. Ezzel ért véget számomra is az eddigi leghosszabb, nagyjából 52-54 órás forgatási látogatásom.

A hét folyamán azt tapasztaltam, hogy az X-Faktor stábja elképesztően profin és rutinosan végzi a munkáját. Mindent próbálnak előre megtervezni, de a váratlan helyzetekre is a legtöbbször jól felkészülnek. Mindent feladat hatékonyan le van osztva, de a kreatív vezető ellenőrzi azért ezek elvégeztét. A vezető stábtagok nagy része évek óta a produkcióban dolgozik, így pár nap után látszott, hogy mennyire összeszokotton dolgoznak. Az elmúlt években rengeteg forgatáson jártam, melyek egy része rendkívül profin zajlott, de azt láttam, hogy az X-Faktor stábja még azoknál is hatékonyabban végzi a munkáját. Rendkívül érdekes volt megtapasztalni, hogy a hétfői, kezdeti állapotból napról-napra hogyan jutnak el a szombati élő show-ig. Az RTL Magyarország szinte minden téren bevezetett a kulisszák mögé és az egész stáb rendkívül együttműködő volt. Verebély Marcell kreatív producer, Temesi Bertalan zenei rendező, Koós György rendező és Gedeon Bea kommunikációs koordinátor pedig igyekezett mindent megmutatni, melyet utólag is nagyon köszönök!

A beszámoló első része itt olvasható, míg a második harmada itt tekinthető meg. Az X-Faktor idei, 10. évadára már lehet jelentkezni, melyet a műsor weboldalán lehet megtenni.

hirdetés

Bemutatjuk a Max legfontosabb decemberi sorozatpremierjeit

Kiderült, hogy kik lesznek a Cápák között 8. évadának befektetői (frissítve)

Ettől működik ilyen jól az Adom a napom – interjú Geszti Péterrel és Árva László producerrel

Nem RTL-es csatornán érkezik először tévébe az Apatigris 3. évada

Ezek lesznek a SkyShowtime legnagyobb decemberi újdonságai

Szünetre vonul, majd új vetítési rendszerrel tér vissza a Fort Boyard – Az erőd