Idén második alkalommal rendezték meg a Hypewriter nevű kreatív fórumot, amely az Oltári csajokat, A Tanárt és az Ízig-vériget is gyártó Paprika Studios, valamint az RTL Magyarország közös együttműködéséből jött össze. A felhívásra kevesebb, mint egy hónap alatt 30 országból 160 pályamű érkezett, ezek közül választották ki a legjobb nyolcat, akik a Spoon étteremhajón egy 5 tagú nemzetközi zsűri előtt adhatták elő sorozatos koncepcióikat. A június 25-ei, délelőtti eseményen rendkívül változatos prezentációkat láthattunk, volt olyan sci-fi, amelyben egy lúzer srác az idejét adta el egy cégnek, de modern nőkről szóló komédia, a Castle magyar változata, terroristás-SWAT-os, vallásos, valamint a Sírhant művek sikerére építő produkció is megmérette magát.

Egyesével az előadók 7-7 percet kaptak, majd az ítészek és a közönség kérdéseire kellett válaszolniuk röviden. Itt derült ki igazán, hogy ki mennyire profi, hiszen akadt olyan alkotó, aki például nem gondolt még bele, hogyan folytatódna a szériája egy esetleges második szezonnal. Szakmai szemmel érdekes volt látni, hogy a zsűri elnöke, Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese a kereskedelmi televízió szemszögéből való eladhatóságot tartotta legfontosabbnak, Trunkó Bence, a Paprika Studios kreatív igazgatója írói szemmel tett fel rendkívül jó kérdéseket, őket egészítette ki Stella Lito és Dave Clarke, elismert nemzetközi executive producerek, valamint Omri Givon, a Hostages alkotója.

A győztes végül Bendi Balázs ötlete lett, aki a “Golden Age” című koncepcióval érkezett. A szakember a Drága örökösökön és a Barátok köztön is dolgozott, így nem idegen számára a kereskedelmi televíziózás világa, illetve az onnan eredő elvárások. Bendi alkotótársa a rövidfilmek és reklámok világából érkező Erdődy Adrienn volt. A Golden Age-ből a Paprika Studios fejleszt majd pilot epizódot, amelyet az RTL Magyarország mutat be. A történet egy tóparti idősek otthonában játszódik, akik között egy olyan lezuhant kommunista repülőről szóló pletyka üti fel a fejét, amely kincseket rejt. egy haldokló ex-búvár, Tony és egy megbízhatatlan fiatal gondnok áll végül össze, hogy megoldják a rejtélyt és meggazdagodjanak.

A 2019-es Hypewriter műsorvezetői a tavalyi győztesek, Declan Hannigan és Andrew Hefler voltak, akik 2018-ban A hentes című ötletükkel nyertek. Az eseményen itt mutatták be a pilot epizódot, amelyből azonban vélhetően nem készül majd sorozat. Az Alvilág bukása után ugyanis meglepő lenne, ha az RTL egy lassú folyású, rendkívül drámai történetben látna lehetőséget. A Golden Age is azért nyerhetett most elsősorban, mert könnyed komédiának ígérkezik.

hirdetés

A rendezvényen kiderült, hogy a 4 országból érkezett, 8 koncepció közül többet is forgatókönyvírók és televíziós szakemberek segítségével kezd majd el fejleszteni a Paprika Studios. A határokon átívelő Border Tales, a misztikus The Holy Family és a terrorelhárítós The Prophets is nagy lehetőségeket rejt magában az ítészek szerint, ez utóbbi egyébként Árpa Attila ötlete. Erdős Ákos, a Paprika Studios nemzetközi vezérigazgatója a rendezvényen kiemelte, a Hypewriter erőssége, hogy olyan szakmai szereplőket terelt össze, akik elkötelezettek a minőségi tartalomgyártás, illetve a tehetségek felkutatása és gondozása iránt.

A Hypewritert 2020-ban is megrendezik, még több szakmai programmal és újabb kiváló sorozatötletekkel. Az idei egy nagyon színvonalas esemény volt, ahol érdekes volt látni a több országból érkezett kreatívokat megmérkőzni a zsűri szavazatáért. A magyar televíziós szakma számára nagy dolog, hogy Budapesten kerül sor egy ilyen nívós kreatív fórumra.

hirdetés

Ezek lesznek az HBO Max utolsó, májusi sorozatpremierjei

Molnár Áron helyett egy másik sztárboxos indul az RTL által közvetített nemzetközi bokszversenyen

Kiderült, hogy mikor indul a Drága örökösök utolsó évada az RTL-en

Vadonatúj, színészlegendáról szóló minisorozat érkezik az egyik magyar csatornára

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra