A TV2 egy műsorváltozást követően, péntek óta dupla részekkel adja délutáni török sorozatát, a Madárkát. Nemrég beszámoltunk róla, hogy a produkció nem sokára, 72 rész után, augusztus 9-én fejeződik be a csatornán. A finálé komolyan érinti a műsorstruktúrát, ugyanis közel két és fél órányi tartalmat kell majd pótolniuk. A TV2 egy ideje már hirdeti, hogy érkezik az Anya (Anne) című új török sorozat. Mostanáig azonban nem lehetett tudni, hogy pontosan mikor jön a csatornára. Az Anya magyarországi premierje augusztus 12-én lesz a TV2-n, ahol innentől minden hétköznap 16:45-től lesz látható naponta egy új epizóddal – tudta meg a SorozatWiki a TV2 Csoporttól.

Az Anya több díjat is bezsebelt, két évvel ezelőtt a Tokyo Drama Awardson a Special Awardot vitte haza a produkció gárdája, míg a Golden Butterfly Awardson a Meleket alakító Beren Gökyıldız játékát ismerték el. Rajta kívül több, a magyar nézők számára ismerős színésznő is játszik a sorozatban, Vahide Percin (Szulejmán, Feriha) és Cansu Dere (Ezel – Bosszú mindhalálig). A TV2 újdonsága főleg azért számít különlegesnek a török produkciók között, mert nem a szerelem és a könnyed hangvétel uralja a történetet, az Anya inkább drámai hangvételt üt meg.

Kiderült, hogy kik döntenek az idei magyar Oscar-nevezésről

Premierözön a Netflixen: 20 új sorozat vagy friss évad érkezik augusztusban

Négynapos A mi kis falunk maraton lesz az RTL Magyarország egyik csatornáján

Ez az 7 sorozat és film érkezik augusztusban az Amazon Prime Videóra

Újabb sztárral bővült a Harry Potter-sorozat szereplőgárdája
