Lovász László műsorát, a Lakástalkshow-t családias körülmények között, egy nappaliban veszik fel, ahol a műsorvezető négyszemközt beszélget a legismertebb magyar sztárokkal. A meghívott vendégek hétköznapjaikba és munkájuk nehézségeibe engednek betekintést. A műsor 2012-ben debütált az interneten, 2017-től pedig már a tévéképernyőkön is látható a Sony csatornáin. A Lakástalkshow 3. évada ma 22 órakor debütál a Sony Maxon. A műsor mostantól minden hétköznap este új érdekes vendéggel jelentkezik.

A műsor 30 részes harmadik évadában ismét népszerű színészek, énekesek és humoristák mesélnek magukról. A Lakástalkshow-t egy lakásban, távirányított kamerákkal rögzítik. Így nem csak látszatát keltik a készítők az intimitásnak, hanem a sztárok valóban meg tudnak nyílni és őszintén nyilatkozni. Az új epizódokban olyan ismert arcokat láthatunk majd, mint Sebestyén Balázs, Liptai Claudia, Gundel Takács Gábor, Szujó Zoltán, vagy éppen Osvárt Andrea.

A Lakástalkshow interjúi azért is érdekesek, mert a beszélgetéseket rövid bejátszások színesítik. A klipek segítségével a hírességek azzal szembesülhetnek, hogyan látják őket és munkásságukat az utca emberei, a rokonaik, vagy éppen a barátaik. Az idei év különleges, hiszen az online és tévés epizódok száma eléri a százas álomhatárt. Hogyan élik hétköznapjaikat Magyarország legismertebb sztárjai? Hatással vannak-e rájuk a rajongói vélemények? Kiderül mától, minden hétköznap 22:00-kor a Sony Maxon!

(A cikket a Sony Pictures Television támogatta.)

hirdetés

Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez

Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada

9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője

Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán