Az Exatlon Hungary idén január 2-án indult a TV2-n. A műsor azonnal kiemelkedő nézettséget szállított a csatornának, sőt később, amikor már több mint két órás adásokkal jelentkezett akkor is szép számokat hozott. A sportvetélkedő végül közel 4 hónapon keresztül volt sikerrel a TV2 képernyőjén. Palik László műsora ugyan a legtöbbször kikapott a Fókusztól és a Drága örökösöktől, de sokszor megközelítette az eredményeiket, a Barátok köztöt pedig sokszor megelőzte. A produkciót végül április második felében a Bezár bazár váltotta.

A sportvetélkedő nagy sikerei után várható volt, hogy a médiavállalat folytatja a műsort, de úgy tudjuk a döntést csak nemrég hozták meg. A SorozatWIki információi szerint lesz második évada az Exatlon Hungarynek. A műsor valamikor a 2019/20-as televíziós szezonban térhet vissza, de pontos időpont tudomásunk szerint még nincsen. Várhatóan idén ősszel egy másik külföldön forgatott, nagyszabású műsor, az Ázsia Expressz lesz látható a TV2-n, így az új Exatlonra legkorábban az év vége fele vagy a jövő év elején lehet számítani.

A hírrel kapcsolatban megkerestük a TV2 Csoport Sajtóosztályát, de az Exatlon folytatását sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták.

Ez a 8 sorozat és film érkezik októberben az Amazon Prime Videóra

Gundel Takács Gábor egy vadonatúj, átverős realityvel jelentkezik az RTL-en

Streaming után az RTL-en is látható lesz a Bróker Marcsi sorozat

Vadonatúj realityt indít az RTL, amelyben a luxusért küzdenek a játékosok

Lovász László és Radnai Péter: Az élet a tét azoknak ajánlott, akik szeretik az izgalmakat (x)

Az élet a tét: Ezt tudni a ma induló új életmentős magyar sorozatról (x)