A Trónok harca 8. évadának egyik végső csattanója az volt, hogy Havas Jon az utolsó epizódban megölte a zsarnoki uralomra törő Daeneryst. Egy teória szerint a khaleesi hadseregét alkotó Makulátlanok a biztos halálba hajóztak, miután Szürke Féreg úgy döntött, hogy Naath szigetére mennek. Sok rajongót foglalkoztatott azonban, hogy mi lett a megmaradt dothrakiak sorsa? A finálét megnézve erről szinte semmi nem derült ki, a korábbi epizódok alapján azonban az Express rájött a válaszra.

A Makulátlanokat és a dothrakiakat azon kívül, hogy Danyhez hűségesek voltak, semmi nem kötötte össze. Ezért is meglepő, hogy végül a vezetőjük okozta a lovas nemzet vesztét. A 6. évad fináléjában ugyanis a Targaryen nő vérlovasnak kiáltja ki a dothrakiakat, ezt a kötelezettséget pedig életük végéig kirója rájuk. A vérlovasokról azt kell tudni, hogy általában hárman vannak, és ha meghal a vezetőjük, akkor annak testét vissza kell vinniük a fővárosukba, Vaes Dothrakba. Végső csattanóként pedig csatlakozniuk kell a khalhoz a halálban.

Daenerys különösen kegyetlen döntést hozott, ugyanis azzal, hogy egész seregét vérlovassá tette, biztossá vált, hogy amennyiben ő elbukik és meghal, akkor nekik is ugyanazt a sorsot kell vállalniuk. (Fotó: HBO)

hirdetés
hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre