Ma délelőtt a Big Picture nevű televíziós konferencián Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója az X-Faktor 2020-as visszatérése és a Cápák között folytatása mellett egy új műsort is bejelentett. Kiderült ugyanis, hogy 2020-ban egy különleges zenés showműsor érkezik az RTL Klubra. A The Masked Singer című eredeti formátumot Amerika is csak nemrég fedezte fel magának, a FOX-on 2019 elején debütált, jelenleg a második etapja fut és már jövő februárban elindul a harmadik szezonja is.

A The Masked Singerben celebek lépnek fel, őrült jelmezekbe öltözve. Minden adásban párbajok vannak, ahol kettesével mérkőznek meg egymással a versenyzők. Könnyebbséget jelent, hogy a hírességek kiválaszthatják, mit szeretnének énekelni és a saját hangjukon adhatják elő a produkciójukat. A zsűri és a nézők szavazatai alapján egyvalaki védettséget nyer a hétre, a vesztesek közül pedig eldől, kinek kell távoznia. A tét nagy, hiszen a kiesőnek le kell vennie az álarcát, amely mögött rejtőzhet profi énekes, sportoló, vagy éppen valóságshow-sztár is.
A műsor érdekessége, hogy az adások alatt apró utalásokat kapunk arra, hogy ki rejtőzhet a maszkok mögött. A The Masked Singer külföldi verzióiban a zsűri is igyekszik rájönni, kik lehetnek a résztvevő celebek, a műsor erősen épít az emberi kíváncsiságra. Az amerikai adaptációban rendkívüli a titoktartás a realityvel kapcsolatban, egyes hírek szerint az ottani stábból mindössze 25-en tudták, hogy az első évadban kik voltak a vetélkedő énekesek. Alább mutatunk egy összefoglaló videót a The Masked Singer FOX-on vetített első évadáról!

Cyla telefonál, Anger Zsolt főz - számos újdonság érkezik 2026 elején a VIASAT csatornáira

71 évesen elhunyt Catherine O'Hara, a Reszkessetek, betörők! sztárja

Élőben lesz megtekinthető az Oscar-díjátadó az egyik legnagyobb streaming szolgáltatón

Premierözön a Netflixen: 12 film kerül fel januárban a streaming szolgáltatóra

Tarolt a Hunyadi és a Most Wanted a Big Picture Awards 2026-on, íme a nyertesek listája
