Márciusban jelentette be az RTL Magyarország, hogy 7 év után visszahozza az egyik korábbi párkereső realityjét. A Házasodna a gazda 2012-ben csütörtök esténként jelentkezett az RTL Klubon és hatalmas siker ért el, de valamilyen furcsa okból akkor nem folytatták. A formátum úgy épül fel, hogy egy első, bevezető epizódban bemutatják a gazdákat, majd több hónappal később indul el a műsor normál menete.

Most kiderült, hogy a Házasodna a gazda első adása június 8-án, szombat este lesz az RTL Klubon. A reality 21 órakor kerül képernyőre, így Magyarország legnézettebb sorozata vezeti majd fel a gazdákat. A produkció várhatóan valamikor ősszel folytatódik.

A műsor első epizódjában megismerhetjük a nyolc párra váró gazdasszonyt és gazdát, akik megmutatják, hogyan telnek a mindennapjaik és arról is mesélnek, milyen társat képzelnek el maguk mellé.

Ahogy már 2012-ben, a Házasodna a gazda első évadában látható volt – ez nem egy hagyományos párkereső műsor, hiszen a társkeresés mellett azt mutatja be, milyen különleges és egyedi romantikája van a vidéki életnek, ehhez pedig kapcsolódnak az állattartással járó teendők és a mezőgazdasági munkák, amihez egy gazdának olyan társat kell találnia, aki kiveszi a részét a mindennapokból – olvasható az RTL ismertetőjében.

November közepétől egy harmadik nagyszabású showműsort is képernyőre tűz a TV2

Herman Péter, az RTL korábbi kreatív igazgatója is indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Szabó Stein Imre megerősítette, hogy indul a közmédia vezérigazgatói pályázatán

Ez a 9 sorozat és film érkezik novemberben az Amazon Prime Videóra

Jövőre 80 milliárdra csökken a közmédia állami támogatása – ennél azonban több pénzből gazdálkodhat

Távozik a Mokka egyik műsorvezetője, így búcsúzott a nézőktől