Az HBO-nak erős éve van, hiszen a Trónok harca 8. évada mellett olyan új, elismert produkciókat tettek le eddig az asztalra, mint a Csernobil, vagy az Eufória. Craig Mazin 5 részes szériája az emberiség egyik legnagyobb tragédiáját dolgozta fel, amikor 1986 tavaszán a csernobili atomerőmű 4-es reaktora felrobbant. A produkció 19 Emmy-jelölést kapott, ráadásul Az elit alakulat óta az HBO legnézettebb minisorozata. Casey Bloyst, a csatorna elnökét nemrég megkérdezték, hogy mik a terveik a Csernobillal, a tévés szakember pedig érdekes választ adott.
“Szerződésünk van Craig Mazinnal, ami nyitva hagyja előttünk a lehetőséget egy esetleges folytatásra. Tisztában vagyunk vele, hogy a Csernobil készítőjét nagyon érdekli a történelem. Egyelőre azonban nem gondolkozunk azon, hogy a szériára egy nagyobb franchise-t építsünk. Kizárható tehát, hogy mostanában másik olyan sorozatot engedjünk képernyőre, amely egy hasonló mértékű tragédiát dolgoz fel. Csakis akkor lennénk nyitottak egy hasonló produkcióra, ha a Csernobil készítője azt mondaná, hogy újabb minőségi történetet tudna elmesélni” – árulta el az HBO elnöke a Deadline-nak.
(Fotó: HBO)
Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez
Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada
9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője
Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada
Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re
A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán