Idén is jön a Dakar-rally, melynek összefoglalói január 4. és 19. között az RTL Klubon lesznek láthatóak. A műsor vadonatúj díszlettel, stúdióvendégekkel elemzi majd a versenynapok történéseit. Nyolc év után néhány adás erejéig az RTL Klub egykori műsorvezetője, az elmúlt évek leghíresebb Forma-1 kommentátora, Szujó Zoltán is visszatér. Részletek az RTL Magyarország közleményében:

A nemzetközi tévés csapat idén 3 helikopterrel, 20 terepjáróval, 15 kamerával és 20 kamionnyi felszereléssel érkezett a közel-keleti országba, hogy minél látványosabban rögzítse az eseményeket. A naponta, a helyszínről érkező összefoglaló mellett az RTL Klub budapesti stúdiójában épült vadonatúj díszletbe minden este vendégek érkeznek. Szalay Balázs, aki 14 Dakaron indult már el, állandó szakértőként elemzi majd a napi eseményeket, és 8 év után – néhány adás erejéig – visszatér az RTL Klub képernyőjére Szujó Zoltán is.

Leleplezték az idei X-Faktor műsorvezetőit

Az Exatlon két adása is rendhagyó időpontban kerül képernyőre a TV2-n

Premierözön a Netflixen: 35 film kerül fel áprilisban a streaming szolgáltatóra

Kiderült, hogy az Itt érzem magam otthon melyik streaming szolgáltatásra kerül fel először

Azonnali műsorváltozás az Exatlon körül a TV2-n
